Az AMD érdekes módot választott arra, hogy lerántsa a leplet a Radeon RX 6000-es sorozat referencia dizájnjáról: az Epic Games fejlesztőivel együttműködve Easter Eggeket helyeztek el a Fortnite-ban. Egy ilyen Easter Egg már elárulta, hogy az új Radeonok az RX 6000-es sorozatban kapnak helyet, a legújabb pedig azt mutatja meg, hogyan néz majd ki a Big Navi referencia dizájnja. A játékon belül egyébként körbe lehet járni a kártya 3D modelljét, így minden oldalról alaposan meg lehet csodálni. Ez a felépítés egyébként jó eséllyel csak a csúcsmodellekre vonatkozik, hasonlót a Radeon VII esetében már láthattunk.

Galéria megnyitása

A nagyjából 300 milliméter hosszú termék kétslotos kivitelben érkezik, a rajta található hűtőtömb pedig, ami hőcsövekből és alumínium lamellákból állhat, összesen három darab ventilátort kapott. A kártya oldalán a Radeon logót is megtaláljuk, amelyet már tavaly is láthattunk. Az új videokártya hátoldalán két darab DisplayPort, egy HDMI, illetve egy USB Type-C port sorakozik. A hátlapon nincs szellőző, hasonló dizájnt például a Fury sorozatnál is láthattunk. A tápellátásról két darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó gondoskodik majd. 

Az USB-C port jelenlétét egyelőre nehéz hova tenni, ugyanis nincs vele kapcsolatban hivatalos tájékoztatás. Az Nvidia éppen az új generációjánál döntött úgy, hogy az USB-C Virtual Link portot száműzi termékeiről, ugyanis nincs túl sok értelme a használatának – a VR HMD szegmens nem igazán érdeklődik iránta.

Ezt a Big Navi fejlesztésekor már alighanem láthatták az AMD-nél, így nincs kizárva, hogy nem is egy VirtualLink porttal van dolgunk, hanem egy speciális, Thunderbolt kompatibilis megoldással. A feltevések szerint a kártyán jelen lehet egy Intel Cactus Ridge Thunderbolt vezérlő, ami DisplayPort passthrough funkcióval is rendelkezik.

Mivel Thunderbolt kompatibilis USB-C portos monitorokból már elég nagy a választék, így könnyen lehet, hogy ezeket szeretné kiszolgálni az AMD. Egy olyan USB-C port használata nem lenne éppen logikátlan, ami DisplayPort, Thunderbolt és USB 3.2 Gen2, illetve USB 4 támogatással egyaránt rendelkezik, ez ugyanis sokak számára lenne hasznos funkció – ráadásul olyan hasznos funkció, amit a rivális jelenleg nem kínál.

Az új videokártyák várhatóan 2020. október 28-án mutatkoznak be, így azon a napon minden fontos információ napvilágot láthat velük kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2020. szept. 15. 14:48
#7

watttemeto ez a generacio :( nv es amd is

Meteoreso
Meteoreso
2020. szept. 16. 12:11

OFF: Ez így lehet igaz csak azt ne feledd el hogy a 3070nek fele akkora sávszélességű a memóriája 3080hoz képest, tehát lehet RTben komoly hátranyai lesznek.

ON:. Ezért gondolják sokan azt még mindig hogy most is lesz HBM es kártya.. végülis a 1689 dolláros custom árig bőven beleférne félpróba is proba meg bőven.

hunspirit
hunspirit
2020. szept. 15. 12:43
#6

Btw megint a kisgyerekeket hülyítik mint ahogy a Rája meg a Linus tette a Vegákkal. Kb ez is akkora égés lesz.

s_otto
s_otto
2020. szept. 16. 14:25

@John_McClane

Ne haragudj, de ez csak utólagos magyarázkodás szerintem. Ha nem elnézésed kérem.

hunspirit
hunspirit
2020. szept. 15. 12:38
#5

Holnap jönnek a RTX 3080 tesztek, utána úgy is elfelejtjük hogy ez a szar a világon van.

Busterftw
Busterftw
2020. szept. 15. 12:42

@hunspirit Hat amig errol nincsenek tesztek (illetve ar), addig nem :D

A gond inkabb az, hogy elvileg iden nem is lesznek custom kartyak, csak jovore.

Addig sokan nem fognak varni, mar igy is nagy a hype a 3000 szeria korul.

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. szept. 15. 11:36
#4

Ez úgy néz ki mint egy 3 ventis founders rtx20-as piros szinben

cryd
cryd
2020. szept. 16. 15:59

@Levy_Szh  nekem is ez jutott eszembe, főleg az élén lévő nyílásról és a logóról, csak azzal a különbséggel, hogy a 20xx FE hűtők sokkal elegánsabak.

Meteoreso
Meteoreso
2020. szept. 15. 11:34
#3

Sokmindent gondoltam csak azt nem hogy egy Fortnite-ben fogjuk először látni a Big Navit.

Ez a világ olyan furi világ. :D

Külsőre jól néz ki engem az EVGA 3080-ra emlékeztet a stílusa , ami szintén jól nézett ki.

Nos igen itt a 28 pin az új infó (2150watt) meg a USB C port, na ez a WOW ! Cikkíró megdicsérve mert észrevette és foglalkozott vele.

Na ez sok minden lehet Thunderbolt ? öö lehet, laptophoz, dokkolóba, gamer tvbe, hú itt elszabadul a gondolat.a 2 GPUs overkill változathoz is lehet köze,

külsőSSD és  USB 3.0 hub-ról is beszélnek. https://www.tomshardware.com/news/amd-embraces-usbc-for-some-navi-21-radeon-gpus

Így konkrétan a konzolok részletes ismerete után az SSD nagyon szimpi irány !!!

Jelenleg Navi 21 22 ről beszélnek emberek ami 4 kártya de az utolsó lehet később jön. És hát a 2GPUs meg megy szokásosan a leggyorsabb videókártya címért, csak kérdés hol ??? a fél proban ???, ez Intelnél is a legnagyobb kérdés a 4 Tiles GPU monstrum lejön e a Gamerbe valaha...

cryd
cryd
2020. szept. 16. 15:56

@bitye  állítólag... gyakorlatilag meg még most láttuk a hűtőbordát először, ne terjesszük a hülyeséget kérem. Ha itt lesz akkor fogjuk tudni, semmi értelme találgatni.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. szept. 15. 10:49
#2

Sajnálatos, hogy minden kompetens marketingest elvitt tőlük az Intel... nem baj, majd bencsmarkoljuk a renderképet.

KikiGames
KikiGames
2020. szept. 16. 4:52

@tomchee Mi az a fixer?

romeo
romeo
2020. szept. 15. 10:09
#1

itt egy Buildzoid "elemzés" róla https://www.youtube.com/watch?v=6uxLy1qWRAk

Vissza az oldal tetejére