HETI JÁTÉKMEGJELENÉSEK - 46. HÉT

A Fallout-rajongók mellett a StarCraft, Tomb Raider és Football manager sorozatok kedvelői, valamint a macskabarátok is örülhetnek a héten.
Gera Krisztián
Gera Krisztián
2015. nov. 9. 10:01
Heti játékmegjelenések - 46. hét

Kevés játékot övez akkora várakozás, mint a június 3-án bejelentett Fallout 4-et. A Bethesda fejlesztői és marketingesei mindent megtettek annak érdekében, hogy a végsőkig felcsigázzák a potenciális érdeklődőket. A széria legújabb epizódjában egy, már a háború előtt is élt Vault-lakóval kell majd boldogulnunk az atombombák lehullása után mindörökre megváltozott Bostonban. Csakis rajtunk fog múlni, hogy miképpen is érvényesülünk majd ezen a kegyetlen, mutáns állatokkal, sugárfertőzött szörnyetegekkel és eszelős fosztogatókkal teli vidéken. A történetről érthető módon még nem sokat tudni, de ahogy az a lentebb megtekinthető launch trailerből is leszűrhető, alighanem komoly szerepe lesz benne a szintetikusoknak nevezett androidok és az emberek ellentétének, valamint a harmadik részben is felbukkanó titokzatos kutatóállomásnak, az Intézménynek is. Lényeges, hogy a program az eddigi információk alapján jócskán átalakult a harmadik részhez és a New Vegashoz képest. A tulajdonságaink minden korábbinál nagyobb szerephez jutnak, mert az összes, különféle hasznos bónuszokat és képzettségeket adó, a képzettségek helyét átvevő perkeket csak akkor fogjuk tudni felvenni, ha azok elég magasak, így megéri majd a kezdet kezdetétől fogva tudatosan fejleszteni a karakterünket. A legnagyobb újítás azonban kétségkívül az, hogy minden korábbinál több lehetőségünk lesz arra, hogy kiéljük alkotói hajlamainkat. A megfelelő perkek birtokában ugyanis kedvünk szerint alakíthatjuk majd át páncéljainkat és fegyvereinket sőt, ha úgy tartja úri kedvünk, várost is fogunk tudni alapítani.

Nem a 111-es számú atombunkerből kimerészkedő magányos túlélő lesz az egyetlen, aki egy barátságtalan és idegen vidéken kell majd hogy megküzdjön az életben maradásáért. A pénteken érkező, első körben csak Xbox 360-ra és Xbox One-ra megjelenő Rise of the Tomb Raiderben ugyanis Lara Croft ezúttal a perzselően forró Szíriában és a fagyos Szibériában fog kutakodni, a célja pedig az lesz, hogy egy a természetfeletti iránt érdeklődő szervezet előtt találja meg Kitezh misztikus városát. A játékban fontos szerep fog jutni az időjárás és a napszakok váltakozásának. Rá leszünk kényszerítve, hogy mindent felhasználjunk a túlélés érdekében, így ki kell majd ismernünk a különféle állatok viselkedését, hogy le tudjuk őket vadászni és hasznos holmikat készítsünk a maradványaikból. Magától értetődő módon puzzle-platform részekben sem lesz hiány és természetesen Lara gyakran kényszerül majd arra, hogy békésnek bajosan nevezhető módszereket bevetve szabaduljon meg támadóitól és üldözőitől. A lopakodást előnyben részesítők számára jó hír, hogy a harcrendszert úgy alakították át a Crystal Dinamics munkatársai, hogy abban nagyobb tér jusson a lesből leadott orvtámadásoknak és a lopakodásnak, mint az eszetlen vagdalkozásnak és lövöldözésnek.

Egy másik patinás sorozat is új résszel, pontosabban fogalmazva, egy kiegészítővel fog jelentkezni a héten. A StarCraft II: Legacy of the Void befejezi a StarCraft II történetét, és ezúttal a protossokat irányíthatjuk majd a kampányban. A feladatunk, hogy az egymással marakodó csoportokból egy egységes közösséget kovácsoljunk, aminek tagjai a belső torzsalkodások háttérbe szorultával a gonosz Amon legyőzésére fognak tudni fókuszálni. A multiban is lesznek újdonságok, mindhárom oldal új egységekkel vetheti majd bele magát a Koprulu térség feletti uralomért folytatott öldöklő háborúba, ráadásul két új játékmóddal is szélesedni fog a paletta.

A futball-rajongók sem maradnak majd szórakozás nélkül a héten. Az annak idején még Championship Managerként megjelenő Football Manager legújabb részében, a Football Manager 2016-ban újfent egy klub teljes körű menedzselése lesz a feladatunk, tehát az edzésterv mellett a piszkos anyagiakra is oda kell majd figyelnünk. Az idei rész két új játékmóddal fog jelentkezni. A Fantasy Draft opciót választva más, velünk megegyező anyagi lehetőségekkel bíró játékosokkal versenghetünk majd a végső diadalért, a Create-A-Club segítségével pedig ha nem elégít ki minket a megszámlálhatatlan valódi egyesület, akkor a tetszésünk szerint létre fogunk tudni hozni egy saját egyesületet.

Felsorolásunkat a The Purring Quest zárja. A hiánypótló platformerben Kimchi, egy kalandvágyó macska bundájába bújhatunk majd bele, a célunk pedig az lesz, hogy minél több ketrecbe zárt fajtársunkat szabadítsuk ki. Izgalmas küldetése során doromboló világjárónkat számtalan híres macskával is össze fogja hozni a sors, ráadásul a jelek szerint néha kénytelen lesz Solid Snake mintájára egy kartondobozban menedéket keresni az agresszív kutyák elől. Ha tehát égünk a vágytól, hogy kipróbáljuk, milyen érzés lehet macskának lenni, ne is keresgéljünk tovább.

A héten megjelenő fontosabb vagy érdekesebb játékok listája az alábbi:

November 9.

Without Within 2 (PC)

Akuatica (PC)

Where Angels Cry: Tears of the Fallen (Collector's Edition) (PC)

November 10.

Fallout 4 (PC, PS4, Xbox One)

Astral Terra (PC)

Stardust Galaxy Warriors (PC)

Kumoon : Ballistic Physics Puzzle (PC)

Alekhine's Gun (Xbox One, PS4)

StarCraft II: Legacy of the Void (PC)

Superbeat: Xonic (PS Vita)

November 11.

Evil Defenders (PC)

Construction Simulator 2015: Gold Edition (PC)

November 12.

The Purring Quest (PC)

November 13.

Wicked Witches (PC)

Football Manager 2016 (PC)

Higurashi When They Cry Hou - Ch.2 Watanagashi (PC)

Sword Art Online: Lost Song (PS4, PS Vita)

Rise of the Tomb Raider (Xbox 360, Xbox One)

Professional Lumberjack 2016 (PC, PS3, PS4, Xbox One)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére