Jóformán szünet nélkül követik egymást a piacon az új mesterséges intelligencia eszközök, nyelvi modellek az elmúlt hetekben. Már nehezen követhető, hogy melyik cégtől milyen újítás érkezett éppen, de némelyik fejlesztést meglepően nagy érdeklődés övezi, mert váratlanul sokat ígér.
Az utóbbi időben egy elég komoly verseny indult meg a nagy nyelvi modellek között, és ezúttal nem az OpenAI-Google-Anthropic “keringőjéről” van szó, hanem a nyugati és a keleti fejlesztések összecsapásáról.
Most éppen arról számolhatunk be, hogy a Kimi modellt fejlesztő Moonshot AI előrukkolt az új zászlóshajójával, a K3-mal, és ez hirtelen ott találta magát több mesterséges intelligencia teszt élmezőnyében, alkalomadtán a vezető pozícióban. A felkapott Arena.ai kínálatában a Frontend Code kihívásban például 1679 ponttal a legjobbnak bizonyult, miután a Fable 5 neve mellett “csak” 1631 pont szerepel, a GPT-5.6 Sol pedig 1618 pontot tudott összehozni. Ugyanezen a ranglistán a Kimi K3 elődje csupán a 18. helyen található.
Az újdonság már natív multimodális működésre alkalmas, az alapoktól úgy fejlesztették, hogy képes legyen vegyesen dolgozni a különböző formátumú adatokkal. A felhasználók számára 1 millió tokenes kontextusablakot biztosít a Kimi K3, ami szinte iparági standard lett az utóbbi időben. Kiválóan teljesít majd az újdonság a kifejezetten hosszú ágens programozási feladatok során, és azt is kiemelte a Moonshot, hogy önfejlődő munkafolyamatokban is remekelni fog. Az SWE Marathon tesztben 42 százalékkal új rekordot állított fel.
Egészen lenyűgöző, hogy mire képes a Moonshot csapatának friss megoldása, ráadásul azt is látni kell, hogy miközben nagyon erős, lényegesen olcsóbban üzemeltethető, kevesebb erőforrás felhasználása mellett lehet vele dolgozni. Annak érdekében, hogy a hatékonysága a lehető legjobb legyen, több különböző speciális eljárást fejlesztettek és alkalmaznak itt a szakemberek.
Nem meglepő módon egy MoE (Mixture of Experts) technikát alkalmazó modellel van dolgunk, ami nem kevesebb mint 2,8 billió paraméterrel rendelkezik, de persze ezeknek csak a töredékét aktiválja a különböző feladatok végrehajtása során. Bevezetésre került a hatékonyság további növelése érdekében az új „Kimi Delta Attention” nevű hibrid lineáris figyelmi mechanizmus is. Ezzel egyre több kínai modellnél lehet találkozni, mivel ez segít a rendelkezésre álló számítási kapacitások leghatékonyabb kiaknázásában.
A Kimi K3 az átlagos kínai modellekhez képest egyébként már nem olcsó, de a nyugati ellenfeleihez mérten nagyjából féláron használható. Az élvonalbeli teljesítményt úgy éri el, hogy 1 millió tokent 3 dollárért cserébe tud feldolgozni, ugyanennyi adat generálása viszont már 15 dollárt kóstál. Ez 3-4-szer magasabb tarifa, mint amivel az elődje igénybe vehető volt, de a teljesítménybeli javulás is jelentős, egy teljesen új szintre ért a K3.
A Moonshot AI legfrissebb alkotásának hazai pályán olyan ellenfelekkel kell megmérkőznie, mint a DeepSeek V4 Pro vagy a GLM-5.2. A Moonshot hamarosan a modell lokális futtatásához is megad minden eszközt az API hozzáférés biztosításán túl. Az új Kimi hirtelen olyan felkapott lett, hogy a cégnek átmenetileg szüneteltetnie, korlátoznia kellett a hozzáférési lehetőségeket. Jelenleg az újdonság a Kimi Work és Kimi Code előfizetőknek biztosított a webes közegben.
Zárásképpen még azt is megjegyeznénk, hogy a napokban az Alibaba is megosztott egy előzetest a Qwen3.8 modellből. Bár mélyebb részleteket ennek kapcsán még nem árult el, de úgy nyilatkozott, hogy “ez az egyik legerősebb modell napjainkban”, illetve “a második legjobb a Fable 5 után”. Ez egy 2,4 billió paraméteres, nyílt súlyozású modell lett, és hamarosan többet megtudhatunk róla.