A Thermalright egy új, kéttornyos felépítéssel rendelkező processzorhűtővel rukkolt elő, amely ezúttal elsősorban a Mini-ITX formátumú alaplapot használó, viszonylag kompakt gamer konfigurációkat veszi célba, méghozzá elég tekintélyes hűtőteljesítménnyel, ami az esetek többségében némi tuningra is lehetőséget ad.
A Silver Arrow ITX-R Rev A névre keresztelt processzorhűtő tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a processzorfoglalat környékén található bővítőhelyekkel és komponensekkel ne kerüljön összetűzésbe az újdonság, ennek eredményeként bőven van körülötte hely.
A dizájn persze 2017-ből már ismerős lehet, ugyanis az eredeti Silver Arrow ITX-R modell akkoriban mutatkozott be. Hogy milyen változtatásokat eszközöltek az eredeti terveken? Egyrészt a talpazathoz közeli alumínium hűtőlemezek hosszát csökkentették, így azok kevésbé lógnak be a memóriafoglalatok fölé, de egyúttal a hűtőtömb tömege is csökkent, méghozzá 30 grammal. Lamellákból egyébként 41 darab áll rendelkezésre, ezek 0,4 milliméteres vastagsággal bírnak és egymástól 2,5 milliméternyi távolságra lettek elhelyezve. A termelődő hőt hat darab, egyenként 6 milliméteres hőcső szállítja el a talpazattól a lamellákig – mind a hőcsövek, mind pedig a talpazat nikkelbevonatot kapott.
További fontos változás, hogy a két hűtőtorony közé egy friss, 130 milliméteres átmérővel rendelkező légkeverő került. A TY-129B típusjelzéssel ellátott megoldás a PWM támogatásnak köszönhetően a 600 és 1500 RPM közötti fordulatszám-tartományon belül üzemel, míg a TY-129 esetében 300 és 1300 RPM közötti fordulatszám-tartomány állt rendelkezésre. A légkeverő működése során 19 és 23 dB(A) közötti zajszintet generál, az általa megmozgatható levegőmennyiség pedig 28,3 és 85 CFM között helyezkedik el, természetesen az aktuális fordulatszámtól függően. A ventilátornál siklócsapágyat használtak.
Az új processzorhűtő 147 milliméter magas, 103 milliméter széles és 155 milliméter mély, tömege 630 gramm. Az AMD Socket AM4-es, illetve Intel LGA-115x, LGA-1200 és LGA-2066 processzorfoglalatokra egyaránt felszerelhető processzorhűtő 240 W-os hűtőteljesítményt kínál. Kereskedelmi forgalomban rövidesen megjelenhet, arról azonban egyelőre nincs információ, pontosan mennyibe kerül majd.

































