Az egyik gyakori kompromisszum, amit egy jó ár-érték arányú TV vásárlásakor meg kell hoznia a vásárlóknak, az a hangzás. Sokat olvashatjuk a felhasználói visszajelzések között, hogy szép a kép, jó a fényerő, megfelelő a kontraszt és az okosfunkciók is működnek, de a hangszóróknál valahogy elvérzik a dolog. Nem véletlen, hogy megszületett a soundbar, avagy a hangprojektor kategória, mely legfőképp a régi és kissé leharcolt, illetve az új, de nem túl acélosan megszólaló okostévék tuningolásának egyik legjobb, de legalábbis legpraktikusabb eszköze.

Egy lapos, diszkrét láda hangszórókkal, mely pont befér a TV alá és ha kicsit nagyobbat álmodunk, még mélynyomót is kapunk mellé. Pontosan úgy, mint aktuális tesztünk alanyához, a Xiaomi Soundbar Pro 2.1-hez, mely végre mellőzi a fura fantázianeveket és pontosan azt kínálja, amit a neve is ígér: egy sztereó hangprojektor egy ládával kiegészülve, a dübörgőbb mélyekért.

A Xiaomi mára meghódította a világot, legalábbis Ázsia után Európát már egészen biztosan és ebben a kategóriában is évek óta igyekeznek tartani a lépést a konkurenciával. Aki pedig mostanáig pont a komolyabb basszusokat hiányolta az ehhez hasonló ajánlatokból, illetve a gyártó készleteikből, az most talán megkapja, amire várt, már amennyiben a belépőszintet láthatóan átlépő vételárral és a hangzással egyaránt elégedett lesz.

Csomagolás és tartozékok

Mivel még nem volt szerencsém hasonló készlethez, először nagyot pislogtam a doboz alakján, mintha egy hastájékon kissé elhízott Tetris-elemet látnék. A felbontás is kissé szokatlanul zajlott, eggyel több a nyitófül a megszokottnál és még kicsit össze is akadhatnak, no persze nem annyira, hogy bárkit megakadályozzon a kicsomagolásban.

Odabent pár hagyományos hungarocell elem szorítja a helyére az alkatrészeket és a televíziókhoz hasonlóan, a mélyláda tetejét védelmező elem egyben a kábeleket és tartozékokat tartó tálca is egyben. Itt a hangprojektorhoz és a ládához tartozó egy-egy tápkábel, egy HDMI kábel, a soundbarhoz mellékelt rögzítőelemek (csavarok és tiplik), illetve a távirányító található, egy tájékoztatófüzet társaságában. 

A távirányító amúgy két szimpla AAA elemmel működik, amelyeket azonban magamnak kellett beszereznem, mert sajnos nem járnak a kontrollerhez. 

Dizájn és felépítés

Talán ebben a műfajban hatalmas vizuális különcségekről nem beszélhetünk, a legtöbb cég igyekszik a lehető legdiszkrétebb elemeket biztosítani, melyek többé-kevésbé észrevétlenül bújnak meg a TV-k árnyékában, illetve nem lógnak ki nagyon egy átlagos háztartás nappalijából. Persze kisebb-nagyobb eltéréseket azért lehet találni köztük, a hangtéglák hol tömörebbek, hol szélesebbek, hol magasabbak, hol laposabbak. De azért akad egyedi kivétel is, pl. ott az ULTIMEA Poseidon D505.1, mely a különálló szatellitek miatt nagyobb rugalmasságot biztosít a hangszórók pozicionálását illetően, mint a legtöbb hasonló ajánlat.

Alapvetően nincs ez máshogy a Xiaomi termékével sem, bár ettől még a megjelenése lehet kellemes, a kivitelezése pedig minőségi. És valóban, a szálcsiszolt fém felülete bár némileg gyűjti az ujjakról a zsírt, kifejezetten minőségi hatást kelt, az előlapként szolgáló és a meghajtókat takaró rácsos fém burkolat is masszív és kellemesen egységes látványt biztosít, de az oldalsó műanyag elemek, illetve a fennmaradó részeket fedő plasztik burkolat is a jobb fajtából való, még ha a fényes felület nem is lesz mindenki kedvence.

De ha már hátoldal, a csatlakozók szépen, középre rendezve sorakoznak fel, pontosan az előlapi XIAOMI felirat mögött. Kezdve az AC bemenettel, majd egy Coax jön, aztán egy optikai port, végül egy HDMI ARC csatlakozó zárja a sort. A jack csatlakozók láthatóan már itt is a múlt árnyait erősítik, továbbá nincs vezetékes opció a mélynyomó bekötéséhez sem, az ugyanis kizárólag - cserébe automatikusan - vezeték nélkül kapcsolódik a főegységhez.

Nincs új a nap alatt abban a tekintetben, hogy a gyártók szeretnek nagyot mondani a várható teljesítménnyel kapcsolatban, ami esetünkben 300 watt. Persze az apró betűs rész tisztázza, hogy a szám a két, legfeljebb 60 wattos front hangszóró, illetve a 180 wattos maximumra képes mélynyomó összesített erejét jelenti. Ezen nem érdemes meglepődni, a lényeg, hogy az elméleti teljesítmény így már jobban kirajzolódik, mintha csak a lehető legnagyobb számra hagyatkoznánk, amit rá mertek írni a dobozra.

Ez tehát lényegében egy klasszikus sztereó hangfalpár egyetlen lapos téglalapba építve, reflexcsővel, illetve középen egy passzív membránnal megtoldva, mely a különálló láda nélkül is biztosít némi extra basszust a párosnak.

Maga a mélynyomó amúgy egy egészen méretes darab, bár még az olcsóbb, kisebb hangfalszetteknél sem ritka, hogy vaskosabb mélyládával érkezzenek. Ez egy 6.5 colos, a föld irányába dübörgő hangszóróval és egy kissé megalománra sikerült reflexkürtővel rendelkezik, mely a stramm faszerkezetű - valószínűleg furnér - doboz előlapjának nagyobb részét szépen ki is tölti.

Optikai szempontból tehát nem rossz az összhatás, a kivitelezés pedig meglepően alapos, a minőségre alapvetően egy rossz szavam sem lehet, kifejezetten csinosan mutat a két termék és nem kelt olcsó érzetet. A láda hátoldalán amúgy csak a bekapcsológombot, illetve egy párosítógombot találunk, amire nekem szerencsére nem volt szükségem, a két elem az együtt töltött idő alatt sosem vesztette el a kapcsolatot.

A magam részéről mondjuk sajnálom, hogy semmilyen opció nincs a mélyláda vezetékes bekötésére, pl. ha valami gond adódna a wireless kapcsolattal, ami bár ritka, de azért előfordulhat. Amúgy meg el tudjuk képzeni, ahogy ez a pofás kis mélynyomó a sarokban porosodik, miután a készlet meghibásodott és csatlakozó híján nem vehetjük többé hasznát. Szőrszálhasogatás? Meglehet, de nem szeretem, hogy a termékeink egyre inkább eldobhatónak érződnek a kevesebb csatlakozási lehetőség miatt.

Kezelhetőség

Összességében tehát egy kifejezetten letisztult, csinos és meglehetős igényességgel kivitelezett hangfalakról beszélhetünk, melyet megkoronáz a kifejezetten egyszerű és jól sikerült kezelhetőség. Először is ott az infrás távirányító, mely minden lényeges gombot tartalmaz, amire csak szükség lesz és még eggyel többet is, hiszen ott a Night mode, ami gyorsan visszafogja a dübörgést, ha teljes kikapcsolás helyett inkább csak meghúznánk kicsit a gyeplőt.

A távirányító amúgy kiválóan működik, a membrános gombok kellemes és határozott kis kattanással jelzik, hogy vették a parancsot, amit késlekedés nélkül teljesítenek is. Egy fokkal kevésbé kényelmes, de annál hasznosabb, hogy a távirányítónk lemerülése esetén magán a főegység tetején is megtaláljuk a vezérlőgombokat, így a ki- és bekapcsoláson túl választhatunk csatlakozási módot, de állíthatjuk a hangerőt is.

Az előre tárolt hangprofilokhoz azonban továbbra is szükség lesz a távvezérlőre, arról nem is beszélve, hogy a hat különböző variáció eltérő mértékben engedi változtatni a basszus erejét, amit szintén csak a kontrollerrel próbálgathatunk. Hasznos még továbbá az NFC funkció, ami a legtöbb okostelefon számára azonnali csatlakoztatást tesz lehetővé, nálam is kiválóan működött.

Egyéb telefonos funkciók azonban nincsenek, a termék kezelését kizárólag az imént leírt módokon intézhetjük. Sőt, próba gyanánt megnéztem a Xiaomi Home appot is, ahol az okosotthonban gondolkodók a kompatibilis Xiaomi eszközeiket hangolhatják közös rendszerbe, ez a soundbar azonban sajnos nem lehet része a nagy egésznek, a gyártó kihagyta az ökoszisztémából.

A dizájnhoz azonban még hozzátartozik egy diszkrét LED kijelző az előlap jobb szélén, mely a rács mögül közvetíti, hogy épp merre járunk a távirányítóval. Kellemesen kékes fehér fénnyel jelzi a csatlakozási módokat, szépen végigfutnak a hangprofilok nevei és így tovább. Szuperül néz ki és hamar eltűnik, hogy este ne zavarjon a fényével, ilyenkor ráadásul egy árva állapotjelző sem alkalmatlankodik, nagyon tetszett ez a megoldás, szívesen látnám viszont máshol is.

Hangzás

Itt válik a dolog igazán érdekessé, hiszen papíron ez egy egészen ígéretes megoldás, mely túlmutat egy puszta upgrade-en a gyengébben muzsikáló TV-khez. Nos, ez igaz is meg nem is, ugyanis hangerővel és basszussal tényleg ellát minket a Xiaomi 2.1-es Pro készlete, ám a hangminőséggel már sajnos nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Az a helyzet, hogy 60 ezer forintért csalódást keltett, amit tapasztaltam. A legegyszerűbb kifejezés rá az, hogy "dobozhangja" van, ami nem túl pozitív jelző egy ilyen igényes szettre. Márpedig ez a helyzet. Az akciófilmek dübörgő robajait valóban felerősíti, az átlagosabb TV-ket tehát jól kiegészíti, ám a beszédhangok kissé tompák, a részletek pedig hiányoznak vagy nem kifejezetten kifinomult minőségben szólalnak meg.

Az összhatás azért nem vállalhatatlan, ám teszteltem már olcsó hangfalszetteket, amik ennél jóval meggyőzőbbek voltak, igaz, egyik sem nézett ki ilyen igényesen. Ez tehát jóval vaskosabban és hangosabban szól, mintsem egyszerűen letudhatnánk a TV hangszóróinak egyszerű kiterjesztéseként, ám a letaglózó hangélmény helyett inkább oké, amit kaptam és ez sajnos nekem nem elég ennyi pénzért.

A hangprofilok közti léptetés azért némileg valóban javítja az összképet, ám elég kellemetlen volt, hogy zeneszámoktól és tartalmaktól függően folyamatosan ezekkel kísérleteztem, hogy az adott tartalomhoz melyik éppen a leginkább használható. A standard mód meglehetősen "lapos", de nem a jó értelemben, máshol akkor is tompa és basszusnehéz a hangzás, ha a minimumra állítom a mélyeket.

Aztán egy-egy zeneszám egészen kellemesen szólal meg, de csak addig, míg át nem kapcsolok az öreg hangszóróimra, amik felmossák vele a padlót, igaz, közel sem ennyire kompaktak vagy letisztult megjelenésűek, ezzel nem vitatkozhatom. A zene módban amúgy az akusztikus gitárok meglepően barátságosan szólaltak meg, aztán jött egy szám, ahol visszatért a dobozhangzás. Szóval, ha nincsenek extrém elvárásaink, a filmnézést bizonyosan megdobja majd.

A DTS Virtual:X szintén nem győzött meg és bár nem kizárt, hogy van olyan tartalom, ahol inkább dob az összhatáson, mint ront, de én nem találtam meg. A hangerő amúgy egészen komoly, biztosan nem fogjuk maximumon járatni, egy átlagos szobában 40-50 körül szerintem már elégséges a hangerő, egy nagyobban pedig talán elmerészkedhetünk 80-ig, de ott már fellép némi statikus zaj, ami zavaró lehet a csendesebb pillanatokban.

Kell ez nekem?

Az öreg TV-k előnye, hogy még a nagyi kenyérpirítójához is van rajta csatlakozó, míg a modernebb okostévéken naprakészebb szabványok és wireless opciók segítik a felhasználókat. Esetünkben a coax, az infra, a HDMI ARC és a Bluetooth lényegében lefedi a legtöbb eshetőséget, amire csak szükségünk lehet, ha használni szeretnénk a Xiaomi 2.1-es készletét. Mindez egy egészen igényes és egyszerűen ízléses formában tárul elénk, diszkrét LED kijelzővel és egyszerű kezelhetőséggel, melyet dizájn szempontból kifejezetten megnyerőnek találtam.

Mindez szép és jó, de mit ér a pofás küllem és a felhasználóbarát kivitelezés, ha egy hangfal nem szól jól. Márpedig a Soundbar Pro 2.1 majdnem elvérzik ott, ahol a legjobban számítunk rá. Bár konkrétan dobozokról van szó, reméltem, hogy ennél néhány fokkal árnyaltabb, tisztább megszólalást produkál, legalábbis ezért a pénzért. A hangerővel nincs baj és a basszus is korrekt egy jó kis Netflix-darához vagy kanapés film Maratonhoz, ám hiába az előre tárolt hangprofilok, ha a vártnál tompább hangzás felemás élményt nyújt.

Zenehallgatáshoz is csak többé-kevésbé ajánlanám, természetesen egy átlagos hordozható hangszórónál lényegesen szebben dorombol és nagyobbat is dobbant, de a kedvenc számainkban talán nem ezzel szeretnénk elmélyülni. Az összkép azért nem horrorisztikus, az összhatás korrekt és egy cicergő hangszórókkal szerelt olcsóbb TV-vel konkrétan csodát művel, ám 60 ezer forint környékén én még valamivel többet várnék, esetleg egy leárazás esetén fontolnám meg a beszerzését.