Ilyen hatással volt a 2020-as karácsony a VR iparra

A PC-s és a Quest felhasználók száma is jelentősen megugrott.

Ilyen hatással volt a 2020-as karácsony a VR iparra

A karácsony mindig érdekes kiindulópont a szórakoztatóipari termékek népszerűségének az elemzésénél, de a valóságot kissé árnyalja, hogy a koronavírus nélkül szinte minden hardver vagy konzol sokkal jobban is fogyhatott volna, ám az ellátási lánc akadozása miatt még 2021-ben is a készlethiányt fogja nyögni a teljes ágazat.

Videokártyát szinte lehetetlenné vált jó áron vásárolni, PlayStation 5 konzolt szinte biztosan csak fényképeken láthatunk és az Xbox Series gépek is olyan sűrűn kerülnek a polcokra, mint karantén idején a WC-papír. Hasonló a helyzet a VR szemüvegek terén is: Gabe Newell nemrég nyilatkozta például, hogy egyetlen apró alkatrész miatt, amit a Microsoft és az Apple 2 évre előre felvásárolt, nem képesek a Valve Index iránti érdeklődést kielégíteni. A HP Reverb G2 szemüvegek szállítása is megkezdődött, ám ez még mindig nem elegendő, a HTC Vive Cosmos érhető el egyedül a számítógépes szemüvegek közül, ami most éppen leárazási időszakban van.

A Facebook viszont nem akart ismét abba a hibába beleesni, mint korábban Quest 1-gyel már megesett vele, mindenképpen el akarta kerülni a készlethiányt és brutális mennyiségű Oculus Quest 2 szemüvegre adott le rendelést.

Ez meg is látszik a Facebook aktuális üzleti jelentésében, ahol a Facebook egyéb bevételei abban a negyedévben, amikor a Quest 2 megjelent, kilőttek a korábbi időszakhoz képest. Óvatosabb becslések szerint 1,5 millió körüli eladásról van szó, míg Jitesh Ubrani, az IDC piaci elemzőjének korai számításai szerint a számok inkább 3 millió Oculus Quest 2 eladását jelentik az októberben megjelent hibrid VR szemüvegnek.

Mark Zuckerberg célja a 10 millió Quest 2 elérése és szerinte a Quest 2 nagyon jó úton halad, hogy az első mainstream VR szemüveggé váljon.

A szoftvereladások terén is sikeres volt a karácsonyi szezon. Az Oculus Quest eladásokról nyilatkozó fejlesztők mindegyike kirobbanó sikerről beszél. Az Oculus új blogbejegyzése szerint már több, mint hat olyan játék van, ami csak a Quest platformon 10 millió dollárnál több bevételt generált, de ezen kívül is van 60 olyan cím, ami az egymilliós küszöböt is meglépte.

Galéria megnyitása

Az Oculus birtokában lévő Beat Saber 4 milliós eladási mutatóval rendelkezik és 40 millió eladott DLC-vel abszolút az egyik, ha nem a legnépszerűbb VR játék, a Population: ONE pedig a Quest 2-vel egyidőben jelent meg és ilyen rövid idő alatt produkált 10 millió dollárnál is magasabb bevételt.

A fejlesztők számára kifizetődő a platformra kerülni, de mi a helyzet a PC-s VR szemüvegeknél?

A Valve Index elérhetőségéről volt szó, és bár a Valve szempontjából a Half-Life: Alyx remekül teljesített és több millió példányban kelhetett el, az Index ellátásának a problémája súlyos gond számukra. Ezek mellett is viszont a Steam rekord eredményeket ért el VR-os szempontból, hiszen a januári felmérés szerint a felhasználóik több, mint 2%-a használt valamilyen VR szemüveget, éppen lemaradva a 4K monitort használó felhasználók mögött. A legnagyobb lökést a platformnak egyértelműen a Quest 2 adta, hiszen 15%-os növekedést ért el a részesedése a többi VR headsethez képest. Mindezt úgy, hogy a Quest 2 működéséhez a Steam vagy egy számítógép nem szükséges, csupán opcionális döntés.

Galéria megnyitása

Összességében tehát az videojátékipar ezen szegmense is elégedett lehet, a fejlesztők és a hardvergyártók mellett pedig a játékosok is sikeresnek könyvelhetik el az elmúlt hónapokat, hiszen ezek a számok még több kiváló játék érkezését vetítik előre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap