Az első ízben 1988-ban felbukkanó, Eddie Brock és egy, az űrből érkező, szimbióta idegen lény összeolvadásából keletkezett, eszelős-kegyetlen Venom hamar a Marvel egyik legnépszerűbb gaztevője lett. Ennek megfelelően megannyi videojátékban, animációs sorozatban és filmben láthattuk, ám a rajongóknak egészen 2018-ig kellett várniuk egy, kifejezetten a furcsa kreatúra eredetével foglalkozó, és a középpontba őt állító filmre.

Az egyre magasabbra és magasabbra ívelő karrierű vidéki lány és az egy szebb napokat is látott, kiégett, alkoholista ex-idol kapcsolatát bemutató 1937-es Csillag születiket az évek során a nagy sikerre való tekintettel két ízben is újra feldolgozták. A harmadik, alaposan modernizált, dalbetétekkel teli adaptációban Bradley Cooper és Stefani Joanne Angelina Germanotta, azaz Lady Gaga prezentálásában nézhetjük majd meg a jól ismert történetet.

A skandináv filmek szerelmeseinek az Izlandi amazon keltheti fel az érdeklődését. Az akció-thrillerben egy alumíniumgyár elleni harcát vívó ökoterrorista, Halla élete egy gyermek adoptálását követően fenekestül felfordul, mert felelős szülőként kétszer is meg kell gondolnia, hogy kiáll-e az elvei mellett.

Ha egy dokumentumfilmhez lenne kedvünk, a Budapest Underground – Hip-Hopra válthatunk majd jegyet. Ezt választva, ahogy azt nem nehéz kitalálni, a főváros hip-hop kultúrájában mélyedhetünk el.

Felsorolásunkat a Kékről álmodom zárja. Lisa Brühlmann drámájában a kamaszkor megannyi megpróbáltatása mellett a főszereplő Miának azzal is meg kell birkóznia, hogy apránként sellővé változik, és ha akarja, ha nem, de maga mögött kell hagyja egykori életét.

A heti mozipremierek az alábbiak:

Október 4.

  • Venom
  • Csillag születik
  • Izlandi amazon
  • Budapest Underground – Hip-Hop
  • Kékről álmodom

2018. 40. hét - Melyik filmet várod a legjobban?

Eddig 16 szavazat érkezett
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére