A Todd Phillips által rendezett és Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker eleve nehezen jött világra, hiszen a Warner Bros. nagyon sokáig nem volt meggyőződve arról, hogy a mai limonádé szuperhősös filmek világában egy ilyen kemény, csak felnőtteknek szóló alkotás sikeres lehet. Ráadásul, mint most kiderült, még Jared Leto is gáncsolni is próbálta a projektet.

Mint azt valószínűleg mindenki tudja, Leto a balul sikerült Suicide Squadban alakította Jokert, amihez teljesen átszellemült, és belebújt a karakter bőrébe. Ez olyan megnyilvánulásokkal járt, mint hogy rendszeresen szivatta a többi szereplőtársát, Margot Robbie-nak például döglött patkányt adott ajándékba. Habár a Warner Bros. akkor a Suicide Squad reklámkampányában erősen támaszkodott a Jared Leto által alakított Jokerre, végül a karakter csak körülbelül 10 percnyi képernyőidőt kapott a végleges vágásban, és az sem volt túl kiemelkedő.

Először a The Hollywood Reporter számolt be arról, hogy Leto először az ügynökein keresztül próbált nyomást gyakorolni a Warnerre, később pedig zenei menedzserét, Irving Azoffot igyekezett rávenni arra, hogy próbálja lebeszélni a projektről a Warner vezetőit. Leto részéről ezeket az információkat tagadták a képviselői, Azoff pedig nem nyilatkozott az ügyben, de beszédes, hogy a menedzser azóta otthagyta a színészt.

Úgy tudni, Leto azért érzett komoly frusztrációt a filmmel kapcsolatban, mert a Warner korábban már beígért neki egy saját, különálló Joker-filmet, és úgy érezte, hogy Todd Phillips alkotása ezt veszélyezteti. Ráadásul Leto kimarad a James Gunn által készített Suicide Squad rebootból, valamint Harley Quinn-féle különfilmből is (Birds of Prey), és mivel úgy hallani, hogy sem az első részt rendező David Ayer, sem pedig a Warner nem volt elragadtatva Leto viselkedésétől a forgatás alatt, így inkább nem erőltetnék a színésszel a továbbiakat.

Úgy tudni, hogy Leto szerint az ügynökeinek hamarabb kellett volna értesülést szerezniük Phillips filmjéről, és keményebben kellett volna fellépniük a stúdiónál, hogy inkább Leto maradhasson Joker, és az ő különálló filmjét készítsék el. David Ayer visszafogottan annyit nyilatkozott az ügyben, hogy nem igazak azok az információk, melyek szerint "ne lett volna elégedett" Jared Leto alakításával a Suicide Squadban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
yui_cross0311
yui_cross0311
2019. okt. 24. 19:58
#4

Szerintem Jared Leto Jokere volt a legjobb "no offense" mert az új Joker filmet se láttam, de lehet hogy csak én vagyok hülye mert nekem a Suicide Squad is nagyon tetszett...

tomchee
tomchee
2019. okt. 24. 14:38
#3

Leto Jokere, már  trailerek alapján is negatív fogattatást kapott, és a filmben sem volt jó.  Nem csoda, hogy nem lesz többé Joker.

TheEngineer
TheEngineer
2019. okt. 24. 8:28
#2

Na? Mikor avanzsalt BLIKK-e az ipon ezen rovata?!

"Ráadásul, mint most kiderült, még Jared Leto is gáncsolni is próbálta a projektet." ... Kiderult? Honnan? Ez egy feltetelezes!

"Először a The Hollywood Reporter számolt be arról, hogy Leto először az ügynökein keresztül próbált nyomást gyakorolni a Warnerre"... Most komolyan? Azt nem is firtatom hogy a fenti hetilap milyen minosegben bulvar vagy nem, mindenki eldontheti maganak, aki olvassa... Mellesleg a lekozolt tartalmat a szinesz kepviseloi direkt modon tagadjak/tak.

Az egesz egy spekulacio. Itt volt szinvonal, Sracok! InGen, a Te soraidat altalaban szivesen olvasom, de ez most, na...

Abban TUTI igazad van, hogy Leto "nehez" mind emberileg, mind szakmailag. De alapvetoen ennyi kijelentheto korrekt modon. Mondjuk meg mindig inkabb Leto, mint Gwyneth Paltrow...

 

Ps.: Jobban belegondolva kis bulvar belefer. Elvegre ezzel az "iparral" egyutt jar. Lehet csak nem ettem meg ma eleget.

WarpEdit
WarpEdit
2019. okt. 23. 20:19
#1

Nem láttam a Suicide Squad-ot, de csak a közétett képek,előzetesek alapján én inkább kussolnék a helyében, hogy mindenki hamarabb elfelejtse..... (lehet a kivágott sok állítólagos jósággal együtt k#va jó volt, de valamiért csak ki lett vágva szinte miden jelenete)

Str33twise
Str33twise
2019. nov. 1. 17:00

@magerg Nyugi, majd jön a hős nácivadász felszopóka sztokk aztán majd hősiesen, neten keresztül jól megadja nekem ami ezért - is - jár. ;)

Vissza az oldal tetejére