HAMARABB JÖTT A VÁRTNÁL: ITT A RADEON RX 6600 XT

Igaz, az utóbbi időben néhány pletyka azért már utalt arra, hogy 2021. július 30-án formális Radeon RX 6600 XT bemutatóra is sor kerülhet – tényleg megtörtént.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. júl. 30. 12:33
Hamarabb jött a vártnál: Itt a Radeon RX 6600 XT

A Radeon RX 6600 XT-vel kapcsolatban számtalan pletyka látott napvilágot az elmúlt hetek folyamán, amelyekben az új videokártya paramétereit, megjelenését, illetve árát latolgatták a források. A találgatásoknak végre vége, ugyanis az AMD ma bemutatta legfrissebb videokártyáját, a kifejezetten 1080p-s felbontás mellett történő játékra szánt Radeon RX 6600 XT-t, ami igazából csak a korábbi pletykák által már megszellőztetett 2021. augusztus 11-i időponttól kezdve bukkan fel a boltok polcain.

Galéria megnyitása

A hivatalos specifikációs lista alapján nincs már túl sok meglepetés, hiszen szinte mindent elárultak a pletykák az elmúlt hetek folyamán. Ennek megfelelően egy NAVI 23-as lapka található a nyomtatott áramköri lapon, ami először a Radeon RX 6600M fedélzetén mutatkozott be. Különbség viszont, hogy az asztali változat esetében a CU tömbök száma immár 32-re emelkedik, ennek megfelelően 2048 stream egység állhat csatasorba. A 64 RoP egységgel ellátott GPU esetében a referencia Game Clock és Boost órajel sorrendben 2359 MHz, illetve 2589 MHz lesz, de ettől az AIB partnerek eltérhetnek, és rendszerint el is fognak térni.

Galéria megnyitása

Noha költséghatékonyabb videokártyáról van szó, a fedélzeti memória kapacitása mégis 8 GB, ami időtállóbb konstrukciót eredményez. A 8 GB-nyi GDDR6-os VRAM 16 GHz-es effektív órajelen ketyeg, a GPU-val pedig 128-bites memória-adatsínen keresztül kommunikál, így a memória-sávszélesség 256 GB/s-os értéket képvisel. Természetesen az Infinity Cache sem hiányzik a repertoárból, ám ennek kapacitását most alaposan visszavágták, hiszen csak 32 MB-os méretben érkezik.

Galéria megnyitása

Az új videokártya 160 W-os TDP keretet oszthat be, stabil tápellátásáról pedig nyolctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk. A PCI Express 4.0 x8-os csatolófelületet használó újdonság jellemzően DisplayPort 1.4-es, illetve HDMI 2.1-es videó kimenetekkel kerülhet forgalomba, legalábbis az AMD referencia modelljén ilyen csatlakozók sorakoznak, de az AIB partnerek természetesen ezen a téren is eltérhetnek majd a referenciától, saját belátásuk, illetve vásárlóik igénye szerint.

Galéria megnyitása

Ez a modell 1080p-s játékra készült és elég jó teljesítményre képes: a rivális GeForce RTX 3060-as modellt az esetek többségében képes maga mögé utasítani, ennek megfelelően az MSRP-t is magasabb szintre helyezték: míg a GeForce RTX 3060-ért 329 dollárt kérnek, addig a Radeon RX 6600 XT ára 379 dollár lesz. A Radeon RX 6600 XT nagyjából 15%-os teljesítményelőnyt tudhat magáénak, legalábbis a belsős tesztek alapján, de a független tesztek ennél részletesebb képes is mutatnak majd. Az egyelőre kérdéses, hogy a Ray-Tracing teljesítmény pontosan hogyan alakul, valamint az is, hogy a FidelityFX Super Resolution (FSR) technológia mennyit hoz majd a konyhára, de hamarosan erre is választ kaphatunk.

Galéria megnyitása

Az újdonság az előző generáció tagjaihoz képest is látványosan gyorsabb, valamint a még mindig nagy népszerűségnek örvendő GeForce GTX 1060-hoz képest is szép előrelépést hoz – az Nvidiához hasonlóan az AMD is szeretné megszólítani az említett videokártya tulajdonosait, illetve szeretné őket váltásra ösztönözni.

Galéria megnyitása

A Radeon RX 6600 XT az RDNA 2 alapú asztali videokártyák sorában az ötödik helyet foglalja el, de a későbbiekben egy hatodik modell, a Radeon RX 6600 is érkezhet, igaz, utóbbival kapcsolatban egyelőre úgy tűnik, majd csak valamikor szeptemberben vagy októberben mutatkozhat be. Érdekesség, hogy a Radeon RX 6600 XT-ből nem kerül forgalomba AMD referencia modell, azaz már az első naptól kezdve a partnerek egyedi felépítéssel rendelkező modelljei közül lehet majd válogatni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zozoka35
zozoka35
2021. júl. 31. 21:04
#6

Sajnos még drága lessz! Majd akkor tud sok ember kártyát venni ha gtx 1660 super 80.000ft lesz mint volt! rtx 3060 pedig 100-120.000 max az lenne reális ár. rtx 3070 160-200.000 közt. rtx 3080 200-250.000 közt és rtx 3090 260-300.000 közt. 

Nem kéne így elszállni a kereskedőknek! Mert a gyártól tuti nem 300 feletti áron kapják 3060 at! 

Főleg hogy valaki tud szerezni 3060 at 105 ért és 3070 110 ért jófogáson. Újat a gyártól. Jó kérdés mennyiért veszi, ha még így is van haszna! 

Ezzel a magas árral azt érik el tönkre teszik a pc piacot minden játékos át áll psre! 

https://www.jofogas.hu/budapest/Nvidia_Geforce_Rtx_3070_TI_alapito_kiadas_8_GB_Gddr6_PCI_Express_4_0_g_119522682.htm

https://www.jofogas.hu/budapest/Nvidia_Geforce_Rtx_3060_Ti_8_GB_Gddr6_PCI_Express_4_0_grafikus_kartya_119416905.htm

SamJoe
SamJoe
2021. aug. 1. 14:24

@zozoka35 Ennyire ne légy már áldozat! Neked ez nem túl szép ahhoz hogy igaz legyen? Arról már nem is beszélve, hogy ugyanezekkel a fotókkal hány hirdetés aktív most éppen a Jófogáson...

Gpety
Gpety
2021. júl. 31. 15:12
#5

Szeptemberben talán már nálunk is lesz belőle, jó ideig 6700 xt árában, vagy csak pont annyival olcsóbban, hogy ne érje meg.

uwu
uwu
2021. júl. 31. 10:53
#4

Ha 1440-re kompromisszumos lesz, nem értem ki venné a 6600xt-t. Fhd-ra már van overpower 3060, oda minek erősíteni? Szerintem akkor lenne értelme ha olcsóbb lenne, nem erősebb.

andy1977
andy1977
2021. júl. 31. 9:19
#3

Már nem azért..... De aki annyira gyökér hogy egy kritikus drivert úgy telepít hogy simán ráteszik a régire. Az meg is érdemli hogy szar legyen. Ddu Kell urak. Lehet kibaszott nagy mázlim volt de 93 óta 2 alkalommal volt krónikus driver gondom. Elsőnek a voodo 2 sli.  Aztán Ati rage fury max. Ezekkel folyamatos gondjaim voltak. Jelenleg 6800 xt fut. Hiba nélkül. Előtte Radeon VII. előtte 1070. Azelőtt hd7990. Azelőtt 4850 X2. Egyikkel sem volt gondom. Ja igen. Nvidia FX 5800 ULTRA. A DRIVER úgy volt szar ahogy volt. A VGA használhatatlanok hangos volt . Ellenben lassú is.... Ezután sokáig nem vettem újra nvidiát....most a gyerekem asztaliába 1660 ti van. Az egy tökéletes sweet point

andy1977
andy1977
2021. júl. 31. 17:12

@Mosdatlan_falusi  sajnos a Windows miatt abban az esetben is van ami fenn marad. Ddu az ami 100% köt megy

hunspirit
hunspirit
2021. júl. 30. 19:28
#2

Jah majd az emberek a szaradeont veszik 379-ért amikor a 329-ért van működő driverrel, rtx-el meg dlss-el, +4GB Vrammal normális kártya is. Már a 6700XT is egy bukás hát ezzel még magasabbra tette a lécet az ájemdé, mégnagyobb bukás lesz.

8hty4our
8hty4our
2021. aug. 2. 22:48

@Mosdatlan_falusi  rx580 mióta megvettem állandóan driver problémám van. Épp ma tűnt el megint, csak úgy magától, már x-edik alkalommal. Eredeti dobozos win10, nincs vírusirtó, csak defender van. Semmi speciális szarság nincs, tök friss win10 alatt is ugyanez, random fagy, majd reset és lutri, megvan-e a driver. Tavaly még nem volt ilyen gondja, valószínű visszarakok egy tavaly novemberi drivert. Minden teszt éjjel nappal futhat, mert azok nem akasztják ki. Ark random kifagyasztja  AC Odyssey kb. 10 másodperc után. Ubisoftnak írtam, válaszoltak is: AMD...

errorcode06
errorcode06
2021. júl. 30. 15:01
#1

Mármint hova jön? Az email fiókomra és kinyomtatás után kivághatom?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. júl. 30. 20:35

@errorcode06  az igazi, hamisítatlan paperlaunch!

Vissza az oldal tetejére