Végre kiderült, mikor mutatkozik be a ZEN 3 és a BIG NAVI

Az AMD végre elárulta, mikor lesz a két új termékcsalád bemutatója.

Végre kiderült, mikor mutatkozik be a ZEN 3 és a BIG NAVI

Az Nvidia Ampere sorozatának bejelentése óta sokan találgatják, vajon mikor érkeznek meg a BIG NAVI alapú videokártyák. Pletykák természetesen már eddig is voltak, amelyek közül egyik-másik novemberi rajtra utalt. Ezzel együtt ZEN 3 fronton is óriási a csend, ezen a téren még csak pletykák sem nagyon akarnak érkezni, pedig az új processzorok iránt is elég nagy az érdeklődés.

Galéria megnyitása
Rövidesen egy új utazás kezdődik. Vajon álomutazás lesz?

Ma végre vége a találgatásoknak, ugyanis az AMD hivatalos közösségi csatornáin, a Facebookon és a Twitteren egyaránt közölte, mikor mutatják be a két új termékcsalád egyes tagjait.

Aki a ZEN 3-as processzorra vár, örülni fog, ugyanis az új processzorokról már 2020. október 8-án lerántja a leplet az AMD. Az egyelőre nem világos, hogy ezen a napon az új processzorok is megjelennek-e kereskedelmi forgalomban, vagy sem, de idővel mindenképpen választ kapunk erre a kérdésre is.

Galéria megnyitása
Áttörést hozhat a Radeon RX 6000-es sorozat

Aki a BIG NAVI bemutatóra vágyik, 2020. október 28-ig kell türelmet tanúsítania, ugyanis az RDNA 2 architektúrát használó videokártyákról azon a napon tudhatunk meg többet. Ebben az esetben sem világos, hogy a tényleges rajt pontosan mikor lesz, ugyanazon a napon-e, vagy majd csak hetekkel később, de erre is választ ad majd a bemutató.

A két új termékcsalád tagjairól szóló előadások a COVID-19 miatt jó eséllyel előre rögzített virtuális bemutatók lesznek, amelyeket az AMD hivatalos csatornáin keresztül lehet majd követni. Ahogy pontos időpont is rendelkezésre áll, természetesen frissíteni fogjuk hírünket.

Frissítés (2020. szeptember 10. 14:33)
Az AMD hivatalos tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban indul a két virtuális show közvetítése, természetesen közép-európai időzóna szerint:

  • ZEN 3: 2020. október 8-án 18:00-tól 19:00-ig
  • RDNA 2: 2020. október 28-án 17:00-tól 18:00-ig

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap