Shop menü

KISZIVÁRGOTT ZUCKERBERG BESZÉDE AZ APPLE VISION PRO-RÓL

Szerinte a Quest 3 eladásokat is meg fogja dobni.
Török Roland
Török Roland
Kiszivárgott Zuckerberg beszéde az Apple Vision Pro-ról

Az Apple hosszú várakozás után bejelentette a Vision Pro szemüvegét, amit ők maguk Spatial Computernek neveznek és prémium áron, 3500 dollárért fogják majd kínálni jövőre. Mivel viszont az Apple elég késői belépője az XR iparnak, így felmerülhet a kérdés, hogy mit szólnak ehhez a konkurens cégek?

Mint tudható, a Meta azért nevezte át magát Facebookról, mert azt gondolja ez a jövő irányvonala. Mark Zuckerberg pedig elkötelezett híve az ezzel kapcsolatos fejlesztéseknek, így mindenki kíváncsi rá, mit gondol az új Apple szemüvegről. Két forrásunk is van a gondolatairól, az egyik egy kiszivárgott beszámoló a kollégáinak, a másik pedig egy interjú. Nézzük az interjút először, mivel az a „hivatalosabb” álláspont. 

Lex Fridman podcast adásában volt vendég Mark Zuckerberg, aki természetesen megkapta a kérdést, hogy mit gondol az Apple szemüvegéről. Zuckerberg elmondta, hogy ő is figyelemmel követte a bemutatót és nem volt még hozzá szerencséje, nem tudja pontosan, hogy milyen, de úgy gondolja, hogy ez egy igazolása annak, hogy ők sok éve jól jósolták meg azt, hogy milyen irányba fog elindulni az információs technológia. Az Apple az új szemüveggel sok rajongójának mutatja meg az irányt, emiatt ők is elgondolkodnak majd azon, hogy valóban ez a helyes út.  

A 3500 dolláros árazást megérti, tekintve, hogy milyen sok technikát pakoltak bele, másrészről viszont nem hiszi, hogy sokan megengedhetik majd maguknak, emiatt úgy gondolja, hogy a hamarosan érkező Quest 3 igazából még nyerni is fog az Apple piacra lépésével.

Szerinte sokan, akiknek tetszik az Apple szemüvege, mivel nem tudják majd azt megvenni, elgondolkodnak a jóval olcsóbb Quest 3-on, ami hasonló funkciókkal bír. Szerinte amúgy ez mindig is így volt, miszerint az Apple a high end szegmensben volt erős, ők viszont sokkal inkább próbálnak demokratizáltan gondolkodni, vagyis azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy egy-egy termék a lehető legtöbb embert érjen el.  

„Több tízmillió Questet adtunk már el, és az értesüléseim szerint - ami persze csak pletykákon alapszik - az Apple mindössze egymillió eszközt fog csak legyártani” - mondta Zuckerberg, majd kiemelte, hogy ebből látható, hogy mennyire különböző módon állnak hozzá a dolgokhoz a különböző vállalatok.

Ők maguk a szociális interakciót, kommunikációt, a mozgást preferálják fitnesz alkalmazásokkal és játékokkal, míg az Apple bemutatója alapján az emberek inkább ülnek és néznek egy kijelzőt. De hozzá is teszi, hogy ez teljesen jó, ha végre az emberek el tudják tenni a laptopjukat és a headsetjüket használhatják helyette. 

Zuckerberg szerint azért nem volt a gaming előtérben az Apple prezentációban, mert a szemüveg dizájnja nem igazán teszi ezt lehetővé. Ennek pedig a fő oka a kontroller hiánya, ami egyrészről azért érthető, mert szemmel és kézzel irányítani a dolgokat elegánsabbnak tűnik, de ha játékokról van szó, akkor egy kontroller mindenféleképpen szükséges, hogy a játékosnak meglegyen a tapintás érzése, illetve a finommotorikus mozgásokat is pontosabban ki lehessen használni.  

Szerinte tehát lehet úgy építeni szemüveget, ami a közösségi és a szórakoztatási élményre épül, az Apple viszont inkább arra ment, hogy kristálytiszta kijelzőn lehessen olvasni a szövegeket, ennek viszont az ára 3500 dollár. A más megközelítések tehát más áldozatokat kívánnak, ők maguk a kristálytiszta képet áldozták be annak érdekében, hogy elérhető árú legyen a készülék. 

A munkatársak számára is tartott beszédet a Meta vezér, melynek leirata a TheVerge-n olvasható. Ez alapján Zuckerberg nagyon várta már az Apple bejelentését és kíváncsi is nagyon a készülékre. Aminek viszont örül, hogy az Apple sem talált mágikus megoldást azokra a fizikai törvényekre, amiket eddig nekik sem sikerült megoldaniuk. A magasabb felbontású kijelző és a sok tech, amit belepakoltak hétszer több energiát igényel, ezért kellett az akkumulátort külön tenniük és kábellel csatlakoztatniuk. Szerinte ez egy szükséges kompromisszum volt, hogy jobban illeszkedjen a dizájn a jövőbeli terveikhez. 

Itt is megemlítette, hogy több tízmillió Questet értékesítettek már, így nem kell az Apple-től tartaniuk, mert más úton haladnak. Az Apple szinte mindig egy ember fején mutatta a készüléket, csak egy ember élvezhette az előnyöket. Ők viszont a Metánál nem ilyen jövőt szeretnének, így filozófiai különbség van a két cég hozzáállása között. Összességében tehát bizakodó, sőt, sok szempontból még optimistább lett, hogy jó úton haladnak és az sikeres lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére