Az energiatermelés során, történjen az bármilyen módszerrel is, általában jelentős mennyiségű energia szökik el hő formájában: a rendszer típusától függően a teljes megtermelhető mennyiség 40−80 százaléka megy pocsékba. Ennek az aránynak a javítását tűzte ki célul egy új kezdeményezés, amely egy különleges generátorral hasznosítaná az erőművek és a generátorok veszteséghőjét.

A generátor egy újfajta, nagyon magas hatásfokkal működő termoelektromos anyagra épül, amelyet a Kaliforniai Egyetem kutatói fedeztek fel. A hőmérsékleti különbségeket elektromos energiává alakítani képes anyagok évtizedek óta ismertek a szakértők előtt, többségük azonban túlságosan drága ahhoz, hogy használatuk nagyobb körben elterjedhessen. További nehézséget okoz az ilyen anyagok fejlesztése során, hogy az elektromosságot jól, a hőt viszont rosszul kell vezetniük, hiszen ennek hiányában túl gyorsan kiegyenlítődne hőmérsékletük.

A Kaliforniai Egyetem szakértői azonban ráakadtak egy olyan anyagra, amely bőségesen rendelkezésre áll, és sokkal jobban működik (hatásfoka a 10 százalékot is elérheti a mesterséges anyagok 2,5 százalékával szemben), mint a méregdrágán előállított mesterséges termoelektromos anyagok. A tetraedritek közé tartozó gyakori ásvány kilogrammonkénti ára nagyjából 4 dollár, ami sokkal kevesebb, mint a mesterséges termoelektromos anyagok 24−146 dollár közötti kilogrammonkénti ára. Az anyag felfedezői Alphabet Energy néven céget alapítottak, majd nekiláttak kidolgozni, hogyan lehetne kiaknázni a tetraedrit előnyös tulajdonságait.

Matt Scullin és kollégái elsőként egy olyan generátort fejlesztettek ki, amely egy 1000 kilowattos generátor hőkivezető csövére kapcsolva évi 52 500 liter gázolajnak megfelelő energiamennyiséget képes előállítani. A cég képviselői szerint az első felhasználók azok az olaj-, gáz- és bányatársaságok lehetnek, akik nagyméretű generátorokat kénytelenek üzemeltetni viszonylag félreeső helyeken. A termoelektromos rendszert az ígéretek szerint egyben szállítják, és konténer könnyen rákapcsolható bármilyen generátorra, mérhetően csökkentve annak fogyasztását az energiatermelés visszaesése nélkül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Steadywarp
Steadywarp
2014. okt. 15. 0:05
#9

Egy szerkezetet kellene feltalálni ami abszolút 0-fokig hűt von el a környezetből és elektromos árammá alakítja! xD

sanyix
sanyix
2014. okt. 14. 19:27
#8

kombinálva a PV elemekkel jónak tűnik, merthogy azoknak pont rontja a hatásfokát a túlmelegedés. Egy ilyen felvenné a felesleges hőt, és így hűvösebben tartaná a PV-t növelve annak hatásfokát.

lorddiablo
lorddiablo
2014. okt. 13. 19:07
#7

Fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt kivesézzem, de ahhoz, hogy kicsit képbe kerüljetek, az alábbi két irodalom biztosan segít legalább a legfontosabb alapokat megérteni. Ezek alapján tessék számításokat végezni, hogy akkor ez most pontosan mit is kínál.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Carnot-ciklus - ebből kijön, hogy a Renhoek által említett rendszer mennyire rossz elérhető hatásfokkal dolgozik. De az áramköri elemek már rég mennek mikrofeszültségekkel is.

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C5%91elektromoss%C3%A1g

EgoPista számítása sem helytálló, tessék utánaszámolni, hogy a körfolyamati hatásfokon mennyit dob egy ilyen, mennyi a megtérülési ideje. Ha ez utóbbi 1-2 év körül van, el fog terjedni, ha nem, akkor biztosan nem.

Renhoek
Renhoek
2014. okt. 13. 17:37
#6

Kíváncsi volnék, vajon kis hőmérséklet-különbség mellett milyen hatásfok érhető el... a biológiai implantátumok nagyon keveset fogyasztanak, és ide akár pár fok is elegendő lehet. Mondjuk nyáron mindenhogyan szívás... Inkább valahogy cukorból kéne áramot csinálni, kis méretben.

dzsuz87
dzsuz87
2014. okt. 13. 15:55
#5

A szervereket rendszerint 20 fok környékére kell hűteni, mármint maximum ennyi lehet a kijövő levegő hőmérséklete. Ekkora hőmérsékletkülönbséggel semmit nem érdemes kezdeni.

Az itthoni erőművek sajnos valóban nem valami jó hatásfokúak, kérdés, hogy mennyibe kerül megvenni és fenntartani ezt, és emellett mennyi hasznot hoz.

VargaBa
VargaBa
2014. okt. 13. 13:39
#4

Mondjuk ez a gyöngyösvisontai erőműre nézve kb olyan lenne, mintha beállítanának még egy 200MW-os blokkot, Paks-nál pedig kb, szintén ennyit nyerhetnének ki. Ha mondjuk az erőmű területén lévő transzformátorok hűtését is bele vesszük, akkor biztosan hozzá csapódik pár10 KW, de ez így igazából se nem kevés se nem sok. Jól látszik az is, hogy minél jobb a hatásfoka egy erőműnek, ez a szerkezet annál kevesebb hasznot hoz, tehát itt a régi nagy teljesítményű de nagyon kis hatásfokú szén erőműveknél lehetne "sokat" nyerni vele. Akkor lenne jövője ennek a technikának, ha mondjuk a hulladék hő legalább 50-60%-át ki tudná használni...

szerk: Esetleg, ha lehetne használni óriási szervertermekben, hogy a hűtésből áramot termeljenek, ne pedig áramot toljanak bele, azzal valóban sokat lehetne spórolni. Nem mindegy h valami 10KWh-t fogyaszt, vagy 1KWh-t termel...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. okt. 13. 15:56

Amire Magyarországon ilyen lesz, arra föltalálják még a végtelen energiát az örök élet és az ingyen sör mellett.

tokyofej
tokyofej
2014. okt. 13. 10:53
#3

Így van, Pista. Eddig is kifizettették ennek az árát, most már zsebre is tehetik, tiszta haszon.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. okt. 13. 10:39
#2

Na egy ilyen jó lenne, csak termál víz hőmérsékletét kihasználva!

EgoPista
EgoPista
2014. okt. 13. 9:59
#1

Évi 52500 liter gázolaj, az óránként kb 6 liter. Ez gallonba átszámolva 1,6.

1 gallon gázolaj a wiki szerint 33,41 kWh energiamennyiségnek felel meg.

Akkor így a cucc kb 53 kW-t termel óránként, ami az 1 MW-hoz képest ugyan csak 5,3%, de ha azt nézzük, hogy alapból ez kárba menne, elég jó teljesítmény :)

HussarF
HussarF
2014. okt. 13. 10:35

Mármint 53 kWh-t termel óránknét.

De amúgy köszi a számítást, í]y jobban látszik, hogy mit jelent ez a találmány. Mindig jó olvasni, ha valami energiapazarlást csökkentő találmányt hoznak elő.

Vissza az oldal tetejére