Bár idén számos magyar film próbálta meg belopni magát a nézők szívébe, vitán felül áll, hogy az egyik leginkább várt az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb műve, a Napszállta. Ebben az Osztrák-Magyar Monarchiába visszatérő, a fátylat megannyi múltbeli titokról fellibbentő Leiter Írisz történetét ismerhetjük meg.
Ha inkább egy akciófilmhez lenne kedvünk, a Peppermint – A bosszú angyala méltán tarthat majd igényt a figyelmünkre. Az egyebek mellett az Elrabolva első részét jegyző Pierre Morel nem árul zsákbamacskát. Ahogy az a címből is kikövetkeztethető, a Jennifer Garner által alakított, családja kiirtása után egyedül a vendettának élő Riley North kalandja hamisítatlan, keményvonalas bosszúfilm.
Ron Stallworth neve esélyesen keveseknek hangzik ismerősen, holott a jeles férfiú nem csupán azzal írta be magát a bűnüldözés történelmébe, hogy ő volt az első fekete rendőrtiszt Colorado Springs kötelékében. Hanem azzal is, hogy hangozzék bármennyire abszurd módon is, de hallatlan ravaszsággal beépült a Klu Klux Klánba, és számtalan, nézeteit titkoló tagot buktatott le. Spike Lee Csuklyások – BlacKkKlansman-nek keresztelt életrajzi filmje ezt a nem mindennapi akciót veszi górcső alá.
Megeshet, hogy borzongani támad kedvünk, mely esetben két film közül fogunk tudni választani. A Horror Parkban egy maszkos sorozatgyilkos egy vérfagyasztó látványosságokat felvonultató vándor vurstliban csap le áldozataira, akiknek ugyancsak résen kell lenniük ahhoz, hogy elkerüljék a szörnyű, idő előtti véget.
Míg a hazánkban is ismert Balta franchise negyedik részében az elpusztíthatatlan címszereplő, Victor Crowley egy, korábbi támadását túlélő áldozatát, és egy B-rémfilmet forgató stáb tagjait terrorizálja majd a vadászterületéül szolgáló mocsárban.
Amennyiben nosztalgiáznánk egy kicsit, a Volt egyszer egy téka lehet a filmünk. A kapuit 2018. január 31-én örökre bezáró, Corvin moziban lévő Odeon videotéka szomorú vége ihlette dokumentumfilm egyrészt tiszteleg a sokak életében fontos szerepet játszó hely előtt, másrészt felidézi a mára gyakorlatilag teljesen kihalt kölcsönzők fénykorát.
A komolyabb hangvételű filmet keresők az Utoya, július 22. -re ülhetnek majd be. Erik Poppe drámája az Anders Breivik által megölt hetvenhét, ártatlan áldozatnak állít emléket.
Az Aprólábnak hála, az animációs filmek rajongói sem fognak unatkozni. Az alkotás a fonákjára fordítja a klasszikus alaphelyzetet, mivel ezúttal nem egy mindenre elszánt kriptozoológus, vagy legendavadász ered a yetik nyomába. Most a bundás teremtmények igyekeznek megtalálni a misztikus „aprólábat” – azaz az embert.
Felsorolásunkat a Paraziták a Paradicsomban zárja. Kasvinszki Attila groteszk fekete komédiájában a tolószékes Ringo, az őt férje passzív-agresszív viselkedése ellenére mindenben segítő neje, Betti, a férfit megnyomorító, bűnéért vezekelni akaró Mulcser, a súlyos mentális problémákkal küszködő Friderika, és férje, Ádám bizarr mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást.
A heti mozipremierek az alábbiak
- Napszállta
- Peppermint - A bosszú angyala
- Csuklyások – BlacKkKlansman
- Horror Park
- Victor Crowley
- Volt egyszer egy téka
- Utoya, július 22.
- Apróláb
- Paraziták a paradicsomban






























