ITT VANNAK A FRISSEN BEJELENTETT GEFORCE GTX 1070-ESEK

A Founders Edition modellek mellett egyedi hűtéssel ellátott, komoly tuningon átesett példányok is érkeztek – olyan is van, amelyik folyadékhűtést kapott.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. jún. 10. 17:46
Itt vannak a frissen bejelentett GeForce GTX 1070-esek

Az Nvidia Pascal alapú videokártyái, amelyek a GeForce 10-es sorozatot erősítik, néhány hete mutatkoztak be, azóta viszont még csak a GeForce GTX 1080-as modellek váltak elérhetővé, a GeForce GTX 1070-esek rajtjára csak ma került sor.

Az új videokártyák közül a GeForce GTX 1080-as modellt már szemügyre vettük, de hamarosan érkezik a GeForce GTX 1070 tesztünk is, előtte azonban megmutatjuk, milyen GeForce GTX 1070-es videokártyákkal rukkoltak elő az Nvidia partnerei. A korábbi bejelentés alapján az alapmodellek 379 dollárba kerülnek, míg a Founders Edition modellekért 449 dollárt kérnek el. Az új videokártya pontos paramétereit egyik korábbi hírünkben már ismertettük – a szóban forgó írás itt olvasható.

Az alábbiakban megtekinthető az Nvidia partnereinek aktuális GeForce GTX 1070 kínálata. Egyes videokártyáknál – jellemzően a komolyabb mértékben tuningolt modelleknél – jelenleg még nem állnak rendelkezésre pontos órajel-adatok, de idővel a most még hiányzó információkról is lehullhat a lepel.

|--- ASUS ---|

ASUS GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ASUS ROG STRIX-GTX1070-O8G-GAMING

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (Gaming): 1632 MHz | 1853 MHz

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (OC): 1657 MHz | 1860 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

|--- EVGA ---|

EVGA GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

EVGA GeForce GTX 1070 GAMING ACX 3.0

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

EVGA GeForce GTX 1070 SC GAMING ACX 3.0

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1594 MHz | 1784 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

•PCIe tápcsatlakozók típusa és száma: 1 db nyolctűs

EVGA GeForce GTX 1070 FTW GAMING ACX 3.0

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: még nincs adat

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ még nincs adat

|--- Gainward ---|

Gainward GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Gainward GeForce® GTX 1070 Phoenix

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Gainward GeForce® GTX 1070 Phoenix GS

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1632 MHz | 1835 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Gainward GeForce® GTX 1070 Phoenix GLH

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1670 MHz | 1873 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8,5 GHz

|--- Galax ---|

Galax GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Galax GeForce® GTX 1070 Virtual Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

|--- Gigabyte ---|

Gigabyte GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

GeForce GTX 1070 G1 Gaming

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: még nincs adat

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5

|--- Inno3D ---|

Inno3D GeForce GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Inno3D iChill GeForce GTX 1070 X3

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: még nincs adat

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ még nincs adat

Inno3D iChill GeForce GTX 1070 X4

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: még nincs adat

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ még nincs adat

|--- KFA2 ---|

KFA2 GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

|--- MSI ---|

Galéria megnyitása

MSI GeForce® GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 AERO 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 AERO 8G OC

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1531 MHz | 1721 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 ARMOR 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 ARMOR 8G OC

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1556 MHz | 1746 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 GAMING X 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (Silent): 1506 MHz | 1683 MHz

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (Gaming): 1582 MHz | 1771 MHz

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (OC): 1607 MHz | 1797 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8,1 GHz

MSI GeForce® GTX 1070 SEA HAWK X

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (Silent): 1506 MHz | 1683 MHz

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (Gaming): 1582 MHz | 1771 MHz

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele (OC): 1607 MHz | 1797 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8,1 GHz

|--- Palit ---|

Palit GeForce GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Palit GeForce® GTX 1070 GameRock

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1556 MHz | 1746 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Palit GeForce® GTX 1070 GameRock Premium Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1670 MHz| 1873 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8,5 GHz

GeForce® GTX 1070 JetStream

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Palit GeForce® GTX 1070 GameRock Premium Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1632 MHz| 1835 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

|--- PNY ---|

PNY GeForce GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

|--- Zotac ---|

Zotac GeForce GTX 1070 Founders Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1506 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ZOTAC GeForce® GTX 1070 AMP Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1797 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ZOTAC GeForce® GTX 1070 AMP Extreme

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: még nincs adat

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 még nincs adat

----------------------------------------------------------------------------------

Az új videokártyák mától kaphatóak kereskedelmi forgalomban. Aktuális GeForce GTX 1070 kínálatunk itt lesz elérhető, méghozzá hamarosan. Az új videokártyák ára 150 000 forint magasságában helyezkedik el, az egyedi hűtéssel ellátott és/vagy tuningolt modellek persze valamivel drágábbak lesznek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

81 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
NagyD
NagyD
2016. jún. 16. 9:25
#28

Valaki meg tudná mondani, hogy mikortól lehet rendelni az iPon-on a GeForce GTX 1070-ből?

xcomman
xcomman
2016. jún. 16. 10:11

Nem tudom miért nem rakják már ki őket. Nekem most hozzák ki az evga-mat pár órán belül... :) 2-3 nap alatt meghozták, szóval még heteket sem kellett várni rá.

HozeManuel
HozeManuel
2016. jún. 13. 9:57
#27

Nem is tudom 1070-ből mi a fenének gyártanak FE editiont... költséghatékony kártyáért ki akar felárat fizetni a semmiért?

xcomman
xcomman
2016. jún. 13. 17:28

Engem a 4/8k nem veszélyeztet, mert sztem akkor fogok 4k monitort venni, ha ez a hp bedöglik és az biza nem most lesz :)

A két kártya közül mind2 jó vételnek számít. Nekem azért kényelmes ez a csere, mert a két radeonért annyit kaptam, hogy ez a vásárlás ne kerüljön semmibe.

Megjelenéssel kapcsolatban mondanám, hogy megérné a vega-val egy időben kidobni piacra, de a probléma ott van, hogy még kapni sem lehet rendesen az 1080-at és mindjárt július van. Nem jöttek ki az extrém cuccok sem... 2017 Q1, sztem.

sylex
sylex
2016. jún. 13. 9:25
#26

Lassan jöhetne a pontos árazás. Egyre kíváncsibb vagyok, kettőre meg egyenesen türelmetlen leszek! :D

Berserker
Berserker
2016. jún. 12. 21:01
#25

Azért ez már pofátlanság teteje..... hova árazzák túl ezeket? a 1080 270e Ft. 699 dollár, amit "természetesen" a eu-ba számolják át, de az kb. 210e Ft. Ekkora árréssel dögöljenek éhen a nagykerek. a 1070-ára max 110 lenne. szal elmennek a pics@ba.

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 13. 8:12

Nem lehet bruttó, mert régiónként eltérő az ÁFA. Az MSRP az mindig nettó!

kmonyesz
kmonyesz
2016. jún. 12. 11:53
#24

"Be fognak állni az árak, nem marad ennyi. Ha megnézed az előző generáció is elég vaskos árcédulával indult..." Kb. első napon vettem az ASUS Strix 970-et, 110.000 volt. Most is pont ennyi, 20 hónappal később. Nem fog itt beállni semmi, ha az AMD ilyen konkurenciája lesz továbbra is az nVidia-nak, akkor pontosan ennyibe fog kerülni 1,5 év múlva is, és a köv. generáció megint 2 lépcsővel magasabb ársávban indul.

thestock
thestock
2016. jún. 12. 12:32

Valóban nem volt nagy mozgolódás a 970-nél,viszont anno a 980-am induló ára 220 volt, és 170-ért jutottam hozzá :) Majd kiderül,de én egyelőre nem csipognék hogy sokba kerülnek.

pocsi49
pocsi49
2016. jún. 12. 11:34
#23

ZOTAC elég bitang ;)

morde
morde
2016. jún. 12. 11:33
#22

A Founder Edition -t mennyire éri meg megvenni ? Érdemes várni esetleg egy nem referencia kártyára ?

rini
rini
2016. jún. 12. 10:37
#21

Igazából ezek nem aggasztanak. Amúgy sem tudnám kihasználni őket tehát nem is kell. A gond viszont az, hogy ezeket az árakat látva és az előző generáció árait ismerve azért könnyen kikövetkeztethető, hogy az 1050/60 is nagyon drága lesz. Erőben az 1060-at a 970 felett várom de ahogy látom az ára is ahhoz igazodik. Márpedig a 970 100000 vagy afelett tanyázik árban.

Az 1050 teljesítményét 960 és 970 közé lehet belőni de ott meg megjelenik egy másik probléma. A 960 alig erősebb a 950-nél, hogy érdemes lenne lecserélni. Szóval nem lenne elég nagy az előrelepés, ráadásul akkor árban is 60-70 közé fog esni, amelyet viszont már nem éri meg.

Arról nem is beszélve, hogy így hatalmas szakadékok lesznek egyes kártyák közt teljesítményben.

Na mindegy, akkor megvárom a Polariszokat és talán jobban járok. Árban minden bizonnyal jobbak lesznek azonos teljesítményre lebontva.

zsozso23
zsozso23
2016. jún. 12. 6:41
#20

Micsoda? 150E? 100E környékéről volt szó, jó majd veszek ha lentebb megy az ára.

Dav111
Dav111
2016. jún. 12. 9:36

MSRP nettója volt 106.000Ft. Azzal kevered.

rini
rini
2016. jún. 11. 22:06
#19

Ezeket az árakat látva azt hiszem, hogy megint kihagyok egy generációt. Sajnos ha ezt nézem akkor az 1060 is minimum 100-110000 körül fogja kelletni magát, az 1050 meg olyan 80 körül. Ne legyen igazam de van egy olyan érzésem, hogy nagyon ráfog égni a körmükre a mohóság ha a konkurencia is megjelenik.

sylex
sylex
2016. jún. 11. 21:43
#18

Aquan 165 a Founders Edition. Az az oldal mindig is nagyon drága volt, tehát remélem 150-155 körüli lesz a FE és akkor nagyon érik a rendelés! :D

Dav111
Dav111
2016. jún. 12. 1:55

Árgépen nemrégvolt egy elég beteg oldal, ahol a Palit GTX1070 220.000Ft volt. Ahhoz képest az Aqua-nál a 160.000Ft az Asusra annyira nem drága. Ja, pesze mind a kettő FE. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jún. 11. 15:16
#17

Az MSI megoldása érdekelne, de amíg Tirexinek se futja rá addig nekem se ˇˇ

BReal
BReal
2016. jún. 11. 18:10

:D

Chrematorium
Chrematorium
2016. jún. 11. 13:42
#16

A garancia egy dolog. Részemről mondjuk az van, hogy sz@rok rá. Ami mindent eddig vettem, sosem voltak hibásak, pláne nem garancia időn belül, szóval a gari az hasztalan volt mindenre. A legtöbb dolog, amit garanciával vettem, a gar. idő után is tökéletesen működött, sőt még működik is. Én úgy vagyok vele, megveszem, és szépen átnézem. Tegyük fel egy hangfalrendszerről van szó. Hajtom akár órákig, a lehető legnagyobb hangon, amit még jó minőségben ad le, ha nincs változás, bírja stabilan, miért lenne baja később? Nagyon minimális az esélye, hogy kezdetben gond nélkül bírja, később meg kipurcan. És nem csak ezzel vagyok így, bármivel amit megveszek, lehet az PC HW, akármi. Pl nálunk Ukrajnában 1005 USD egy GTX 1080, Csehországban 885. Mindkettő viszonylag eléggé olcsó webáruház, boltokat nem néztem, de felénk az a tapasztalatom, ott minden drágább. Persze egy online rendelésnél ki kell fizetni a postaköltséget, de az már aprópénz.

fofoka
fofoka
2016. jún. 11. 11:08
#15

Alternate-en a founders 1070-es 499 EUR. Nesze neked 449 USD..

Dav111
Dav111
2016. jún. 13. 10:05

Nekem is csak annyi közöm van a Forinthoz ebben a témában, hogy arról kell váltanom Euróba. :D Sajnos az a tapasztalat, hogy míg a magyar árak stagnálnak, addig egy országgal arrébb nincs ilyen annyira. Itt még mindig 260.000 a 1080 FE, kint meg már van ahol 50 vagy még több Euróval csökkent... A legjobb asszem a jelenlegi 218.000Ft-nak megfelelő Euróba kerülő FE.

Yodamest
Yodamest
2016. jún. 11. 8:46
#14

Hát az Asus nekem nem tetszik ezekkel a ledekkel... a referencia néz ki jól, illetve az MSI Armor amit eltudnék képzelni egy fekete & fehér letisztult buildben.

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 11. 11:01

MSI Krait lappal kiváló összhangban lenne, csak a rohadt HyperX adhatna már ki egy Fury DDR4 modult fehérben! :D (32 GB dual kit 3000 MHz@CL15 kiszerelésnek kifejezetten örülnék)

Dobos911
Dobos911
2016. jún. 11. 8:34
#13

[italic]Palit GeForce® GTX 1070 GameRock Premium Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1632 MHz| 1835 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

[/italic]

Ez szerintem Super JetStream akart lenni.

Derivel
Derivel
2016. jún. 11. 7:30
#12

Korábban elterveztem, hogy Gigabyte G1 GTX 1070-et fogok venni, mert a Giga kártyák nagyon jó ár-érték arányúak, de ez az új Windforce szerintem elég ronda. Inkább kicsit többet fizetnék az Asus Strix-ért.

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 10. 23:17

Uhh, ugyanitt Witcher 3, 2K 60,7 FPS ÁTLAG. Ha beesik 60 alá már nem is kell! :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jún. 10. 22:50
#10

Magyarország sajna ilyen. Németországba költözött ismerősömet meg se hatotta hogy 1000 euróból 700-at videokártyára költött, és még maradt is valamije. Itthon meg kuporgathatnál 8 hónapig minimum, de azt is magas megszorítások mellett. xD

HozeManuel
HozeManuel
2016. jún. 13. 9:56

Főleg hogy az 1000euró még ott se számít magas fizetésnek...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. jún. 10. 22:00
#9

Az intel is a markába röhög egyébként... sajnos ezt adja a monopólium. Nagyon kellene még egy igazi erős versenytárs, de sajnos ők kihaltak már kb. 20 éve...

arin
arin
2016. jún. 10. 21:49
#8

Én egy picit sokallom érte a 150.000 Ft ot. Ha így haladunk 3 év múlva 300.000 Ft lesz a megfelelő csúcskártya (1070 kat). Azért ennyire nem szar a forint. Ez olyan ár érte, hogy mondjuk meg tudnám venni, de utána már nem lenne felhőtlen az öröm, hiába az ilyen olyan csúcs teljesítmény. Persze ha a fater venné, akkor nem fájna ennyire :) Már a 100K -s Gigabyte G1 Gaming 970 is hajmeresztő ár (annak a kezdő ára is 100K volt), de hajlok rá, hogy valamelyiket mégiscsak megveszem, és akkor frankó kártyám lenne jó pár évig. De a 150K...pff NVidia röhög a markában, hogy ennyiért is veszik mint a cukrot :D

xcomman
xcomman
2016. jún. 12. 15:09

Aki nem nagy gamer az biztos nem. Nincs ertelme, 1070-el is elmegy minden. Haver kint van nemetben, masik ausztraliaban es vfx-ben nem is fizetnek szarul, de nem lovik tul apc boviteseket. Egyik most fog venni 1070-et talan, a masik meg nem latja szuksegesnek lecserelni a 290x CF-t amit 3 eve vett. Nem a penz hatarozza meg mit vegyenek meg, mert 3 db 1070-et is vehetnenk egy honapban, de nincs ra szukseguk :)

Dav111
Dav111
2016. jún. 10. 21:27
#7

Türelem tornaterem. Várjatok 3-4 hetet, júli közepére lemegy az áruk. Szlovákiában már lehet venni GTX1080-at 693 Euró (MSI GeForce® GTX 1070 ARMOR 8G OC ami kb. 800 Euróról kezdte), ami kb. 220.000Ft a magyar 260.000Ft-hoz képest. Szóval érdemes várni vele. Főleg, hogy addig kijönnek az AMD új kártyái, amik még vihetnek az áron lefelé. Illetve az FE-ket érdemes nézegetni, mert jelenleg olcsóbbak mint a Custom hűtésűek.

BReal
BReal
2016. jún. 10. 20:51
#6

Azért csak sikerült rápakolni még egy 10-est a várható 140e-es árra. :D

BReal
BReal
2016. jún. 10. 23:43

A sima 1070 379, az 140e. És a custom hűtésekre nem mindig szokott felmenni az extra felár.

ThePoweR
ThePoweR
2016. jún. 10. 20:30
#5

Asus vagy zotac lesz ebből. :D

Trivia
Trivia
2016. jún. 10. 20:21
#4

Jó lenne, ha elkezdenék a játékkal csomagolt verziókat is árulni, egy far cry primal kéne lassan.

Asagrim
Asagrim
2016. jún. 10. 20:43

Ezt akartam írni én is. Amíg natúrba árulják 140-ért, addig maradhat náluk, Doommal már jöhet! :D

/ 2
Vissza az oldal tetejére