Heti mozipremierek - 2018. 34. hét

Slender Man riogat, itt az Alfa, új filmmel érkezik a Valami követ rendezője, itt a Fák jú, Tanár úr harmadik része, magyar-bhutáni dokumentumfilmet nézhetünk és Elvis rajongói is remekül fognak szórakozni!

Heti mozipremierek - 2018. 34. hét

Amikor 2009. június 10-én Eric Knudsen a Something Awful fórumának egyik versenyére nevezve megalkotta a Slenderman névre keresztelt szörnyeteget, a legmerészebb álmában sem hitte, hogy kreatúrája az internetes folklór egyik leghírhedtebb képviselője lesz. A rém azonban hatalmas sikert aratott, mivel a borzongni vágyók egyfajta közösségi projektként tovább gondolták a legendáját. A hatás nem maradt el: több, népszerű videojáték, egy websorozat és egy VoD-film is foglalkozott a sosemvolt entitással. Ráadásul, miként azt a Slenderman: Az internet réme életre kel című dokumentumfilm is bemutatta, 2014. május 31-én a tizenkét éves Anissa Weier és Morgan Geyse meg akarták ölni egyik barátjukat, Payton Leutnert, hogy áldozatukkal elnyerjék a szikár alak kegyét. Ez pedig csak tovább fokozta a lény vonzerejét a bizarr témákra fogékonyak körében. Ezek után nem csoda, hogy a sápatag ocsmányság hamarosan a mozikban fog rémisztgetni. A Slender Man – Az ismeretlen rémből pár, eltűnt barátnőjük megmentésén fáradozó, fiatal lány kálváriáját ismerhetjük majd meg.

Ha inkább egy akció-thrillerhez lenne kedvünk, akkor az Alfa lehet érdekes számunkra. A húszezer évvel ezelőtt játszódó történetben a társai által halottnak hitt Keda súlyos sérülései dacára elhatározza, hogy kerül amibe kerül, de hazajut. Ez közel lehetetlen feladatnak tűnik, ám az ifjú vadász a történelem folyamán elsőnek megszelídít egy farkast, és új barátjával együtt veszi fel a harcot a veszedelmekkel.

A neo-noir alkotásokat preferálók a Kaliforniai rémálommal üthetik majd el a szabadidejüket. A leginkább a Valami követ rendezőjeként ismert David Robert Mitchell művében a főszereplő Sam egy eltűnt nő nyomába ered, és kutatása során egy eszelős összeesküvés részleteire bukkan.

Ennyi borzalom, akció és feszültség után megeshet, hogy nevetnénk egy kicsit, mely esetben a Fák jú Tanár úr! 3 lesz az ideális választás. A népszerű szériát trilógiává bővítő részben a hétpróbás svindler Zeki Millernek minden erejét be kell vetnie, ha azt akarja, hogy védencei valahogy leérettségizzenek.

Az egzotikumra vágyók az A monostor gyermekeit tekinthetik majd meg. A bhutáni-magyar koprodukcióban készült filmben két kamasz, Gyembó és Tashi életébe pillanthatunk be.

Felsorolásunkat az Elvis Presley 1968 – A nagy visszatérés zárja. A közönség előtti zenélést a filmipar miatt sokáig hanyagoló Elvis Presley 1968-as, karrierjét újra belendítő stúdiókoncertjének digitálisan felújított- újrakevert változata kihagyhatatlan csemege a rock’n’roll rajongók számára.

A heti mozipremierek az alábbiak:

Augusztus 23.

  • Slender Man – Az ismeretlen rém
  • Alfa
  • Kaliforniai rémálom
  • Fák jú, Tanár úr! 3
  • A monostor gyermekei
  • Elvis Presley 1968 – A nagy visszatérés

{{ data.question }} {{ answer.percent }} Te már szavaztál! Eddig {{ data.voteCount }} szavazat érkezett Eddigi eredmények Szavazok Frissítés

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward