Kéretlen „ajándékkal” frissíti mobilját Android 10-re a TCL

A TCL megmutatta, hogy miért kell résen lenni az Android frissítések telepítésénél.

Kéretlen „ajándékkal” frissíti mobilját Android 10-re a TCL

A felhasználók általában örülnek annak, ha az okostelefonjuk főverziós frissítésben részesül. Ez az Android esetében még napjainkban is eléggé ritka sajnos, a legtöbb készülék legfeljebb egyszer frissül az élete során. De a TCL most megmutatta, hogy bizony azért az Android frissítésekkel is érdemes körültekintően bánni, és nem szabad odafigyelés nélkül telepíteni.

A TCL sokáig nem csinált saját márkás mobilt, hanem az Alcatel és a BlackBerry márkaneveket alkalmazva dobott piacra különböző eszközöket. De tavaly a cég bejelentette, hogy már a TCL jelöléssel is lesz mobil, és a Plex modell lett az első próbálkozása. A TCL Plex októbertől elérhető, és mostanra már az Android 10 operációs rendszert is megkapta egy sor kisebb frissítés mellett. Ez alapján a felhasználók abszolút elégedettek lehetnek, de mégis van itt egy érdekesség, ami azért árnyalja a dolgot.

A főverziós frissítéssel a TCL egy meglehetősen nagy és kéretlen alkalmazást is telepített a felhasználók okostelefonjára teljesen indokolatlanul. Amikor az emberek megkapták az Android 10 csomagot, gyanútlanul vehették tudomásul, hogy az 2,7 GB-os méretet öltött. Hiszen az ilyen frissítések általában nagyra nőnek. Viszont ebben az esetben egy meglepő bloatware is keveredett a csomagba.

A frissítés kiadási jegyzékében szerepel, hogy az Android 10 érkezésével jobb lesz a főkamera és a frontkamera működése, a videók stabilabbá válhatnak mozgás közben, és a szelfiknél természetesebb lesz a bőrszín megjelenítése. A rendszernek jobb lesz a megbízhatósága az Android általános javításai révén, néhány szolgáltatónál engedélyezett lesz a VoLTE és a VoWiFi. A hangkezelő át lett helyezve, és a zenelejátszó pedig már a lezárt képről is kényelmesen kezelhető, a kereten található Smart Key gomb meg egy sor új funkciót kapott.

Galéria megnyitása

Ezeket követően pedig egy olyan pont szerepel a kiadási jegyzékben, ami finoman szólva is meglepte a tulajdonosokat. A friss lehetőségek sorát a Modern Combat Rebel Guns játék nyitja, ami teljesen érthetetlen, hogy került ide, de az biztos, hogy jelentős részét adja a 2,7 GB-os csomagnak. Ezen felül a TCL megemlíti még, hogy lesz már játékos mód, változik a Google Assistant, és fejlettebb gesztusvezérlés is akad itt, no, meg a sötét mód is biztosított az Android 10 révén.

Galéria megnyitása

A TCL felhívja arra a figyelmet, hogy egy méretes kéretlen program is települni fog, de tenni nem lehet ellene. Aki pedig nem figyel oda, talán ki sem szúrja, hogy egy nagy játék is lecsúszott a készülékre. Az nem derült ki, hogy a TCL milyen döntés nyomán jutott arra, hogy a Modern Combat Rebel Guns-t felpakolja indok nélkül az összes vásárló eszközére. Ez egyébként egy olyan Gameloft fejlesztés, ami valamilyen oknál fogva nincs benne a Play Áruház (többnyire) megbízható kínálatában, de egyébként néhány Motorolán már korábban is felbukkant.

Felhasználói visszajelzések szerint lehet törölni a játékot, de azt nem tudni, hogy teljesen eltűnik-e minden nyoma a tárhelyről. És van még itt egy érdekesség: a gyári beállítások visszaállításával visszatelepül a készülékre. Szóval meglehetősen rámenősen szeretne része lenni a TCL Plex tulajdonosok életének úgy, hogy hivatalosan nem is elérhető mindenki számára.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt a felhasználóknak mindig érdemes megvizsgálni a frissítésekhez kapcsolódó kiadási jegyzéket, illetve adott esetben a telepített programok listáját is ajánlott lehet átfésülni. Reményeink szerint, ha lesz több TCL okostelefon, a vállalat a továbbiakban már felhagy majd a kéretlen, kétes eredetű szoftverek terjesztésével.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap