Shop menü

IDÉN SEM MARADNAK EL AZ APPLE NAGY BEJELENTÉSEI, JÖN A WWDC

A fejlesztői konferencián újra központi szerepbe kerülhet a Siri a cég különböző operációs rendszerei mellett, és egyéb fontos újításokról is szó eshet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Idén sem maradnak el az Apple nagy bejelentései, jön a WWDC

Ahogy arra az előzetes információk alapján már számítani lehetett, az Apple az idei évben is júniusban tartja a legnagyobb rendezvényét. Most pedig a cég kiküldte a meghívókat arra a bemutatóra, ami a WWDC megnyitójaként szolgál majd, és minden bizonnyal sok érdekességet fog tartogatni.

Azt már lehetett tudni, hogy az idei évben június 8. és 12. között kerül megrendezésre az Apple éves fejlesztői konferenciája, a WWDC. A cég pedig most kiküldte a médiának a meghívót a június 8-án, magyar idő szerint este 7 órai kezdettel megrendezésre kerülő “főelőadásra”. 

Ennek keretében a cég nemcsak a fejlesztők, hanem a fogyasztók számára érdekes újításokról is beszélni fog, sőt mi több, igazából a megnyitón még inkább az általános újdonságokról lesz szó, mintsem a kifejezetten fejlesztőknek szánt üzenetekről, bejelentésekről. Élőben lehet majd követni a műsort több felületen, eszközön keresztül. Elérhető majd a stream az Apple TV-n és más eszközökön alkalmazásból, követhető majd az Apple hivatalos honlapján, és lesz YouTube-os élő is. 

Galéria megnyitása

A WWDC26 már elsősorban az online elérésre fókuszál, miközben persze lesznek a többnapos rendezvénynek helyszíni foglalkozásai is. Több mint 100 videóelőadással, élő Group Labs foglalkozásokkal és fórumbeszélgetésekkel készül az Apple az érdeklődők tömegeinek. Az Apple Parkban megrendezésre kerülő személyes találkozóra több mint 1000 meghívott fejlesztőt, szakembert és diákot vár a vállalat.

A fejlesztői eseményen előkerülhetnek majd új hardverek, friss termékek, de elsősorban inkább a szoftveres fejlesztések lesznek a középpontba helyezve.

Érkezik az iOS 26-ot leváltó iOS 27, melynek első béta kiadása valószínűleg a rendezvénnyel egyidőben válik elérhetővé. Emellett jönni fog a táblagépekre szánt iPadOS 27 variáns, és a több területről sem feledkezik majd meg a cupertinói alakulat. Számítunk a macOS 27, a watchOS 27 és a tvOS 27 debütálására is. Ezeken felül jöhet a visionOS 27 is, bár kiterjesztett valóság szemüveggel kapcsolatos hírek az utóbbi időben eléggé a háttérbe szorultak. 

Biztosan szó lesz majd a Siriről is, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb kudarca volt az Apple-nek az iOS fronton, de most már elvileg készen áll a cég arra, hogy tényleg elindítsa a következő generációs digitális asszisztenst. Már a Google támogatásával, a Geminivel a háttérben készül a mesterséges intelligenciával felturbózott Siri. 

Galéria megnyitása

Biztosan szó lesz frissülő alkalmazásokról, szolgáltatásokról is, amik kisebb-nagyobb újításokkal fognak szolgálni. Az operációs rendszerek grafikus felhasználói felülete is változhat, új szintre léphet a Liquid Glass. Ennek a debütálása nem sikerült túl jól, de már egy éve dolgozik ezen a cég úgy, hogy folyamatosan kapja a felhasználói visszajelzéseket, és talán meg is fogadja ezeket, hogy jobb élményt legyen képes biztosítani a közönségének. 

A nyitóelőadás után a WWDC fejlesztői konferencia az új funkciók, a frissen leleplezett API-k és technológiák részletesebb bemutatására, mélyebb elemzésére kerül majd sor az Apple legjobb szakértőivel. Ezekre az eseményekre is vár minden érdeklődőt a cupertinói alakulat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére