Másfél évvel kickstarteres kampánya után megjelenési dátumot kapott a Friday the 13th: The Game. A gyilkos-áldozat szerepekre épülő multiplayer játék eredetileg már tavaly kijött volna, de végül elcsúsztatták; a friss bejelentés alapján május 26-tól lesz elérhető.

Az alkalomra új trailert is kaptunk, melyben brutális gyilkosságokat, lerombolt falakat, betört ajtókat és számos testreszabhatósági lehetőséget mutatnak be. Vethetünk egy pillantást a filmes sorozatból ismert Tommy Jarvisra is, aki arról híres, hogy elsőként ő volt képes megölni Jasont. Az egyelőre nem tisztázott, milyen szerepe lesz és hogyan fog működni, de úgy tűnik, egyfajta hős-karakternek szánják, melyet megidézhetünk a meccsek közben. Az biztos, hogy fegyvere van és jó ötletnek tűnik magunk mellett tudni, mikor felbukkan a machetét lengető, feldühödött őrült.

A Friday the 13th a szóló játékmód nélkül indul el, pedig ennek készítését hozták fel indokként, mikor tavaly eltolták a megjelenést. A mostani állás szerint a szóló mód nyáron érkezik majd ingyenes frissítés formájában. Addig a többjátékos móddal tölthetjük el az időnket, melyet amúgy is a játék fő elemének szánnak és melyben Jason vadászik hét másik karakterre, három különböző térképen (Camp Crystal Lake, Higgins Haven és Packanack Lodge).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Astrodave
Astrodave
2017. ápr. 25. 9:58
#2

A video alapján május 26-án érkezik (ami péntekre esik).

Zedas
Zedas
2017. ápr. 25. 9:24
#1

Első megfejtés:

"Holnap érkezik a Friday the 13th"

"Nem tizenharmadikán, de legalább pénteken."

Holnap szerda van.

Második megfejtés:

"május 26-tól lesz elérhető"

Az meg nem holnap lesz szerintem. Nálam még csak április van.

Vissza az oldal tetejére