JÖN A GEFORCE RTX 2070 TI IS? (FRISSÍTVE!)

A Gigabyte legfrissebb akciója a GeForce RTX 2070 mellett a GeForce RTX 2070 Ti-re is vonatkozik, vagyis az újdonság rajtja már a küszöbön lehet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. okt. 17. 11:00
Jön a GeForce RTX 2070 Ti is? (Frissítve!)

Az Nvidia RTX 2000-es sorozatában jelenleg már három modell foglal helyet, ugyanis a GeForce RTX 2080 és a GeForce RTX 2080 Ti mellett végre a GeForce RTX 2070 is megjelent. Az első tesztek alapján a GeForce RTX 2070 és a GeForce 2080 RTX között elég nagy hely van ahhoz, hogy beférjen közéjük egy újabb modell, a GeForce GTX 2070 Ti, amely mind ár, mind pedig teljesítmény terén azonos távolságra lehet a két említett kártyától.

A GeForce RTX 2070 alapját egy TU106-os GPU adja, ami összesen 36 SM tömbbel rendelkezik és ezeket maradéktalanul munkára is fogja a szóban forgó videokártya. Éppen ezért a GeForce RTX 2070 Ti már nem erre, hanem a TU104-es GPU köré épülhet, ami összesen 48 SM tömbbel rendelkezik – ez adja a GeForce RTX 2080 alapját.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 2070 Ti esetében az említett SM tömbök számának csökkentésével a GeForce RTX 2070 és a GeForce RTX 2080 közé lőheti be a teljesítményt az Nvidia, a memória-alrendszert viszont jó eséllyel érintetlenül hagyja. Utóbbi azt jelenti, hogy a 256-bites memória-adatsínre továbbra is 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódik, amelynek effektív órajele 14 GHz maradhat.

A fenti változtatásoknak köszönhetően a GeForce RTX 2070 Ti jelentősen gyorsabbá válhat, mint az előző generációt erősítő GeForce GTX 1070 Ti és GeForce GTX 1080. Az újdonság érkezéséről egyébként a Gigabyte hirdetése rántotta le a leplet, ahogy az a fenti képen is látható. Az akció keretén belül bizonyos régiókban limitált mennyiségben készülő Aorus póló jár a GeForce RTX 2070 és a GeForce RTX 2070 Ti mellé október 17-től egészen november 15-ig – vagy ameddig a készlet tart –, tehát a GeForce RTX 2070 Ti érkezésére már nem kell sokat várnunk. Amennyiben nem csak egyszerű elírásról van szó.

Frissítés:

A Gigabyte időközben megerősítette, csak egy elírásról voltszó, azaz valójában GeForce RTX 2080 Ti nevet akartak írni. A GeForce RTX 2070 Ti – elmondásuk szerint – nem létezik (komolyan!), tehát az elkövetkező egy hónapon belül biztosan nem érkezik. Hogy később felbukkan-e, azt majd meglátjuk – mindenesetre elég fura ez az egész.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
TheRealTsL
TheRealTsL
2018. okt. 17. 12:55
#2

Az megvan, ugye, hogy a Gigabyte már szólt is, hogy csak elírásról van szó?

Perecke
Perecke
2018. okt. 19. 14:25

A 2070 is elírás?

FELULET
FELULET
2018. okt. 17. 12:38
#1

Röhejes még csak most jelenik meg, de már kapásból van "technology improved" verzió is belőle.
Szal vagy alapból hulladék jött ki, vagy csak marketing szöveg a ti.

De az biztos, hogy ez nem lesz egy hószú generáció. Általában a ti-k csak jóval a teljes széria kijövetele után jönnének, most meg már kapásból...

KikiGames
KikiGames
2018. okt. 19. 5:43

Hát az az...
Én még mindig azt mondom hogy ez a generáció skip!

Vissza az oldal tetejére