KÉSZÜL A BLACKBERRY Z10 KISTESTVÉRE ÉS AZ UTÓDJA IS

A BlackyBerry hamarosan leleplezheti a Q5 után a Z5-öt is. Továbbá néhány pletyka arra utal, hogy év végén érkezik az új csúcsmodell. 
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. jún. 10. 11:01
Készül a BlackBerry Z10 kistestvére és az utódja is

A BlackBerry komoly lendületet vett a BlackBerry 10 operációs rendszer bemutatása óta. Persze azt a vállalat is tudja, hogy egy-két termék nem elég, és a lehető legtöbb szegmensbe be kell kerülnie az új rendszernek - csak így tud gyorsan gyökeret verni az erős konkurensek mellett.

Tavaly év végén még olyan pletykák is felmerültek, hogy a BlackBerry több partnerrel szeretne érvényesülni, ahogy azt az Android vagy a Windows Phone esetében láthatjuk, ám erre természetesen nem került sor. Ráadásul nagyon úgy fest, hogy szükség sem lett volna erre, ugyanis a BlackBerry a kezében tartja a dolgokat, és sorra mutatja be a különböző konfigurációkat, amikkel egyre nagyobb ársávot fed le a BlackBerry 10.

Először a BlackBerry Z10 mutatkozott be, ezzel indult útnak a gesztusok sokaságával operáló friss rendszer. Majd később érkezett a "kötelező" termék: a BlackBerry Q10 a hagyományos, QWERTY gombsoros felépítést örökíti tovább az újdonsággal karöltve. Múlt hónap közepén pedig leleplezték az amerikai Q10-zel karöltve a Q5-öt is - ez visszafogottabb specifikációk mellett nyújtja a BlackBerry 10 figyelemreméltó funkcionalitását. A Q5-ös modell a gyártó közleménye szerint főleg a feltörekvő piacokat fogja célozni, köszönhetően a Q10-nél jóval kedvezőbb árának.

Galéria megnyitása

Hasonló céllal érkezhet a BlackBerry Z5 is, ami immáron a negyedik és továbbra is hiánypótló eszköz lesz a BB 10 OS kínálatában. Ez a masina a megjelenését illetően több eltérést mutat annál, mint ami a Q10 és a Q5 között volt felfedezhető, ugyanis a Z10 4,2 hüvelykes kijelzőjéről itt már le kell mondanunk. Ez azonban felvet egy érdekes problémát, méghozzá a felbontás kapcsán. Eddig a BlackBerry 10 esetében 720 x 720-as vagy 1280 x 720 képpontos megjelenítőt alkalmaztak, innentől kezdve viszont szinte biztosra vehető egy harmadik formátum feltűnése. Remélhetőleg nem kell majd kompatibilitási gondokkal számolni. A mobiltelefon egyébként a felhasználók első benyomását, illetve véleményét figyelembe véve kellemes megjelenéssel bír, szóval jól indít Z5.

Egyelőre az első sajtófotót leszámítva semmilyen információval nem rendelkezünk a BlackBerry Z5 kapcsán. Sajnos sem a megjelenési dátum, sem pedig az árazás kérdésében nem tudunk állást foglalni - vélhetően a középkategóriába várható az érkezése, és minden bizonnyal hazánk is a célközönség részét képezheti.

A Z5 mellett pedig egy, egyelőre csak szóbeszéd szintjén létező okostelefonról is beszámolhatunk. A Cnet legfrissebb jelentései szerint a háttérben már készül a BlackBerry A10, ami az ABC másik végéről fog a jelenlegi zászlóshajóra, a Z10-re támadni. Hivatalos forrás "természetesen" nem erősíti a készülő mobil tervét, de az amerikai Sprint szolgáltatótól érkező hírek alapot adnak az A10-nek. A Sprint Nextel állítólag már kihagyja Z10-et, és csak az A10-re koncentrál. Ez a modell valamikor novemberben kerülhet terítékre, és a távoli érkezés miatt nem zárnánk ki, hogy egy komolyabb rendszerfrissítést is magával hozhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Eccpecc
Eccpecc
2013. jún. 11. 21:09
#2

Bár szeretem a Blackberry-t, egész egyszerűen nevetséges árakon jönnek az új mobilok...

j.panzer
j.panzer
2013. jún. 10. 21:19
#1

Isteni. Nagyon várom. Ár, méret kérdéses, de nagy reményeket fűzök hozzá.

Vissza az oldal tetejére