Két új Lenovo Yoga sorozatú ultrabook érkezik

Bemutatkozik a 3200 x 1800 pixeles felbontású Yoga 2 Pro és a 12,5 colos, magnézium ötvözetből készített házzal érkező ThinkPad Yoga.

Két új Lenovo Yoga sorozatú ultrabook érkezik

A Lenovo az idei IFA alkalmával meglehetősen sok érdekességet mutatott be, így többek között két új Yoga noteszgépről is lehullott a lepel, amelyek közül az egyik a Yoga 2 Pro, a másik pedig a ThinkPad Yoga nevet kapta. Előbbi 13,3 colos képátlójú LCD kijelzőt kapott, míg utóbbi kompaktabb felépítéssel érkezik, így 12,5 colos képátlójú megjelenítő lapul benne. Az alábbiakban kiderül, melyik modell miért érdekes - mert mindketten azok, méghozzá nagyon.

Lenovo Yoga 2 Pro

A Yoga 2 Pro tulajdonképpen az eredeti 13,3 colos, 360 fokban hátrahajtható LCD kijelzővel rendelkező Yoga utódjának tekinthető, ami elődjéhez képest több hasznos újítást is felvonultat. Míg a korábbi Yoga modell 13,3 colos LCD kijelzője 1600 x 900 pixeles natív felbontással gazdálkodott, addig a Yoga 2 Pro esetében már egy igen-igen ütős, 3200 x 1800 pixeles natív felbontást kínáló megjelenítő kapott helyet a burkolatban. A négyszer nagyobb felbontással érkező LCD kijelző természetesen LED-es háttérvilágítást is kapott és nem TN+Film, hanem IPS alapokon nyugszik, ami 178 fokos függőleges és 178 fokos vízszintes betekintési szögeket biztosít a felhasználók számára. A komoly megjelenítő 350 cd/m2-es fényerősséggel büszkélkedik, és a tízujjas érintő támogatás sem hiányzik belőle, így a gyártó alaposan elkényezteti a leendő tulajokat.

A Yoga 2 Pro emellett vékonyabb és könnyebb is lett elődjénél: az újdonság már csak 15,5 milliméter vastag, tömege pedig nem több 1,39 kilogrammnál - ezek igencsak impresszív értékek. Az újdonság ezúttal is négyféle üzemmódot kínál: egyrészt használható klasszikus laptopként, másrészt a kijelző 360 fokban történő hátrahajtásával akár táblaként is helytáll. Ezek mellett "sátor" üzemmód is rendelkezésre áll: ekkor az újdonság úgy néz ki, mint egy klasszikus asztali naptár.

A különböző módokat természetesen érzékeli a rendszer, sőt, ezekhez megfelelő alkalmazásokat is kínál, hála a vadonatúj okos szolgáltatásnak. Tábla módban a népszerű Brizzle játékot, illetve egy e-könyv olvasó alkalmazást kínál fel a rendszer, de a fotószerkesztésre való Yoga Photo Touch szoftver is kényelmesen használható ekkor, míg "sátor" módban festő-, illetve zene streamelő alkalmazást javasol. Ebben az üzemmódban kiaknázhatóak a Yoga mozgásérzékelő és hangvezérlő funkciói, így kényelmesen kezelhetőek a különböző recept alkalmazások anélkül, hogy a laptophoz érnénk. Laptop módban jól jöhet a Phone Companion alkalmazás, ami lehetővé teszi, hogy a dokumentumokból, illetve weblapokról vagy különböző oldalakról kimásolt tartalmakat mobiltelefonunkra továbbítsuk szöveges üzenet formájában.

Processzor tekintetében akár Core i7-es sorozatú, ultraalacsony fogyasztás mellett üzemelő Haswell egységek közül is lehet választani, az adatok tárolásáról pedig akár 512 GB-os SSD meghajtó is gondoskodhat. A repertoárból az Intel Wireless Display technológiájának támogatása sem hiányzik, a kellemes hangzásról pedig a Dolby Home Theatre v4 támogatással ellátott sztereó hangszórók gondoskodnak. Hab a tortán, hogy az újdonság egy vadonatúj billentyűzetet is kapott, ami háttérvilágítással érkezik, méghozzá szürke vagy narancs színű billentyűkkel.

Az operációs rendszer szerepét a Windows 8.1 tölti be - ebből sejthető, hogy az újdonság majd csak október végén kerül az üzletek polcaira. A Lenovo Yoga 2 Pro egyetlen teljes akkumulátortöltéssel akár kilenc órán át is képes elketyegni, ami abszolút nem rossz. A Yoga 2 Pro mellé opcionálisan N700-as vezeték nélküli egér is kérhető, amit 180 fokban kihajtva egy prezentációk vezérléséhez passzoló eszközt kapunk.

Lenovo ThinkPad Yoga

A második újdonság már 12,5 colos képátlójú LCD kijelzővel és magnézium ötvözetből készített házzal érkezik, viszont ugyanúgy többféle üzemmódot kínál, mint az eredeti Yoga és a fentebb bemutatott Yoga 2 Pro. Az LCD kijelző esetében több opció is rendelkezésre áll, így kérhetünk Corning Gorilla Glass üvegréteggel ellátott HD IPS, vagy Full HD IPS megjelenítőt, sőt, utóbbinál opcionálisan akár digitalizáló és érintőtoll is elérhető. A tízujjas érintő támogatással érkező IPS LCD kijelzők kiválóan alkalmasak a Windows 8.1 érintő szolgáltatásaiban rejlő lehetőségek kiaknázására. A termék egy nagyméretű, ötgombos érintőpadot kapott, amivel szintén lehetőség van az érintés alapú gesztusvezérlés használatára.

A Lenovo ThinkPad Yoga a maximális kényelem jegyében készült, így minden üzemmódban kényelmesen használható. Tábla módban egy egyedi technológia jóvoltából normál pozíciójukban rögzülnek a billentyűk - amik egyébként letiltásra is kerülnek - , így kényelmesebben használható a kifordított termék. Maga a billentyűzet egyébként itt alapból már nem kínál háttérvilágítást, de opcionálisan kérhetünk háttérvilágítással ellátott példányt, sőt, opcionálisan akár NFC támogatással ellátott konfiguráció is elérhető.

A Lenovo ThinkPad Yoga akár Haswell alapú Core i7-es sorozatú mobil processzorokkal is elérhető lesz, az adatok tárolásáról pedig akár 1 TB-nyi HDD alapú, vagy 512 GB-nyi NAND Flash alapú tárhely is gondoskodhat. A termék egyetlen akkumulátortöltéssel elérhető üzemidejéről a gyártó csak annyit mondott, hogy a ThinkPad Yoga egész nap bírja egyetlen feltöltéssel - de itt persze nem 24 óráról, hanem maximum egy hosszabb munkanapról lehet szó.

A ThinkPad szintén kapott hangvezérlés támogatást, amivel úgy vezérelhetjük a rendszert, hogy közben egyetlen ujjunkat sem kell megmozdítani. A funkció zenelejátszás-vezérléshez, internetezéshez és chateléshez is használható - hogy csak néhány lehetséges alkalmazási területet említsünk.

Az irodai felhasználók számára jó hír, hogy a Lenovo ThinkPad Yoga One Link támogatást is kapott, így USB 3.0-s dokkoló egység is kapcsolható hozzá, ami plusz USB portokat, mini-HDMI videó kimenetet és Gigabites Ethernet portot egyaránt kínál.

A Yoga 2 Pro várhatóan október folyamán jelenik meg kereskedelmi forgalomban, induló ára pedig 1100 dollár lesz. A Lenovo ThinkPad Yoga esetében novemberi megjelenésre és 949 dolláros induló árra kell felkészülni. Jó hír, hogy a nemrégiben bejelentett Yoga 11S is frissül, így hamarosan Haswell processzorral ellátott kiszerelésben is elérhető lesz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward