Shop menü

KISZIVÁRGOTT KÉPEKEN A SONY XPERIA 1 V

Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kiszivárgott képeken a Sony Xperia 1 V

A Sony mobilos részlege továbbra is gyászosan szerepel, de a vállalat egyelőre nem úgy fest, hogy módosítani fog az eddigi taktikán. Legalábbis egyelőre a jelek szerint minden marad a régiben, abból a szempontból, hogy a következő generációs Xperia 1 nagyjából ugyanúgy néz majd ki, mint az elődje.

A japánok még az Apple-nél is konzisztensebben tartják ugyanazt a dizájnt, ennek megfelelően a kiszivárgott képek alapján az Xperia 1 V-t alig lehet majd megkülönböztetni a jelenlegi Xperia 1 IV-től. A Sonynál a jelek szerint úgy gondolják, hogy ezzel egyszer majd képesek lesznek áttörést elérni. A mobil a CAD adatok alapján 161 x 69,3 x 8,5 milliméteres lesz, tehát elvileg egy kicsit alacsonyabbra lehet szabva a formaterv megtartása mellett.

Galéria megnyitása

Szerencsére a megjelenés abból a szempontból is változatlannak ígérkezik, hogy lesz az okostelefonon 3,5 milliméteres Jack csatlakozó, amit a legtöbb gyártó már lassan teljesen elfelejt, főleg akkor, ha csúcskészülékről van szó. Lesz a kamera számára egy dedikált exponáló gomb, ami mindenképpen jó hír. Az ujjlenyomat-olvasó és a bekapcsológomb valószínűleg össze lesz házasítva. A C-típusú USB csatlakozó pedig alul, középen helyezkedik majd el.

Galéria megnyitása

Apró, de jól látható – és tapintható – módosítás lesz, hogy a keret állítólag kap majd egy bordázott mintát, ennek köszönhetően talán stabilabb lesz az Xperia 1 V fogása. A képernyő 6,5 hüvelykes lesz, és nem fogja a kamera megzavarni az egybefüggő felületét. Jó eséllyel a Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchipet fogja használni a készülék, miután a Sony már hosszú évek óta a Qualcomm elkötelezett partnere, és talán még az Xperia 5 is ezt a chipet fogja használni, de ez később érkezhet. Az Xperia 1 elérhető lesz már akár 16 GB RAM-mal is az értesülések szerint.

Galéria megnyitása

A vállalat következő zászlóshajója egy 12 megapixeles előlapi kamerával rendelkezik majd. A Sony gazdagon szokta használni a 12 MPixeles szenzorokat, és a főkamera is egy ekkora felbontású érzékelőt alkalmazhat majd. De ezúttal nem mindegyik kamera lesz 12 megapixeles a hírek szerint, mivel állítólag az ultraszéles látószögű képalkotó egy 48 MPixeles érzékelőt fog alkalmazni. A zoomolásra szolgáló egység már ismét egy 12 megapixeles lapkát használhat a periszkópos lencserendszerrel karöltve.

Galéria megnyitása

Vízálló lesz az okostelefon, gond nélkül fogja teljesíteni az IP68 minősítéshez szükséges teszteket, nemcsak a vízzel szemben lesz rendkívül ellenálló, hanem a port is bírni fogja a szerkezet. Ha minden igaz, egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátort használ majd az Xperia 1 V, ami egyáltalán nem jelentene meglepetést. A Sony eddig is 5000 mAh-s teleppel szerelte a zászlóshajóját, hogy ne legyen gond az üzemidővel.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor fog bemutatkozni a mobil, legközelebb az MWC 2023 keretében leplezheti le a gyártó. Ha akkor nem is jön el az ő ideje, az szinte biztosra vehető, hogy tavasszal meg fog jelenni a boltok polcain az Xperia 1 V. Bízunk abban, hogy a Sony idén józanabbul fogja árazni a mobiljait, de sajnos ebben egészen eddig hiába reménykedtünk, az Xperia 1 IV is aranyárban fog menni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére