1997 óta, mióta a Wizards of the Coast a Dungeons & Dragons tulajdonosa, több film és animációs alkotás készült a neves szerepjáték alapján, azonban bátran mondhatjuk, hogy hatalmas sikert egyik sem aratott. Némi szünet után most már egy jó ideje próbálják már tető alá hozni az új filmet a Dungeons & Dragons alapján, egészen konkrétan 2015 óta, amikor még Ansel Elgort nevét rebesgették főszereplőként.

Végül a dolog annyi ideje húzódott, hogy Elgort kiesett a projektből, sőt, nagyjából mindenki más is. Rendezők és írók jöttek és mentek, mígnem végül a film kikötött a John Francis Daley és Jonathan Goldstein duónál (Spider-Man: Homecoming, Game Night). A forgatókönyvet is ők írják - igaz, a Michel Gilio által korábban megírt forgatókönyv átdolgozásával. És úgy látszik, hogy tényleg haladnak előre a dolgok, ugyanis egyre több szereplő válik biztossá.

Korábban már bejelentették, hogy a főszerepet Chris Pine kapja meg, akivel szemben a főgonoszt Hugh Grant alakítja majd, aki néhány nappal ezelőtt szerződött le a Paramount stúdióval a projektre.

A jó arcok csapatát tehát Pine vezeti majd, aki mellé csatlakozik Sophia Lillis (Az), valamint Michelle Rodriguez, Justice Smith (Jurassic World: Fallen Kingdom), valamint a Bridgerton sztárja, Rege-Jean Page is. Úgy tudni, hogy ők fogják alkotni a kalandozó csapatot, akik valamilyen küldetésre indulnak. Hogy pontosan milyenre, azt egyelőre nem tudni, de a forgatókönyv egy korai változata az Eye of Vecna nevű híres objektumra utalt.

Habár Hugh Grant nem éppen arról híres, hogy gonoszokat alakít, sőt, valójában leginkább a romantikus komédiákkal kapcsolatban idézhetjük fel őt, azonban a Dungeons & Dragons-filmet egy könnyedebb hangvételű fantasynek szánják, ahol a humornak is helye lesz, és ebbe jól illeszkedhet Grant.

"Azt szeretnénk, ha szórakoztató film lenne. Nem szó szerint komédia, hanem egy akció-fantasy egy rakás komikus elemmel és olyan karakterekkel, akiket reményeink szerint örömmel néznek majd kalandozni menni a mozilátogatók. A Dungeons & Dragons egy nagyon egyedi és aktuális dolog a fantasy műfaján belül, és teljesen specifikus, például ahogy a játékosok beszélnek egymással. Nem akarjuk komolytalanná tenni, vagy elvenni az élét, de meg szeretnénk találni egy olyan utat, ami jól kifejezi, miről is szól ez a játék. Ebben benne van a kritikus gondolkodás, a rögtönzés és a reménytelen helyzetekből való visszatérés is. Ezt a fajta szellemiséget szeretnénk átvinni a filmbe" - fejtette ki a rendezőpáros.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2021. márc. 14. 1:53
#3

Jó karakterszínész ő csak épp  nem erre a karakterre.

Mark29
Mark29
2021. márc. 7. 20:02
#2

Lehetne jó dnd-t csinálni de inkább sorozat képében. A filmekkel az a baj hogy nem tudják visszaadni a hangulatot 2 óra alatt. Vagy elárasztják hirtelen mindennel a nézöt mint a wow film (ennek ellenére nekem tetszet mert már alapbol tudtam miröl van szó), vagy valami gagyi lapos filmet kapunk. Sorozat formájában sokkal egyszerübb lenne megcsinálni. Az ha van egy föszereplő aki a világot menti meg az első 10 perc után és hozzá csapodik még pár lapos kétsoros hátértörténettel rendelkezö karakter, na az nem fog jól végzödni. Ellenben sorozatban szépen lassan lehetne felépiteni a különbözö karaktereket az ö céljaikat ellentéteiket stb. a néző pedig velük együtt ismerhetné meg a világot nem zudulna minden a nyakába. Volt valami livestream sorozat aminek láttam pár részét ahol szinkronszinészek dnd-ztek na ők 4-5 rész alatt amit láttam verték az összes eddigi filmet.

Ch00ler
Ch00ler
2021. márc. 7. 11:21
#1

Van egy halvant erzesem, hogy valami gagyi fog a vegen megjelenni :)

Forgotten Realms filmet a nepnek! Hulljanak a drow-k es az orkok :)

chris123
chris123
2021. márc. 8. 12:04

@Sadenal Arra azért kíváncsi leszek mit fog szólni a sok agyhalott libsi a feketére maszkírozott emberekhez...

Vissza az oldal tetejére