indiePon - A mainstreamen túl 40. rész

A mai részbe többek között a Nighthawks kickstarteres kampánya, a Frozen Synapse 2 és a The Inner Friend megjelenése, illetve a világot megmentő pizzafutár is bekerült.

indiePon - A mainstreamen túl 40. rész

Megjelent a The Inner Friend

A gyerekkori emlékek általában kellemesek, a boldog, gondtalan időszakról szólnak, mikor a felelősség mások problémája volt. Néha azonban tele vannak félelemmel és traumákkal, amik végleges lenyomatot hagynak a tudatalattiban. Nagyjából ez utóbbi a különös, belső nézetes horrorjáték alapvetése.

Kicsit úgy érezzük majd magunkat a felrajzolt világban, mint Alice Csodaországban, ráadásul lépten-nyomon olyan lényekbe botlunk, akik elől jobb lenne kitérni, de küldetésünk eléréséhez muszáj konfrontálódnunk velük. A gazdag, szavak nélküli történet átadása a sötét, bizarr látványra és a nagyon hatásos hangokra épül.

A The Inner Friend a Steamen érhető el, szeptember 13-ig tíz százalékos kedvezménnyel, de később a Humble Store-ban is kapható lesz.

Szeptember 13-án jön a Frozen Synapse 2

A körökre osztott taktikai-stratégiai játékban egy hatalmas, procedurálisan generált város a helyszín. Bármelyik épületbe bejuthatunk, elvégezve a küldetéseket, és megvalósítva saját terveinket.

A város egy élő rendszer, ahol számos, az MI által irányított frakció küzd a hatalomért. Mindegyik csoport más-más jellemzőkkel és viselkedéssel rendelkezik, tehát eltérő módon reagálnak a cselekedeteinkre. A háttérben ráadásul egy titokzatos erő munkálkodik, rá kell jönnünk, mi ez és mit akar.

A játék megjelenését eredetileg augusztusra tervezték, de icipicit megcsúsztak vele, szerencsére nem sokat. A Steamen még nem tüntették fel, mennyibe fog kerülni.

Elindult a Nighthawks kickstarteres kampánya

A Wadjet Eye Games-t például a Primordiáról, vagy a Shardlightról ismerhetitek, Richard Cobbett pedig a Sunless Sea történetéért felelt. Nemrég összeálltak, hogy megalkossák a Nighthawksot, mely urban fantasy RPG lesz, a főszerepben egy, a zord társadalom által száműzött vámpírral.

A hivatalos oldal szerint egy pusztulásra ítélt város a helyszín: itt csillapítjuk majd végtelen éhségünket, vezetjük saját éjszakai lokálunkat, fejlesztjük titkos képességeinket, míg bele nem keveredünk a modern politika és az ősi összeesküvések hálójába, melyen az emberiség és a vámpírok sorsa is múlik.

Cobbett úgy fogalmazott, hogy a Nighthawks a Sunless Sea stílusát ötvözi a Vampire: Bloodlines-szerű urban fantasy játékok hangulatával és a trailer alapján ebben van is valami.

A kickstarteres kampányban 125 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni, és ennek cirka negyede a cikk írásakor már meg is van. Az oldalon húsz dollárért bezsákolhatunk egy példányt a Guest csomagban, de a gyűjtői változat is csak harminc dollárba kerül. A kalapozás október 5-ig tart.

Tengeri erődök az Abandon Shipben

A Steamen korai hozzáférésben lévő játék második nagy frissítése több újdonságot is hozott. Friss fegyverek, nagyobb legénység, kirabolható kereskedelmi útvonalak érkeztek, sőt, még kalózokká válhatunk, hogy aztán fejvadászok üldözzenek. A részleteket a hivatalos oldalon találjátok.

A tengeri erődök az egyik legfontosabb új elem. A nagy kőépületek kiállnak a vízből, és ránklőhetnek, ha túl közel megyünk. Kicsit olyanok, mint a már korábbról ismert vulkánok, de lerohanhatjuk őket, hogy megpróbáljuk kiiktatni megaágyújukat.

Új DLC érkezett az OMSI 2-höz

A buszszimulátorban ezentúl Wuppertal városának nevezetességén, a folyó és az utcák felett futó függővasúton is utazhatunk. 21 kilométernyi pályát építettek be a játékba, mely nem a látvánnyal, inkább a szimuláció komolyságával emelkedik ki, még a helyi állomásbemondó szövegeket is licenszelték a fejlesztők.

Az OMSI 2 Wuppertal addon 25 euróba kerül a Steamen.

Külön steames oldalt kapott az Enderal

A Skyrim egyik legnagyszerűbb, vadiúj világot, történetet, teljes szinkront és számos nyalánkságot tartalmazó modja nemsokára önállóan is elérhető lesz a Valve boltjában. Kicsit olyan, mintha a Skyrim egy különös, párhuzamos dimenzióban játszódó verziója lenne, teljes értékű szerepjáték, mely megáll a saját lábán, és tele van kalandokkal, illetve kihívásokkal.

A megjelenési dátum még nem ismert, de a futtatásához szükség lesz majd egy alapverziós Skyrimra is.

Nagyon cukira sikeredett az It’s Paper Guy!

Törj át minden akadályon, nem törődve a következményekkel: nagyjából ez a játék mottója. Három hónap alatt készült egy diákprojekt részeként, azzal a céllal, hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató időtöltést nyújtson.

A hangsúly a felfedezésen van, de néha fejtörőkbe is belefutunk. Olykor különböző kalamajkákba keveredünk, de aztán jóra is használhatjuk képességeinket. Az biztos, hogy már a főhős vigyoráért érdemes belenézni…

Az It’s Paper Guy! az itch.io-ról tölthető le becsületkasszás alapon.

A pizzafutár, aki megmentette a világot

A félig önéletrajzi ihletésű The Pizza Delivery Boy Who Saved the World témája a pizza, és a pizzát készítő időutazók. Egy élőszereplős vizuális regényről van szó, melyben Dougot alakítjuk. Doug egy nap jövőbeli önmagának szállít ki ebédet, és azt a feladatot kapja, hogy akadályozza meg az internet elpusztítását.

Öt eurót simán megér a Steamen

A Dustwind kicsit olyan, mint a Fallout Tactics

Az egyszemélyes, és co-op küldetéseket is tartalmazó játékban lopakodunk, taktikai döntéseket hozunk, csapdákat állítunk, autókat vezetünk, sőt, akár kutyabőrbe is bújhatunk.

A történet szerint szörnyű katasztrófa döntötte romba a világot, a túlélőknek pedig egymás ellen kell harcolniuk. A megvalósítás ennek megfelelően meglehetősen erőszakos és véres.

A Dustwind a Steamen érhető el, 21 euróba kerül.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward