A Metro Exodus az FPS széria harmadik része lesz, és most végre megint belenézhetünk kicsit.
A remekül festő videót a The Game Awards 2017 keretében mutatták be – bár előzetesen tudni lehetett, hogy érkezik ilyesmi. A fejlesztő 4A Games a jelek szerint nem vesztette el „varázsujjait”, mikor Ukrajnából Máltára költözött, a felvétel ugyanis igencsak meggyőző lett.
A játékot az idei E3 során jelentette be a Microsoft. Ismét egy belső nézetes, túlélő- és horrorelemekkel kevert shooterről van szó, a helyszín pedig megint a posztapokaliptikus Oroszország. A stúdió korábban elmondta, hogy keverik majd benne a lineáris és nemlineáris részeket, nem távolodnak el a klasszikus Metro-élménytől, de ezúttal egy kis sandboxos hangulatot is belecsempésznek, mindezt pedig a történet fogja majd össze egységes egésszé.
A sztori ott indul, ahol a Metro: Last Light abbahagyta: Artyrom visszatér és csatlakozik egy kis csoporthoz, hogy vonaton szökjenek meg Moszkvából. Az utazás átszeli az egész kontinenst, nagyjából egy évig tart, így láthatjuk majd a különböző évszakokat, illetve azt, hogy az események hogyan befolyásolják a karaktereket hosszú távon.
A Metro Exodus PC-n, PS4-en és Xbox One-on jelenik meg jövő ősszel.






























