HIVATALOSAN IS ELRAJTOLT AZ APPLE-NOKIA MECCS

Bejelentette az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC), hogy megkezdi a Nokia Apple-ellenes panaszainak kivizsgálását; ezzel tehát immár komolyra fordult a két óriás közti, eddig leginkább csak egymásra mutogatásban és fenyegetőzésben kimerülő heccelődés.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2010. jan. 26. 19:01
Hivatalosan is elrajtolt az Apple-Nokia meccs

Galéria megnyitása
Bejelentette az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC), hogy megkezdi a Nokia Apple-ellenes panaszainak kivizsgálását; ezzel tehát immár komolyra fordult a két óriás közti, eddig leginkább csak egymásra mutogatásban és fenyegetőzésben kimerülő vívódás.

A vita fókuszpontjában természetesen most is, mint mindig, a szabadalmak állnak - ki mit talált fel előbb, ki mit lopott kitől, ki nem fizetett kinek -, az elméleti cél pedig - szintén mint mindig - a szabadalomsértő termékek betiltatása lenne.

Ezzel együtt persze a Nokia sem lehet teljesen nyugodt, mivel a jelek szerint az Apple őellenük irányuló viszontpanaszait is ugyanígy ki fogják vizsgálni, csak némi időeltolódással, mivel azok eleve két héttel később kerültek benyújtásra. Az ITC egyelőre még nem jelezte, hogy a vizsgálat várhatóan milyen időkeretek között zajlik majd, de általában másfél év alatt le szokták zárni az ilyesféle ügyeket.

Önmagában tehát ezt az esetet sem nevezhetjük kirívóan különlegesnek, miután a jól megszokott szabadalomper-kerékvágásaiban halad ez is, és jó eséllyel a hagyományoknak megfelelően is végződik majd: valaki beadja a derekát, fizet jó sokat, és máris minden el van felejtve. Csupán annyiból figyelemreméltó, hogy ezúttal két "nagy"-ról van szó - és ha netán mégse adná fel senki menet közben, akkor határozottan érdekes lesz a végkifejlet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. febr. 5. 0:39
#1

Én sikeresen elolvastam amit az Apple jogászai le mertek írni. Olyanokkal van tele, hogy az Apple-nek nincs tudomása arról, hogy a Nokiának bármilyen GSM/UMTS szabadalma lenne, és az Apple jóhiszeműen járt el. Aha..

Vissza az oldal tetejére