Lezajlott a THQ Nordic Showcase, ami pár ismert bejelentés mellett tartogatott nekünk azért meglepetéseket is.
Kezdjük is rögtön a legelején. Az Alone in the Dark újragondolása máris kipróbálható Steamen. A kampány bevezető küldetése nagyjából negyedórán keresztül mozog, és megismerhető belőle a játékmenet.
A Way of the Hunter új DLC-t kapott, ez a Tikamoon Plains címre hallgat és már tölthető is.
Egy fokkal talán izgalmasabb vizekre evezünk, ugyanis érkezik a South Park: Snow Day! című játék. Az új South Park játék már nem körökre osztott lesz, mint ahogy azt megszokhattuk, hanem valamivel kooperatív akciójáték. A történet fő mozgatórugója természetesen a havazás, és az ilyenkor szokásos kegyetlenkedések lesznek.
Az Outcast - A New Beginning is egy látványos bemutatkozó anyagot kapott, a PC, PlayStation 5 és Xbox Series X|S platformokra érkező cím az 1999-es előd méltó folytatása lehet, a nyílt világ és az eredeti csapat legalábbis remélhetőleg gondoskodik majd erről.
A Wreckreation PC, PlayStation 5, PlayStation 4, Xbox Series X|S és Xbox One platformokra fog megérkezni a Three Fields Entertainment jóvoltából. A csapat olyan veteránokból áll, akik a Need for Speed vagy a Burnout sorozatot heggesztették, szóval aligha fogunk csalódni ebben a versenypályaépítős őrültségben.
Folytatást kap a Titan Quest is, a második részt a bejelentő trailer erősíti meg PC-re, Ps5-re és Xbox Series gépekre.
A Last Train Home egy rendkívül összetett taktikai stratégiai játék keveréknek tűnik, ahol egy vonat fejlesztésével és mozgatásával kell a harcos csapatainkat segíteni és hordozni. A játék tehát a menedzsmentről és a jól megtervezett taktikai harcokról szól. PC-s játék lesz, idén, ha minden igaz meg is fog jelenni.
A Trine 5 is kapott egy új trailert, a PC, PlayStation 5, PlayStation 4, Xbox Series X|S, Xbox One és Nintendo Switch platformokra érkező játék természetesen támogatni fogja a kanapé kooperációs játékot, ezt mutatja be az új videós anyag. Nem is kell rá sokat várnunk, augusztus 31-én érkezik majd meg.
A Space For Sale szintén egy aranyos játék, ahol egy jól eladható idegen bolygót kell ügyesen élhetővé varázsolnunk. Ha ezzel megvagyunk, el is adhatjuk a planétát másoknak jelentős profitért cserébe. PC-re fog érkezni, de nem tudni mikor.
Remake kiadást kap a Gothic 1 PC, PlayStation 5 és Xbox Series X|S platformokra.
A mester nélküli szamuráj sose jó jel, a TMNT: The Last Ronin pedig a családját elvesztő teknőről szó, aki bosszút akar állni minden szörnyűségért. Az RPG játékot a God of War inspirálta, a sötét hangulat pedig a komolyabb korosztályt veszi célba. PC-re, PS5-re és Xbox Series gépekre érkezik majd.
A végére hagytam a számomra legérdekesebb címet, a Tempest Risingot. A Command & Conquer inspirálta stratégiai játék új videóval érkezett, amiben jobban megismerhetjük a GDF féle törekvést a Dynasty Forces elpusztítására.
A PC-re érkező klasszikus RTS viszont nem csak egy kis kedvcsinálót kapott, hanem a játék első küldetése már le is tölthető Steamről. A próbaverzió augusztus 28-án lekerül a webáruházból, szóval érdemes sietni.
Az első küldetés alapján a játék nagyon jól ötvözi a C&C 3, Generals és Red Alert játékok legjobb elemeit, így tényleg már csak egy megjelenési dátum van hátra, hogy felcsendüljenek a metál muzsikák.
Ennyi lett volna a THQ Nordic esemény, reméljük ti is találtatok valami olyan címet, ami felkeltette az érdeklődéseteket.