ÍGY NÉZ KI AZ AKTUÁLIS GEFORCE GTX 1070 TI KÍNÁLAT

A tegnapi bejelentés óta elkezdtek szállingózni a partnerek termékei, igaz, a kínálat valószínűleg még így sem teljes. Ha bővül, frissítjük az összesítést.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. okt. 27. 13:01
Így néz ki az aktuális GeForce GTX 1070 Ti kínálat

Az Nvidia tegnap bemutatta legújabb videokártyáját, GeForce GTX 1070 Ti névre keresztelt modellt, amelynek érkezését rengeteg pletyka előzte meg. Most már szerencsére minden fontos technikai paraméter napvilágot látott, így végre nem kell a sötétben tapogatózni. Igaz, a pletykák ezúttal meglehetősen pontosan voltak, legalábbis azok, amelyek az utolsó pár hétben érkeztek.

Galéria megnyitása

A rajt egyelőre csak formális, vagyis november másodikáig még csak az előrendeléseket fogadják a viszonteladók, de november másodikán az éles rajtra is sor kerül, így végre napvilágot láthatnak majd az első független tesztek is. Ezekből kiderül, mire képes az újdonság, ami a GeForce GTX 1070 és a GeForce GTX 1080 közötti résbe érkezett. Az Nvidia 1440p-s, vagyis 2560 x 1440 pixeles felbontás mellett futó játékra ajánlja az új videokártyát.

Érdemes néhány pillantást vetni a partnerek aktuális kínálatára. Az új videokártya listaára 449 dollár, ami hazánkban 154 000 forintot jelent. Ezektől az összegektől egészen biztosan eltérnek majd az egyedi hűtéssel és/vagy megemelt órajelekkel érkező modellek – a különbség 5-30 dollár lehet, attól függően, mennyire „extrém” az adott modell. Most pedig nézzük, milyen modellekből áll az aktuális felhozatal, ami a későbbiekben még bővülhet.

----- ASUS ------

ASUS Turbo GeForce® GTX 1070 TI

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele:

- Gaming Mode: 1607 MHz | 1683 MHz

- OC Mode: 1645 MHz | 1721 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ASUS ROG Strix GeForce® GTX 1070 Ti 8GB GDDR5

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele:

- Gaming Mode: 1607 MHz | 1683 MHz

- OC Mode: 1645 MHz | 1721 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ASUS ROG Strix GeForce® GTX 1070 Ti Advanced edition 8GB GDDR5

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele:

- Gaming Mode: 1607 MHz | 1683 MHz

- OC Mode: 1683 MHz | 1759 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- EVGA -----

EVGA GeForce GTX 1070 Ti

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

EVGA GeForce GTX 1070 Ti SC Black Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607+ MHz | 1683+ MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

EVGA GeForce GTX 1070 Ti FTW2

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607+ MHz | 1683+ MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

EVGA GeForce GTX 1070 Ti SC HYBRID

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607+ MHz | 1683+ MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Gainward -----

Gainward GeForce® GTX 1070 Ti

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Gainward GeForce® GTX 1070 Ti Phoenix

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Galax -----

Galéria megnyitása

GALAX GeForce® GTX 1070 Ti Virtual Edition

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

GALAX GeForce® GTX 1070 Ti EX

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

GALAX GeForce® GTX 1070 Ti EX-SNPR WHITE

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Gigabyte -----

Gigabyte GeForce® GTX 1070 Ti Gaming 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele:

- Gaming Mode: 1607 MHz | 1683 MHz

- OC Mode: 1632 MHz | 1721 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Inno3D -----

Inno3D GeForce GTX 1070 Ti Jet

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Inno3D GeForce GTX 1070 Ti X2

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Inno3D iChill GeForce GTX 1070 Ti X3

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

Inno3D iChill GeForce GTX 1070 Ti X4

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- KFA2 -----

KFA2 GeForce® GTX 1070 Ti EX

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

KFA2 GeForce® GTX 1070 Ti EX-SNPR WHITE

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- MSI -----

MSI GeForce GTX 1070 Ti AERO 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce GTX 1070 Ti ARMOR 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce GTX 1070 Ti DUKE 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce GTX 1070 Ti Titanium 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

MSI GeForce GTX 1070 Ti GAMING 8G

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Palit -----

Palit GeForce® GTX 1070 Ti Dual

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- PNY -----

PNY GeForce GTX 1070 Ti

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

PNY GeForce GTX 1070 Ti (két ventilátorral)

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

----- Zotac -----

ZOTAC GeForce® GTX 1070 Ti Mini

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz | 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

ZOTAC GeForce® GTX 1070 Ti AMP Edition

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
greczkarcsi
greczkarcsi
2017. okt. 28. 13:30
#8

Akkor már GTX 1080 inkább :)

Fiku
Fiku
2017. okt. 28. 4:14
#7

most láttam hogy az inno3D is a pcpartner-hez tartozik tehát zotac minőség elvárható tőle ugye ?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 30. 9:29

Nem nagyon lehet következtetni, mert kis gyártó kevés terméket ad el, nagy gyártó sokat. Ha olvasod, hogy 2 hibás kártya van a kisgyártótól, és 10 a nagytól, akkor önmagában ez nem jelent semmit, ha 5x annyit értékesít a nagy.

noPublicFG
noPublicFG
2017. okt. 27. 18:48
#6

Az a Zotac Mini, elég nyálcsorgató. :)

kovy888
kovy888
2017. okt. 27. 16:25
#5

Én az MSI Gaming szériával szemezgetek. Csak azt nem tudom hogy ott lesz e Gaming X meg Gaming Z vagy mint 1080 esetében Gaming X+. Ezeket jó lenne tudni.

B_Real
B_Real
2017. okt. 27. 17:36

Gaming X+ az emelt memória órajelű verzió. Gondolom olyat már nem adnak ki az új szériáig ennél a kártyánál. Bizonyos gyártók még most is hoztak ki 1070-hez vagy 1080-hoz egyedi hűtéseket, szóval Gaming X vagy Z épp érkezhet később.

Arra viszont készülj fel, hogy az MSI Gaming 1070Ti drágább lesz, mint jópár AIB 1080.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 27. 14:23
#4

Miután mind ugyanazon órajeleken mennek , teljesítmény mind ua , így az áraknak is közel egyformának kellene lenniük +- 5ezerHUF, vagy maximum 15ezer lehetne a különbség a legolcsóbb és legdrágább közt a rés. :$ =(

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 29. 0:20

Oda-vissza alapon átnéztem , de én sem látok 1MHz-nyi órajel-különbséget köztük , szóval az összes:

•A GPU alap- és GPU Boost 3.0-s átlag-órajele: 1607 MHz / 1683 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 8GB GDDR5 @ 8 GHz

egyforma .

Max a VRAM nem mindegy milyen van rajta ...

Samdung - Hynix - Micron

Micgon ramost soha ... ne. Ócsóbbakban tuti az lesz ;)

ZOTAC GeForce® GTX 1070 Ti AMP Edition - jöhet egy ajándékba :P

Fiku
Fiku
2017. okt. 27. 14:12
#3

az inno3d megbízható vagy kuka?

Scorpio850
Scorpio850
2017. okt. 28. 13:06

Teljesen jó! Annyi baj van vele,hogy az egyszerű ember nem ismeri! Így eladásnál okozhat gondot a többi ember tudatlansága,tehát nehezebb lesz eladni!

rocknor
rocknor
2017. okt. 27. 13:57
#2

Arra remélem legalább jó lesz, hogy lejjebb nyomja a sima 1070-esek árát...

Xeper
Xeper
2017. okt. 27. 13:45
#1

Minek ennyi fajta egy gyártón belül is, mikor semmi különbség nincs közöttük? MSI lényegében 3 teljesen egyformát ad ki különböző neveken.

Bihus
Bihus
2017. okt. 27. 14:10

Mert az egyik piros, a másik fehér, a harmadik meg ÁRMOR :)

Nem, úgy látom a csatik is mások, lehet ott van különbség.

Vissza az oldal tetejére