Shop menü

HANGERŐKIEGYENLÍTŐT TESZTEL A YOUTUBE

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hangerőkiegyenlítőt tesztel a YouTube

A YouTube kapcsán néhány napja számolhattunk be arról, hogy elérhetővé teszi a webes felületen is a magasabb sávszélességű 1080p videós opciót, ami eddig csak az iOS-es eszközökön ment. Most pedig már egy teljesen más fejlesztés felbukkanásáról számolhatunk be, ami „Stable volume” címszó alatt jelent meg.

Felhasználók szúrták ki az újdonságot, ami a jelek szerint nem érhető el egyelőre mindenkinek, hanem csak egy kisebb csoport bevonásával teszteli az újdonságot a vállalat. Leírást sem mellékelt hozzá a YouTube azok számára, akiknél ez elérhetővé vált, de nagyon úgy fest, hogy ez arra szolgál majd, hogy normalizálja a videók közötti hangerőkülönbségeket.

Valószínűleg mindenki szembesült már azzal, hogy két YouTube videó között mekkora különbség lehet a hangerő tekintetében. Jelentős differencia tud adódni, ez pedig kellemetlen pillanatokat szülhet számos helyzetben. Ha az ember éppen fülhallgatóval a fülében hallgat egy videót, ami nagyon halk, majd ezt követően elindul egy másik, ami azonban már egészen magas hangerőszintet nyújt, az bizony elég riasztó, és akár káros is lehet a hallásra nézve. De az is probléma lehet, ha éppen este videózik az ember, és hirtelen nagyon hangos lesz a készülék, ezzel pedig megzavarja az ember a környezetét.

Galéria megnyitása

Egy felhasználó beszámolója szerint ez a funkció nemcsak arra lesz alkalmas, hogy két videó között azonos szintre hozza a hangerőt, hanem arra is, hogy akár egy videón belül kiegyenlítse a különböző hanghatásokat. Az is sokszor előfordul például, hogy egy videót fel kell hangosítani, hogy jól lehessen érteni a szereplők beszélgetését, majd elindul egy zene, ami már sokkal hangosabban szólal meg.

A Stable volume nem egy olyan funkció lesz, ami mélyen elrejt a YouTube a beállításokon belül, legalábbis jelenleg biztosan nem így áll a helyzet. Ugyanis a tesztelés alatt álló opció a videó beállításainál választható ki és aktiválható. Ott lehet tehát elérni, ahol a minőséget, a feliratot, és egyebeket is lehet kezelni pillanatok alatt, tehát ezt is néhány mozdulat lesz csupán kapcsolgatni igény szerint. 

A hangerő optimalizálását nagyon sok olyan alkalmazás tudja, ami multimédiás lehetőségeket nyújt, szóval semmi esetre sem egy új találmányról van szó. Sőt mi több, igazából már évekkel korábban kérték felhasználók a YouTube-ot, hogy oldják meg ezt a lehetőséget a szolgáltatáson belül. Bízunk abban, hogy a funkció minél előbb széles körben elérhetővé válik, és hogy a vállalat részletesen is beszámol arról, hogy is fog ez pontosan működni a gyakorlatban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére