Az új Jurassic World-trilógia első része nekem kifejezetten tetszett, mert végre működés közben láthattuk az őslényparkot, ami ugyebár az eredeti Jurassic Parkban az öreg Hammondnak végül nem jött össze, mert már azelőtt elszabadult a káosz, hogy kinyílt volna a vidámpark. Hozott valami újat, és a harmadikban ismét megvolt a potenciál erre: a dinoszauruszok kiszabadultak a világba, és valahogy kénytelenek együttélni a többi állattal, napjaink természetével, meg hát persze az emberekkel és az épített környezettel.
Ebben én elég sok potenciált éreztem, elvégre érdekes helyzet lehet például, amikor egy három emelet magas brontoszaurusz bekukucskál a panellakás ablakán, vagy hogy a kedvenc macskánkat megeszi a velociraptor. Szóval egészen jól ki lehetett volna ezt bontani és írni köré egy érdekes sztorit. Ez sajnos nem történt meg: amikor a film elkezd ezekkel a témákkal foglalkozni, az körülbelül olyan, mintha a WWF és Greenpeace egyszerre tartana valami szájbarágós érzékenyítő kurzust.
De akkor miről szól valójában a Jurassic World: Világuralom? Nos, ezen a ponton a sorozat kezd kicsit kiszámíthatóvá válni, úgyhogy talán meg tudjátok tippelni: egy gonosz nagyvállalatról, aki dinókat klónoz és mindenféle rosszban sántikál, amik között akad néhány eléggé megmagyarázhatatlan dolog is. Gondolom azzal sem lövök el túl nagy spoilert, hogy ezúttal sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene nekik, most viszont egy sziget helyett egy hegyekkel körülhatárolt völgyből kell menekülnie hőseinknek.
Én alapvetően úgy gondolom, hogy a Jurassic World-filmek elsősorban gyerekeknek készülnek, meg hát nem is a National Geographicon adják őket, hanem a mozikban. Így el tudom nézni a bugyutaságokat és a nyilvánvaló hülyeségeket, de azok az agyzsibbasztó mondatok, amik néha elhagyják Jeff Goldblum száját, szerintem még egy 14 évesnek is fárasztóak lesznek.
Merthogy igen, jelen van Jeff Goldblum, de nem csak ő, hanem Sam Neill és Laura Dern is visszatér a klasszikus brigádból. Bár a főszereplő papíron továbbra is Chris Pratt és Bryce Dallas Howard, valamint a melléjük csatlakozó, tipikusan idegesítőre megírt klónozott kislány az előző részből, valójában annyi karakter van a filmben, hogy ez némileg szét is aprózza a történetvezetést.
Viszont amikor akció van, az jellemzően meglehetősen látványos és izgalmas, a máltai utcán üldözős jelenetek például elég ütősek. Persze, itt is érvényes, hogy tele vannak butaságokkal és lehetetlen dolgokkal, de ahogy már mondtam, eleve egy gyerekeknek készült dinós filmről beszélünk, szóval én az ilyeneken nem akadok fenn különösebben. Ráadásul az egésznek van valami Indiana Jones- vagy Jason Bourne-jellegű kalandfilm beütése.
A félelmetesnek és ijesztőnek szánt részek is többnyire jól működnek, csak van egy olyan érzése az embernek, hogy ezek többségét látta már az eredeti Jurassic Park-filmekben valamilyen formában. Sok esetben még a fényképezés (a nézőpont, a kameramozgás) is szinte egy az egyben ugyanolyan.
A filmen érződik egyfajta jutalomjáték-jelleg. Látszik, hogy a régi és az új színészek jól érzik magukat, és nem veszik túl komolyan ezt az egészet, mint ahogy a nézőnek sem szabad túl komolyan vennie. Ha így ülünk be a filmre, egy elképesztően látványos, jól megcsinált akció-kalandfilmet kapunk. Gyerekként biztos odalettem volna érte, felnőttként pedig szerintem nagyjából mindenki el tudja képzelni, hogy mire számíthat.
A már fentebb említett gyanúsan szájbarágós természetvédelmi / állatvédelmi érzékenyítésen kívül a film legnagyobb hibája, hogy túl hosszú: ha 20-30 perccel rövidebb lenne, sokkal jobb lehetett volna. Nem értem miért érzik úgy mostanában a nagy blockbusterek készítői, hogy mindenképpen 2 és fél órás filmeket kell kihozniuk. Vissza kellene térni ahhoz az időszakhoz, amikor a rendezők még mertek rövid, tömör, lényegretörő és ettől ütős alkotásokat készíteni, amire az egyik legjobb példa mondjuk az eredeti Men in Black.
