Shop menü

ISMÉT 200 MEGAPIXELES SZENZOR ÉRKEZETT A SAMSUNGTÓL

Az ISOCELL HPX ismerős jegyekkel született meg, és a nevében az X akár arra is utalhat, hogy hol lesz bevetve a lapka.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Ismét 200 megapixeles szenzor érkezett a Samsungtól

A Samsung a jelek szerint nagyon érzi ezt a 200 megapixeles vonalat, mivel már a harmadik ilyen képalkotóját jelenti be, és szinte biztos, hogy van még további megoldás fejlesztés alatt. A kiszivárgott információk szerint ugyanis a vállalat dolgozik egy olyan megoldáson, ami eltér az eddig ismert szenzoroktól, beleértve a legújabb példányt, az ISOCELL HPX-et is.

Az újdonság nagyon hasonló lett az ISOCELL HP3-hoz, szinte mindenben ugyanolyan jellemzőkkel bír, nem is teljesen tiszta, hogy vajon mi szükség volt erre. Egy olyan képérzékelőről beszélhetünk, ami a Samsung által jelenleg elérhető legkisebb pixelmérettel született meg, 0,56 mikoronosak az egyes képpontok. Ez 12 százalékkal kisebb az első 200 MPixeles érzékelőnél használthoz képest. A tervezőknek itt nagyobb szabadsága van, mert a teljes modul 20 százalékkal kisebb fizikai mérettel rendelkezhet.

Galéria megnyitása

Kiemelte a vállalat, hogy ebben az esetben a Tetra2pixel technológia is bevetésre került, ami azt jelenti, hogy kiválóan alkalmazható akár 16 pixelt összevonva is, így jön az ki, hogy a pixelek mérete elérheti szükség esetén a 2,24 mikront, ami már egészen jó értéknek tekinthető. Ilyenkor a felbontás 12,5 megapixelre csökken. De a Samsung lehetőséget nyújt még egy köztes, 50 MPixeles állás használatára is, amikor 1,12 mikronos pixeleket használ a szenzor. Maga az érzékelő egyébként 1/1,4 colos, ami kicsinek egyáltalán nem nevezhető, csak éppenséggel brutális felbontással társul.

Egy ilyen érzékelő megalkotása nagyon nehéz feladat, erről már korábban beszélt a Samsung. A nagyon apró, korábban elérhetetlennek vélt pixelméret mellett minden korábbinál jobban kell ügyelni arra, hogy megfelelő „szigetelés” legyen a szomszédos képpontok között. Ehhez szükséges a fejlett ISOCELL 2.0 technológia, ami nemcsak, hogy a pixelek közötti áthallást tudja akadályozni, de a fényvesztességet is hatékonyan kezeli, minimalizálja.

Galéria megnyitása

A Samsung szinte mindent bevet is, ami a lehető legjobb képminőség elérésére szolgál. Adott a Smart-ISO Pro, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a nagy dinamikatartományú felvételek még szebbek és részletgazdagabbak legyenek. Itt nemcsak különböző fényértéken készített fotók kerülnek összedolgozásra, hanem eltérő ISO beállításon megörökített képkockák is. Ráadásul itt már ennek is egy jobb variánsa van jelen, ami három ISO értékkel dolgozik, nem csak két szélsőséggel. Az ISOCELL HPX akér 14 bites színmélységet is el tud érni.

Akkor sem fog csalódást okozni a szenzor, ha videózásra fogják be. Akár 8K Ultra HD felvételek megörökítésére is alkalmas, ha megkapja a szükséges hardveres és szoftveres hátteret. Ha pedig elegendő a 4K UHD opció, abban az esetben még lassított felvételek is készülhetnek ilyen minőségben, mivel támogatott lesz a 120 FPS elérésére is. A Super QPD automata fókuszrendszerről még nem ejtettünk szót, ez alkalmas lesz arra, hogy még a gyorsan mozgó tárgyakat is folyamatosan kövesse és az élességben tartsa.

Galéria megnyitása

Hol fog megjelenni az újdonság? A Samsung állítólag ezt az érzékelőt külön a Xiaomi számára fogja biztosítani, ahogy korábban a Xiaomi számára már biztosított exkluzívan 108 megapixeles érzékelőt is az ISOCELL HMX személyében. Meglehet, hogy az ISOCELL HPX névben az X erre utal, hiszen a HP az, ami magát a 200 MPixeles felépítést jelenti. A Redmi Note 12 Pro(+) hozhatja el ezt a 200 MPixeles szenzort elsőként, és ezt még sok más Xiaomi is használhatja majd a jövőben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére