Annak ellenére is, hogy szisztematikusan próbálja törölni a cég a bizonyítékokat iratmegsemmisítőkkel és email törlésekkel, minden harmadik napra jut valami új, a cégen belüli szörnyűségeket felszínre hozó Activision - Blizzard botrány.
Bár poénos lehet az egyik, sőt több karakteredet magadról elnevezni a világ legnépszerűbb játékaiban, mint amilyen a World of Warcraft vagy az Ovewatch, viszont ha nem csak viccnek szánod, akkor akár rámutathat a romlott személyiségedre is. Ezúttal újabb karaktert távolítanak el egy Blizzard játékból, csak most nem egy könnyen leköphető NPC-t kell átalakítaniuk a fejlesztőknek, hanem konkrétan az Overwatch egyik főszereplője kényszerül elmenni a helyi hivatalba megváltoztatni a nevét.
Jesse McCree az Overwatch egyik legnépszerűbb hőse. A cowboy-t előszeretettel hozzák be a profi és az amatőr szinteken is a csatába, hiszen megfelelő kezekben tűzereje és képességei hatalmas segítséget jelentenek a csapat számára. Egyetlen hibája a karakternek, hogy pont ugyanazt a nevet viseli, mint az a Jesse McCree, aki remélhetőleg a jövőben már nem találhat normális munkát emberek között, hiszen szexuálisan és egyéb elnyomó viselkedésével ő is kiemelten érintett a kaliforniai bíróság eljárásában.
Jesse McCree már korábban távozni kényszerült a cégtől a „megújulási” folyamat részeként, ám az egyik hagyatéka, az Overwatch lelkiismeretes fejvadásza továbbra is a játékban maradt. Bár a versenyeken a műsorvezetők már tudatosan nem mondták ki a hős nevét, arról nem volt szó, hogy a Blizzard teljesen meghátrálna és átnevezné a karaktert, egészen ideáig.
A közlemény szerint az Overwatch-ot egy egyenlőbb világ köré építették és ezt a csapat is követni kívánja. A belső vitáik során pedig arra jutottak, hogy az reprezentálná a játék szellemiségét leginkább, ha a most McCree néven ismert hőst átneveznék valami mássá.
Mivel éppen most próbálták volna a történetet bővíteni, amiben a már említett hős kulcsszerepet játszik, az átnevezés miatt ez a folyamat jelentősen késni fog, helyette új FFA pályát hoznak el számunkra a készítők. Ezen kívül megígérik, hogy többé nem neveznek el játékos karaktereket valós munkatársakról.
Ez szép ígéret, valószínűleg könnyű is lesz betartaniuk, hiszen mint látható, egy rosszalkodó alkalmazott felbecsülhetetlen károkat okozhat a cégnek és a játék hírnevének egyaránt.
Nem jön jól az Overwatch-os fejlesztőknek, hogy erre kell időt pazarolniuk, főleg annak fényében, hogy az OW2 sehol sincs még és az Overwatch 1-et is hamarosan megunhatja a közösség, mivel szemtelenül ritkán érkezik új tartalom hozzá. Az új névről még nincs információ, találgatások viszont már vannak.