Az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozatú videokártyái végre bemutatkoztak, a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti pedig még ebben a hónapban, egészen pontosan 2023. május 24-én elérhetővé is válik kereskedelmi forgalomban. A 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti, illetve a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as modell majd csak később, július folyamán érkezhet meg, de már most látszik, hogy nagyjából milyen videokártya-kínálattal jelentkeznek az Nvidia AIB partnerei. Ezúttal a Mini-ITX formátumú modellekre fókuszálunk, azokból ugyanis eddig még egy sem érkezett, a GeForce RTX 4060-as családdal azonban végre megtörik a jég.
ColorFul GeForce RTX 4060 Mini-V
A kínai Colorful egy Mini-V sorozatú GeForce RTX 4060-as videokártyával jelentkezik majd, ami a Mini-ITX formátumnak köszönhetően kiváló választás lehet kompakt asztali konfigurációkba, illetve combosabb HTPC konfigurációkba is. Az új videokártya hossza pontosan 170 milliméter lesz, azaz a 17 x 17 centiméteres Mini-ITX alaplapokhoz kiválóan illeszkedhet.
A termékről hírünk írásakor csak egyetlen kép érkezett, amiről túl sok információ nem derült ki, csak annyi látszik, hogy jó eséllyel kétslotos felépítésű videokártyáról van szó, ami egyetlen nagy hűtőventilátorral ellátott hűtést kapott. A GPU órajeleire sajnos nem derült fény, de mivel normál modellről van szó, nem iGame sorozatú megoldásról, jó eséllyel referencia órajeleken ketyeg majd.
Palit GeForce RTX 4060 Ti StormX
A Palit újdonságáról már több kép is rendelkezésre áll, illetve az is kiderült, hogy a termékből kétféle változat készül majd. Az egyik az Nvidia referencia GPU órajeleit alkalmazza, míg az OC modellnél 2670 MHz-es GPU Boost átlag-órajel lesz érvényben. A stabil tápellátásról egyetlen nyolctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk, a TDP keret pedig igazodik majd a referenciához, azaz 160 W lesz.
Gainward GeForce RTX 4060 Ti Pegasus Series
Ezek az új videokártyák a Palitnál már ismerős dizájnt viszik tovább, igaz, a hűtő körül található keret dizájnja eltérő lesz a két termékcsaládnál. A Gainward is kétféle modellt kínál: az egyik referencia órajeleken ketyeg, míg a másik a fentebb már említett 2670 MHz-es GPU Boost átlag-órajelet alkalmazza. Közös tulajdonság lesz még a nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó, a 160 W-os TDP keret és a 170 milliméternél valamivel rövidebb hossz.
Inno3D GeForce RTX 4060 Compact
A következő a sorban egy GeForce RTX 4060-as sorozatú megoldás, ami 155 milliméter hosszú, 122 milliméter széles és 39 milliméter magas lesz, vagyis az eddigi legkisebb GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyáról van szó. Ennél a terméknél 1830 MHz-es alap- és 2460 MHz-es GPU Boost órajel lesz érvényben, ami a referencia paraméterekkel megegyezik. A 115 W-os TDP kerettel érkező videokártya egy nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót kapott, pedig a hattűs példány is tökéletesen kiszolgálná ezt a TDP keretet.
Zotac GeForce RTX 4060 Solo
A Zotac egy új, Solo fantázianévvel ellátott GeForce RTX 4060-as modellel jelentkezik, amellyel kapcsolatban egyelőre elég kevés információ áll rendelkezésre. Nem derült ki sajnos, hogy milyen hosszú lesz a termék, noha a képeken látszik, a Mini-ITX formátumhoz közeli dizájnról van szó. Az órajeleket szintén homály fedi egyelőre, az viszont biztos, hogy a termék nem a GeForce RTX 4060 Ti alapjaira támaszkodik, hanem a GeForce RTX 4060-as fejlesztésre, azaz 3072 CUDA maggal ellátott AD107-es grafikus processzorral, valamint 8 GB-nyi fedélzeti memóriával kell beérnünk – valahogy úgy, ahogy az Inno3D saját megoldásánál is.
Egyéb, nem Mini-ITX formátum köré épülő videokártyákat már több gyártó is bemutatott, például az MSI, a Gigabyte, a Galax, az ASUS és a PNY is, ám a gyártók egy része csak a GeForce RTX 4060 Ti kínálatot mutatta meg, a GeForce RTX 4060-as felhozatalt egyelőre rejtegetik.