JÖVŐRE DEBÜTÁLHAT A SAMSUNG HAJTOGATHATÓ OKOSTELEFONJA

Rengeteg bejegyzett szabadalmat követően már arról is szó esik a friss jelentésekben, hogy mekkora lehet a gép.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2016. ápr. 4. 15:01
Jövőre debütálhat a Samsung hajtogatható okostelefonja

Az nem titok már hosszú ideje, hogy a Samsung olyan okostelefonon, illetve táblagépen dolgozik, amit hajtogatható kijelzővel vérteztek fel a szakemberek, viszont egyelőre még rengeteg részlet homályos. A legfrissebb jelentések alapján már nagyjából sejthetjük, hogy mikorra készülhet el az első eszköz, és már arról is szó esett, hogy mekkora lehet.

Ha minden a tervek megfelelően halad a fejlesztés során, akkor a Samsung 2017-ben állíthatja reflektorfénybe az első hajtogatható készülékét. A Project Valley néven futó program keretében megjelenő szerkezetet egyelőre sok kérdőjel lengi körül, de ez teljesen normális egy ilyen újdonság esetében. A dél-koreaiak hivatalosan nem igazán nyilatkoznak arról, hogy hol tartanak a tervezésben, de más források is akadnak szerencsére, így például a szabadalmi hivatal. A vállalat egyre több olyan szabadalommal rendelkezik, amelyek alapján már kezd kirajzolódni, hogy milyen is lehet a világ talán legelső, kereskedelmi forgalomba szánt hajtogatható „mobilja”.

Galéria megnyitása

Azt rögtön érdemes leszögezni, hogy kár rettentően merész, tudományos fantasztikus regényekből vagy filmekből szökött készülékekben gondolkodni egyelőre. A szabadalmak alapján nagyjából olyannak ígérkezik, mint kicsi könyv, ahogy az a képeken is látszik. Összehajtva okostelefon szerepet tölt majd be a gépezet, a szétnyitást követően pedig egy teljesen egybefüggő kép fogadja majd az érdeklődőket, ami a tabletet hivatott kiváltani. A hangsúly itt a teljesen egybefüggő jellemzőn van, ugyanis olyan próbálkozást más láttunk korábban, ahol két szorosan egymás mellé illesztett, de külön kijelzővel értek el hasonló hatást.

Galéria megnyitása

A legfrissebb jelentések már azt is tudni vélik, hogy milyen méretű megjelenítőknek adhat majd otthont a Samsung első fecskéje. A rendkívüli technológiai előrelépésként emlegethető szerkezet állítólag egy olyan 5 hüvelykes okostelefon lesz, amely a szétnyitását követően egy 7 colos táblagéppé „alakulhat”. A Samsung az ipari források szerint legkorábban az év végén tudja megkezdeni az első hajtogatható megjelenítőjének tömeggyártását, így értelem szerűen csak jövőre üdvözölhetjük a boltok polcain.

Galéria megnyitása

Végül arra is érdemes itt kitérnünk, hogy állítólag a szükséges hardvert már teszteli a Samsung. A Project Valley keretében két Qualcomm chipes eszközt vizsgálnak a vállalat szakemberei, az egyik a Snapdragon 820 (MSM8996), a másik pedig a Snapdragon 652 (MSM8976) lapkára épül, ami korábban Snapdragon 620 néven vált ismerté. A rendszermemória mindkét prototípusban 3 GB-os méretben van jelen. Egyik konfigurációra sem lehetne különösebb panasz, de értelemszerűen a Snapdragon 820-szal lenne ütősebb a konstrukció. De persze mivel még távoli a megjelenés, meglehet, hogy ezektől eltérő képességekkel bír majd a végleges termék.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2016. ápr. 5. 15:37
#6

Szerintem úgy lenne logikus hogy a telefon két szélső egyharmada az elektronika és aksi, középen meg hely a fólia hajlásához. betalokk, te melyik nemrég letiltott trollocska vagy? Csak mert elég magasról nézel le másokra, miközben elég friss a regisztrációd...

Meteoreso
Meteoreso
2016. ápr. 5. 11:11
#5

Most újra feltalálják a kijahtható telefont? De hát az már eddig is fel volt találva.

Eddig is csinálhattak volna olyan telefont hogy két fél képernyő kihajtva pontosan illeszkedjen

Ez inkább arról szól hogy a hajlítható képernyőnek keresnek valami felhasználási módot.

Mikor jönnek a tekercs mobilok ?

rfj1989
rfj1989
2016. ápr. 5. 12:20

Nincs igazad, az eddigi kihajtható telefonok legtöbb esetben 1 kijelzővel + billentyűzettel hódítottak, az esetleges két kijelzős próbálkozásoknak nem volt nagy sikere, mivel a két kijelző között mindíg volt némi keret (távolság), így nem lehetett kiélvezni a nagyobb méretet együttesen. A mostani hajlítható megoldás pedig nagyon jó lehet a táblagépek kiváltására, mivel kinyitva a telefont megduplázódik a kijelző mérete így egy szép nagy kijelzőt kapunk ami egybefüggő. Életképes ötlet, csak eleinte piszok drága lesz...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. ápr. 4. 20:37
#4

Szerintem a zsaner ureges es igy van hova taguljon mikor osszecsukjuk.

Lehet hogy a samsungnal nem csak hulyek dolgoznak mint ahogy ti elkepzelitek?

rfj1989
rfj1989
2016. ápr. 5. 9:08

Egész biztos így lesz, nem úgy kell elképzelni mint mikor egy papírlapot tűrsz ketté, hanem inkább mint mikor egy vastagabb műanyaglapot hajlítasz meg és marad kb 0.5 cm a két felület között.

ChoSimba
ChoSimba
2016. ápr. 4. 17:03
#3

Na akkor most visszajönnek a husi telefonok ? És végre lesz normális aksi is benne ? :)

szmt
szmt
2016. ápr. 5. 8:53

Maga kijelző már elég vékony, de sajnos azt megoldani, hogy "összecsukva" és "kinyitva" is ugyanolyan vastag legyen, elég nehéz. Ezért vagy félbehajtják, vagy harmonika-szerűen gyűrik, a keretnek mindig kell vastagság. Pedig milyen jó lenne, ha csak úgy felfújhatnánk a telefon keretét, mint egy lufit :)

Ezért: ja, jönnek a husi telefonok, amik ráadásul egy tablet súlyával bírnak. Viszont elfér egy tablet a zsebedben, ha az le nem szakad, itt tart ma a tudomány :)

Kajafun
Kajafun
2016. ápr. 4. 16:33
#2

Nesztek, erre tegyetek üvegfóliát! xD

rfj1989
rfj1989
2016. ápr. 4. 16:04
#1

Vajon hány összehajtást/kinyitást fog elviselni az a szegény kijelző károsodás nélkül? Tetszik az elképzelés, még az se nagy baj ha kicsit vaskosabb lesz a teló tőle, legalább kicsit retro feelinge lesz az egésznek, mint mikor a "féltégla mobilokkal" a zsebünkben (vagy övön) jártuk a világot :P

tibaimp
tibaimp
2016. ápr. 4. 17:36

Ugyan ez a kérdés merült fel bennem is elsőre, mennyi hajtogatást fog kibírni az a kijelző!

Vissza az oldal tetejére