A forgatás során Frank Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis Jr. és az 1960-as "A dicső tizenegy" gárdájának többi tagja aligha hitte, hogy a könnyed komédia remake-je több mint negyven évvel később kasszát fog robbantani, sőt, egy hallatlanul sikeres trilógia első fecskéje lesz. Az Ocean's filmek azonban jöttek, láttak és győztek. A széria legújabb, Ocean's 8-nek keresztelt részében azonban nem Danny, hanem húga, Debbie igyekszik összekötni a kellemeset a hasznossal. Így egy nőkből álló bandát szervez, hogy kiraboljon egy hűtlen exe által rendezett gálát.
A családi filmek kedvelői sem fognak unatkozni, hála a Gombos Jim és Lukács, a masinisztának. Michael Ende hazánkban is ismert fantasy-meseregényének átiratában a keménykötésű Lukács és cimborája, Gombos Jim útra kelnek Gyöngyélet Földjéről, hogy megannyi válogatott kaland során bizonyítsák a rátermettségüket.
A Szerelembe merülve méltán tarthat majd igényt a romantikus drámák szerelmeseinek figyelmére. J. M. Ledgard könyvének adaptációjában a dzsihádista terroristák fogságába esett James Moore, illetve az egyedül az óceán fenekére merülő Danielle Flinders emlékeznek vissza arra, hogy miképpen is kezdődött szenvedélyes és hosszan tartó kapcsolatuk.
Megeshet, hogy inkább egy horrorfilmet tekintenénk meg, mely esetben a Felelsz, vagy mersz lesz a nekünk való csemege. A Kick-Ass második részét jegyző Jeff Wadlow legújabb művében egy ártatlanul induló játék fajul a túlélésért folytatott kegyetlen küzdelemmé, mert azok, akik hazudnak a feltett kérdésekre, vagy nem teszik meg, amit kérnek tőlük, meghalnak.
A Magyarországon is népszerű Becky Albertalli rajongói is remek hét elé fognak nézni, mivel június 21-én megtekinthetik majd a Simon és a Homo sapiens-lobbi-t a mozivászonra átültető Kszi, Simont. Ebben a címszereplőnek a kamaszkor szokásos problémáival kell szembenéznie, ám helyzetét nagyban megnehezíti, hogy mert nem meri felvállalni, hogy meleg, egy titokzatos levelezőtárs identitásának kiderítése mellett egy, a titkával visszaélő zsarolóval is foglalkoznia kell.
Felsorolásunkat a Három tánc zárja. Halász Glória dokumentumfilmjében három, klasszikus balettet tanuló művész, Ulrich Marcell, Mezei Ábel és Kóbor Demeter sorsán keresztül kaphatunk bepillantást ebbe a közvélekedéssel ellentétben kemény, sőt, kifejezetten embert próbáló világba.
A heti mozipremierek az alábbiak:
Június 21.
- Ocean's 8
- Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
- Szerelembe merülve
- Felelsz, vagy mersz
- Kszi Simon
- Három tánc





























