Az Intel első olyan Pentium sorozatú asztali processzorai, amelyek már a friss, Ivy Bridge névre keresztelt architektúrára alapoznak és 22 nm-es 3D tranzisztor gyártástechnológiával készülnek, várhatóan az idei év negyedik negyedévében debütálhatnak.

Az Ivy Bridge alapú Pentium processzorok kínálatában az elsők között fog megjelenni a Pentium G2120-as modell, amely abszolút átlagos tulajdonságokkal rendelkezik, cserébe viszont várhatóan olcsó is lesz. Az újdonság két processzormagot tartalmaz majd, amelyek 3,1 GHz-es magórajelen ketyegnek. A HyperThreading és a Turbo Boost technológiák sajnos nem képezik a kínálat részét, azaz az operációs rendszer két processzormaggal gazdálkodhat logikailag is, a processzormagok esetében pedig nem lesz lehetőség terhelésfüggő, dinamikus órajel-emelésre. Érdekesség, hogy az új processzor 3 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárral érkezik – pontosan annyival, mint amennyi egyes Core i3-as sorozatú kétmagos processzorokon is jelen lesz.

Az új processzor a SIMD utasításkészleteket SSE 4.2-ig bezárólag támogatja, viszont AVX támogatással nem rendelkezik. További karcsúsítás, hogy a PCI-Express hub esetében PCIe 3.0-s helyett csak PCIe 2.0-s támogatás áll majd rendelkezésre. Az új processzor várhatóan 65W-os TDP-vel és a sok-sok karcsúsításért cserébe remélehetőleg igen vonzó árcédulával kerül az üzletek polcaira.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jozsefm
jozsefm
2012. márc. 22. 7:21
#6

Az új processzor várhatóan 65W-os TDP-vel és a sok-sok karcsúsításért cserébe

az meg ugyan annyi lesz mint a nagyoknak?

tranceatlantic
tranceatlantic
2012. márc. 21. 17:28
#5

Arra gondoltam konkrétan hogy a cikkben szereplő belépőben tulajdonképpen semmi extra nincs. A nagyokra viszont kíváncsi leszek, bár nem fogok beruházni mert most raktam össze egy Sandy Bridge gépet. :)

blackconverse
blackconverse
2012. márc. 21. 16:50
#4

tranceatlantic:

ha nem egy intel prociról lenne szó talán még igazad is lenne

madcaptain
madcaptain
2012. márc. 21. 16:29
#3

már a sandy Pentium G620 is hozza a Core2Duo E8xxx-et

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 21. 16:23
#2

Vicc az egészben az, hogy teljesítményre egy Core 2 Duo E8xxx, közbe felét se fogyasztja és árban a fele még a használtnak is. Kíváncsi leszek mit fog tudni.

tranceatlantic
tranceatlantic
2012. márc. 21. 16:21
#1

Az olcsó húsnak híg lesz a leve :)

Vissza az oldal tetejére