Két forrás is megszellőztette, mik lehetnek a CD Projekt Red tervei a következő időszakban a Cyberpunk 2077-tel. A stúdió természetesen nem reagál a pletykákra, így mindent alábbit érdemes kétkedve fogadni, ugyanakkor az elhangzottak viszonylag logikusnak tűnnek, és néhány dolog már korábban is felmerült, szóval érdekes lehet foglalkozni vele.
A legfontosabb, hogy a szivárgás szerint a CD Projekt Red gyakorlatilag egyfajta újrakiadásként kezeli majd a next-gen patch megjelenését, és onnantól Cyberpunk 2077: Samurai Edition néven létezik majd tovább a játék, mindezt pedig februárban jelentik be egy livestream keretein belül.
A next-gen konzolokhoz igazított grafikán kívül a szivárgás szerint számíthatunk arra, hogy bekerül a játékba:
- a fodrász, ahol változtathatunk a karakterünk külsején,
- egy garázs a járműveinknek,
- egy transmog rendszer,
- alaposan feltuningolt mesterséges intelligencia,
- több ponton átalakított kezelőfelület,
- és egy teljesen újraegyensúlyozott loot rendszer.
A szivárogtatú úgy értesült, hogy a next-gen patch mellé érkezik a beígért ingyenes DLC, ami négy új fegyvert hoz magával, valamint ezzel kerül be a New Game Plus mód, a lakásunk testreszabhatósága, valamint néhány új feladat is.
Az első fizetős kiegészítő az információk szerint Pacifica területén játszódik majd, ahol a feladatok nagy részét egy "harci zónában" teljesítjük majd. Ebben a zónában két banda harcol egymással: az egyik a The Bozos, akik pszichopata bohócok, valamint a Slaughterhouse, akik pszichopata fasiszták. Állítólag kicsit olyan hangulata lesz az egésznek, mint a STALKER-játékoknak.
Szintén érkezik egy minijáték a Cyberpunk 2077-be, hiszen a The Witcher 3-féle Gwent is nagy sikert aratott. Ez gyakorlatilag a kibertérben játszódik majd, és lényegében különböző szörnyeket kell majd gyűjtenünk, és velük harcolnunk mások ellen, amolyan JRPG-jelleggel. A dolog működik majd egyedül és online is.
Szintén érdekesen hangzik, hogy februárban jelentik majd meg azt is, hogy Cyberpunk 2077: Edgerunners néven érkezik egy anime, amit a Studio Trigger készít, a történetet pedig a CD Projekt Red írja. Állítólag nagyon szép 2D-s animációval készül majd.

































