Habár Daniel Craig visszatér James Bond szerepében a következő, No Time to Die című részben, azonban többé már nem ő a 007-es ügynök. A helyét Lashana Lynch veszi át, és az erre vonatkozó pletykák már a nyáron elkezdtek megjelenni, azonban most egyrészt hivatalos megerősítést is kaptunk, másrészt pedig azt is megtudtuk, hogy miért történik mindez.

Az alapot a Forever and a Day című könyv szolgáltatja, melyet Anthony Horowitz szerzett az eredeti Bond-regények írója, Ian Fleming története alapján. Ebben James Bond első történetét meséli el 007-esként, és kiderül, hogy az ügynökök számait azok halála vagy visszavonulása esetében valaki más örökli meg. Erre a filmekben is akad példa: egy 009-es meghal az Octopussyban, míg egy másik 009-esnek maga Bond lopja el az autóját a Spectre-ben.

Ahogy az a Spectre végén egyértelműen kiderül, James Bond visszavonul, ezzel pedig a 007-es ügynök pozíciója nyitottá válik, és most már biztosan tudjuk, hogy Lashana Lynch érkezik a helyére.

Hogy ez mit jelent a jövőre nézve, az egyelőre nem tisztázott. Az biztos, hogy ez lesz Daniel Craig utolsó James Bond-filmje, és ugyan divatos dolog ma a főszereplőket nőkre, még inkább fekete nőkre cserélni, eddig a Bond-filmek producerei nem nagyon rajongtak az ötletért, és a felmérések alapján erre a rajongói táborban sem mutatkozik túl nagy igény.

Így tehát érdekes lesz látni, hogy a No Time to Die végén mi fog történni a 007-es ügynökkel. Lehet, hogy a színésznő által alakított karakter megmarad a pozíciójában, és igazából ebben a filmben vezetik fel, azonban mellette majd az új James Bond is valamilyen módon az MI-6 részét képezi majd?

De persze az is lehet, hogy a következő szereplővel egyszerűen megint nyomnak majd egy nagy reset gombot a készítők, és egyáltalán nem számít majd, hogy ki volt a 007-es előtte.

Mindenesetre a No Time to Die eddigi előzeteseiből azt lehet leszűrni, hogy az új 007-esnek valamilyen módon együtt kell majd működnie James Bonddal, azonban a hölgy egyáltalán nincs elragadtatva a férfi képességeitől, és azt mondja neki, hogy a "világ már továbblépett" rajta. Ebből pedig sok rajongó egyértelműen azt olvassa ki, hogy Bondot a háttérbe akarják szorítani a készítők a jövőben, és egyértelműen a következő főszerepre készítik fel a 007-est alakító Lashana Lynch színésznőt.

Nagyon érdekes ez az egész, hiszen a Bond-filmek teljesen egybeforrtak az úriember titkosügynökkel, aki hosszú évtizedek óta jelenti a sorozat alapját.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

54 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2020. nov. 20. 12:12
#23

gratulálok, újfent. star wars, ghostbusters, ocean's, mass effect, van még sok sok... de még mit dobunk rá a máglyára? mert azt tesszük.

inkább ne csináljanak több bond filmet, még az is jobb, mint ez a lobbizás.

totális lezüllés, az értékeknek homlokegyenest szembe menni: és ez kell, ezt istenítitek? ezért fizetni fog bárki is? mert hogy én nem vagyok rá kíváncsi az 100.

ettől függetlenül újfent gratulálok, így kell mindent szétcseszni, szemétdombra hajítani évtizedek óta épített megbecsülést és tiszteletet - egy bravúros huszárvágással.

polikorrektség, gender-ideológia, liberalizmus: ide vezet mind. eljutottunk egy pontra, amikor igazából minden jó, csak az nem ami előrevisz, és értelme is van.

mert mindenkinek igaza van, jah, csak a többség egy 5 éves gyerek szintjén áll. és így lesz egy szép világból egy jó nagy katyvasz.

itt tartunk most, ide vezet "a mindenkinek igaza van". itt a világunk, bemutatom, meg lehet nézni.

nem kell ide koronavírus, sem bibliai világvége: kiirtjuk mi magunkat anélkül is.

nade, semmi gond: majd akik maradnak, azok szépen el tudnak gondolkozni hogyan tovább.

csendesmark
csendesmark
2020. nov. 17. 10:26
#22

annyira lesz sikeres mint a női szellemirtők.

ez is csak a befektetők pénzét fogja irtani :DDD

Amúgy miért hoztok le ilyen woke híreket, keressek másik kedvenc boltot?

Meteoreso
Meteoreso
2020. nov. 13. 20:44
#21

Gyerekek most nézem a Star Treket a Néger parancsnok időt ugrik 3500-ba ki nem találod kivel ütközik az űrhajója ?? Egy Néger faszi űrhajójába a ahogy kijön a féreglyukból :)))))))))))))) Ez már tényleg mindennek az alja, az egyenlőbb négerek vannak mindenféle tehetség nélkül mindenhol...

Biden "nyert"  ez csak rosszabb lesz, Annak a 13% amerikai négernek szól a filmipar lassan, közbe meg a BLM már ott toporog hogy megnyerte Bidennek a választást Mivel hogy gyújtogatnak az utcán ??? és már kéri érte a jutalmat teljesen beteg.....

 Floridában a kormányzó engedélyezte hogy lőjjenek az Antifára :)))

Meg fog bukni Hollywood.

j.panzer
j.panzer
2020. nov. 10. 22:23
#20

Ez az, amikor az aktuálpolitika megöli a művészi szabadságot. A politikai korrektség nevében készült filmek el fognak tűnni a súlyeztőben, mert művészi értéket nem képviselnek. Látom elkezdődött a liberális véleményterror, már nem kaphat oszkárt film, amiben nincsaenek melegek, JB fekete nő lesz, enne így semmi értelme. Hülyeségeket túljutalmazunk a tehetség kárára. Persze a JB fimek sosem voltak nagy mélységgel rendelkező alkotások, de most pont azon dolgoznak, hogy az egyetlen szórakoztató elemet is kivonják belőle.

i2k010
i2k010
2020. nov. 10. 16:00
#19

Igazi James Bond movie: R.I.P.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. nov. 10. 12:39
#18

Ez a hombárfejű falusi parasztgyerek azzal az értelmes tekintetével, az elállő füleivel meg a szalma hajával nekem már eleve nem volt Bond karakternek való (Indul a bakterház folytatásba való inkább), szóval én abszolút nem élem meg ezt a cserét a karakter meggyalázásának, mert az már Craiggel megtörtént. Ettől függetlenül egyetértek azzal az állásponttal, hogy ha a PC közösség saját tartalmat akar, akkor írjon magának, ne meglévő tartalmakba forszírozzák a faszságaikat.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 16:31

@Geralt_of_Trivia Egy automata gőzbe gombóc veszett el benned. Még hogy nem olvassol tovább.. Inkább fő a levében, mint hogy megszárítkozon. S egyetértek azzal a tévhittel, hogy nem kéne majmot csinálni egy elveszett franchriseból. Igenis, akinek van pénze az seggarc, hogy a felesleggét, nem szakemberekre költi, hanem egykori címek meggyalázássával tölti, s annak bizony lógnia kell. Személy szerint a pikk dámával értek egyet Alice Wonderlandból: "Levágni a fejét!" Mégha az egy vigyorát ott hagyó fej nélküli macska is fenn a fán..

pepeno1
pepeno1
2020. nov. 10. 12:37
#17

Kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint ahogy annak idején a Star Wars 4-5-6 után megcsinálták az első részt Jar-jar Binxszel, és még a gyerekek is azt mondták rá, hogy mi a lótök ez. A második rész ezért már egy kicsit normálisabb lett.

Meteoreso
Meteoreso
2020. nov. 13. 20:59

@pepeno1  Egyet lehetne tenni a másik oldal elkezdené a híres afrikai arcokat indiánra cserélni hát sok nem jut eszembe de Mandelát indiánnak ábrázolni elég ütős lenne,Rabszolga filmeket csinálni ahol a Néger korbácsolja az Indián rabszolgát stb...

Soroljuk tovább Robin of Laxlie, Arthur király is már néger. Hidd el meg fogod élni ahogy Mátyás királyt és István királyt is négernek ábrázolják mert ott a filmipar meg a pénz megtehetik...De jó lenne ha jönne most már a retorzió is a bedőlt filmgyárak a megvert rendezők, a elhagyatott oszkárgála mert be van titlva hisz nem az egyenlőség és szabadság az elve hanem ez az új néger felsőbbségrendűség elfordul Amerikától a világ, mert ez nem álomgyár rémálomgyár már !!!!!!

Lugi
Lugi
2020. nov. 10. 12:05
#16

Számomra az ilyen történetek mindig fordított hatást érnek el. Bírom a fekákat, hip-hop, rap zenét hallgatok, stb. Denzel, Will Smith és társai is nagy kedvencek. Azonban az ilyen hírek hatására "előjön" belőlem a rasszista, és kicsit elkezdem utálni őket.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 16:40

@Lugi Ezer trillimiomodszór egyetértek. Ha az azgardok is fekák lesznek, akkor a rendezőket megeszi a termesz királynő irigysége. Egyet javalok: pártolj el a felhígult csillárdosok amerikájától. Még ott a kikelet ezerszer érdemleges megvalósításokkal.

arn
arn
2020. nov. 10. 11:32
#15

Neger pipa, no pipa. Kov reszben atoperaljak ferfiva, es homokos lesz. Ez is pipa.

Szanalom. A jurassic parkban legkozelebb zsirafok lesznek? Csak ugy a pc jegyeben.

A feher ferfi kihalt? Adjatok el ezt a sz*rt afrikaba.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 16:47

@arn T-Rex helyébe Csoki-Nyuszi, megeszi őt a csúnya gonosz szmeagoln, s StarTrek-Űrszekerek lesz belőle. -Feledhetetlen.

Bihus
Bihus
2020. nov. 10. 11:26
#14

Kicsit uncsi már ez. Mindenhol ugyanaz a recept. Mintha működne ez a recept, mintha pénzt hozna. Az egyedüli hozadéka ennek az, hogy a feminizmus erősödik, én pedig több facebook posztot fogok olvasni mindenféle feminista dumákról.

Rövidhajú fekete csaj, még csak nem is vonzó. Ahogy a női Ghostbusters is xar volt, ez is az lesz, bár hozzáteszem, nekem nem sok James Bond film tetszett eddig, így a felháborodást se nagyon értem. Én pl. biztos nem fogom megnézni.

Darkenn
Darkenn
2020. nov. 10. 10:54
#13

Utolsó Bond film amit néztem az a Golden Eye volt. Moziban. Azóta TV-t sem nézek. Már az is egy hulladék volt sok szempontból de...
Én sem értem miért kell mindent alapjaiból szétturcsizni a filmvilágban. Rengeteg ikonikus karakterrel ezt csinálják, ahelyett hogy a más nációból származó újabb ikonikus karaktereket hoznának létre. Ilyen próbálkozások vannak, miért nem azt eröltetik inkább? Ahelyett hogy írnának egy jó történetet egy jól megalkotott karakterhez ezzel akarnak még több nézőt a képernyők elé csábítani? Látvánnyal? Szereplő cserével? Ez nem változtatás.  Még gondolkodni sem kell hozzá. K könnyű így és ezért fizetnek is...
Az új szereplő Inkább lenne 005-ös ügynök vagy valami más csak ne 007-es. Gondolom James-nek fogja hívni magát. James Bondnak... egy nő.  
A bond filmek jellemzője volt, hogy szép nők voltak benne. Most nem tudom mi a helyzet. Szép pasikra cserélik le a másodszereplőket? Ilyen sikoltózó csíra lampion férfiak lesznek benne? Ha meg nők lesznek akkor meg felvetődik tényleg a meleg meg transzex téma, mert hát Bond mindig összejött a jó nőkkel. Engem nem zavar a meleg-transz téma karakter stb,  de miért a 007-es James Bond karakterrel akarják ezt megcsinálni? Vagy Jane Bond lesz eszentúl?

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 16:51

@pepeno1 XD Bon-Bon. Kula Bon-Bon :D

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. nov. 10. 7:55
#10

MI A FASZ !!!!!!!!

A KÖVETKEZŐ AZ LESZ HOGY ISTVÁN A SIRÁLY IS FEKETE NŐ ?!?!?!?!?!?

HÓKEFÉLKE MEG SÖTÉTEBB VOLT MINT AZ ÉTCSOKOLÁDÉ !!!!!!!!!

Menyetek má a faszomba, nem kell mindenből fekete karaktert csinálni !!!!   FÚJ !!

phantom1
phantom1
2020. nov. 10. 20:46

@Levy_Szh Mondjuk így belegondolva, Hófehérke simán lehetne ázsiai, hiszen a sárga hó az teljesen valid! :D

jedi
jedi
2020. nov. 10. 7:55
#9

Majd amikor 250 millió ember helyett csak 2.5 millió nézi meg az egész világon a mozifilmet, és egy óriási bukta lesz, lehet elgondolkodnak, hogy csak elb.szódott valami itt menetközben kéremszépen.  Egy majd 60 éve tartó franchise-ot most szó szerint pofán fosnak. Miért nem lehetet egy új franchise-ot csinálni ? Mint pl. a Kill Bill, vagy a Nikita, stb. Nem vagyok rasszita, mert sok olyan Eddie Murphy; Laurence Fishburne; Denzel Washington; Will Smith; Samuel L. Jackson; Wesley Snipes; stb. film van, amiben nem tudnék mást elképzelni, főleg nem fehéreket.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 17:00

@Balucsek Vagy a jelenlévők megbeszélve kifosszák a rendezőt, s gárdályát, egy a nézői összefogásból származó meglepő alkotás elkészítéséért, amit már "FILM"-nek hívnak. Kezdőthet a Lincselés!

thestock
thestock
2020. nov. 10. 7:02
#8

Szép. Szóval van egy 1962 óta működő széria, aminek a receptje az évtizedek alatt nem igazán változott, de most kib*sszák a picsába, és a fehér sármos férfit lecserélik a tökéletes ellentettjére: egy fekete nőre. Ian Fleming vajon mit szólna hozzá?

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 17:05

@thestock Ahogy Einstein mondaná: Megérintette a Szupermasszív FeketeLyuk emlék horizontját. Ian Fleming mit mondana hozzá? -Spirál galaxis-t. Úgy forog a sírjában.

jedi
jedi
2020. nov. 10. 4:41
#7

Saját sírjukat ássák ! :/

tomchee
tomchee
2020. nov. 10. 0:10
#6

" azt is megtudtuk, hogy miért történik mindez." 
Azért mert az LMBTQ közösségek látszólagos támogatásának, marketing célú kihasználása, nagyon megy manapság amerikában :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. nov. 10. 0:03
#5

Azt honan tudjátok, hogy nő? Még pont lehet transzgender asexuális lény is.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 17:12

@PARASZT Igen: - Csoki Azgard Nyuszi, Richard Dean Anderson CSK1-éből.. Melo dráma a kínai piacon a sáskák afro-diziákumi ételként való árusításából, tortabevonóval. márcsak egy Gimly mosoly hiányzik LoTR-ból.

Terror
Terror
2020. nov. 9. 23:05
#4

Azzal nyugtatom magam, hogy a filmben benne lesz Ana de Armas és Léa Seydoux, így el leszek látva olyan karakterekkel, akik úgy néznek ki, mint egy nő.

laprasx
laprasx
2020. nov. 10. 8:38

@Terror Csak az avatarod végett: *arjunk bele és menjünk fagyizni geó! :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. nov. 9. 22:32
#3

Amilyen smucigok a studiók, még leszbikus is lesz, csak hogy három kvótát is kipipálhassanak egyetlen gázsiért.

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 17:14

@Mosdatlan_falusi Képzeld mi lesz KÖR című filmből: -Hatás szünet-

  • Kuruzsló.
bunfi
bunfi
2020. nov. 9. 22:16
#2

Wonderwoman szerepét mikor fogják Gal Gadot-tól elvenni és odaadni Jeff Bridges-nek?

RudiSZT3
RudiSZT3
2020. nov. 10. 8:07

@bunfi  Top komment!

marc23
marc23
2020. nov. 9. 22:11
#1

A szokasos minta mint mindenhol, a feher ferfi szerepet kidobjak es a helyere egy fekete not raknak aki meg hotziher h feminista is!! Boooooriiing, felre ne ertse senki, kell a noi foszereplo is, de olyan helyen ahova a no illik bele v azzal kezdik 0-rol, az baromsag h eddig volt 5 bond karakter, mint 007es, mind ferfi es most no lesz. Rem bukta lesz!!

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 10. 17:26

@pepeno1 Pocahontasból meg Ellen Groot-ot csinálnak. .http://www.pajiba.com/assets_c/2018/02/groot-is-dead-thumb-700xauto-193446.jpg.

Vissza az oldal tetejére