Hivatalosan is jön a Batman: Return to Arkham

A régóta pletykált gyűjteményes kiadást most hivatalosan is bejelentette a Warner.

Hivatalosan is jön a Batman: Return to Arkham

Már több szivárgás is beszámolt arról, hogy egy gyűjteményes kiadás keretein belül az új konzolokra is megjelennének az eddigi Batman Arkham-játékok. Ha valamiről ennyi különböző forrásból hallunk információkat, akkor az jellemzően nem véletlen: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Most azonban végre hivatalosan is bejelentette a Warner Bros., hogy érkezik a Batman: Return to Arkham, ami az Arkham Asylum és Arkham City játékokat hozza át PlayStation 4-re és Xbox One-ra, az alapjátékok mellett minden megjelent DLC-vel együtt.

A Batman: Return to Arkham nem lesz olcsó: 50 eurót kell majd fizetnünk érte annak ellenére, hogy valójában két "régi" játékról van szó. A Warner azonban kiemelte, hogy a kínai Virtous stúdió alaposan felújította mindkét címet, így például az Unreal Engine 4 alatt futnak, szemben az eredeti változatok hármas verziójával.

Mindez azért is érdekes, mert még az új konzolokra és PC-re készített Batman: Arkham Knight is az Unreal Engine 3 egy erősen módosított verzióját használta. Az alábbi előzetes alapján mindenesetre elmondhatjuk, hogy a grafikai felújítás tényleg jónak tűnik, és ezek a kiváló játékok nem fognak kilógni nagyon az új generációs anyagok sorából.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward