Sűrű volt a múlt hét a GTA Online játékosai és a fejlesztők számára is, de a Rockstar szerint az induláskor jelen lévő kezdeti problémákat már sikerült megoldaniuk. A legújabb frissítés kijavította az instabilitást okozó bugokat a játék mindkét verziójában.

A játékosok azonban továbbra is elveszett karakterekről, tárgyakról, házakról, pénzről és autókról számolnak be. A Rockstar elmondta, hogy nem feledkeztek meg azokról, akik értékes játékórákat veszítettek el a bugok miatt, és továbbra is vizsgálják, hogy mi okozhatja a hibákat. Azon is dolgoznak, hogy az elvesztett dolgokat helyre tudják állítani, de addig is figyelmeztetésekkel és jó tanácsokkal látják el a játékosokat azzal kapcsolatban, hogyan kerülhetik el a további veszteségeket.

Az online játékból való kilépéskor pl. nem árt pause-ba tenni a játékot, és kiválasztani a szóló módhoz való visszatérést, hogy biztosan elmentésre kerüljön minden. Ha a játékon belül tárgyakat vásárolunk, és rögtön utána lekapcsoljuk a konzolt, vagy a konzol rendszermenüjén keresztül lépünk ki, akkor a tárgyak elveszhetnek.

A Rockstar arra kéri a játékosokat, hogyha a felhő szerver nem elérhető (Rockstar Cloud Servers are unavailable) üzenetet kapják ne használják a Retry gombot, mert ez is adatvesztéshez vezethet. Ha a szerverek nem elérhetőek, ki kell lépni a GTA5 sztori módjába, és onnan próbálkozni újra az Online részbe való belépéssel.

Az új karakterek létrehozása sem teljesen biztonságos, a ma kiadott figyelmeztetés arról szól, hogy aki elveszített már karaktert, az ne próbáljon meg ugyanazon a karakterhelyen újat létrehozni.

Aki már létrehozott karaktert, de a karakterválasztó képen csak ürességet lát a GTA Online-ba való belépéskor, az lépjen vissza a GTA5 sztori módba, és a pause menün keresztül próbáljon meg újra belépni (próbálkozzon, vagy várja meg, amíg a felhő szerverek újra működnek).

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Shinjiii
Shinjiii
2013. okt. 9. 7:52
#11

Pedig nem jellemző a bénázás a Rockstarra. Az az EA feladata.

noPublicFG
noPublicFG
2013. okt. 8. 23:53
#10

Írva vagyon mi az amit nem, de ...végül is mit lehet csinálni? :D

Asagrim
Asagrim
2013. okt. 9. 5:39

Ahogy olvasom a probléma nem annyira sokrétű, szimplán arról van szó, hogy ha nincs éppenséggel szerverkapcsolat, akkor a karakterszinkronizáció nem valósul meg, ami a kilépéskor adatvesztéssel jár.

Amenophis
Amenophis
2013. okt. 8. 22:33
#9

Bizony. El is megy belőle vagy 500.000 darab PC-n. Konzolokra megy 30 millió. Ezért nincs PC verzió.

Asagrim
Asagrim
2013. okt. 8. 22:45

Ha konzolon jelenik meg előbb, akkor világos hogy arra veszik meg többen, aki meg már megvette konzolra, az hülye lesz megvenni még egyszer PC-re is.

lajcsi1975
lajcsi1975
2013. okt. 8. 22:01
#8

Mikor jöhet a pc port? Papírforma szerint ennek nagyot kell villantania pc-n.

patrik2991
patrik2991
2013. okt. 8. 20:34
#7

Ilyen játékot akar a fene idegenekkel játszani, ha meg haverokkal játszod, nem hiszem, hogy "felhekkelnéd" a karidat, kívéve, ha nagyon gyík vagy. Ha meg idegenekkel akarok játszani akk mmo tényleg.

DogTheDog
DogTheDog
2013. okt. 8. 20:11
#6

Ezeknel sokkal-sokkal nagyobb baj a sok gyoker spawncamper.

vivanto
vivanto
2013. okt. 8. 20:01
#5

Hát ez a szöveges levezetés így nagyon kuszára sikerült, jobb lett volna egy igazságtáblát felrajzolni mert nagyon látszik hogy az alapján lett megfogalmazva (tisztában vagyok hogy az iPon dolgozói csak fordították, nem titeket hibáztatlak).

Atesz1987
Atesz1987
2013. okt. 8. 19:54
#4

Amit emberek csinálnak, abban bizony lehet hiba. Akinek ez nem tetszik, költözzön el erről a bolygóról. Azt, hogy rászabadul több millió ember a szerverekre, egyszerűen lehetetlen előre szimulálni, vagy tesztelni. Ennyi baki becsúszik máshol is. Az autókat is több százezer km-en keresztül tesztelik, még is derülnek ki bagatell hibák, mikor a nagyközönség kezébe kerülnek. Pedig egy autó sokkal egyszerűbb szerkezet, mint egy több millió sorból álló programkód. :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. okt. 8. 19:32
#3

Inkább a pc verzión dolgozzanak.

Gyurkov
Gyurkov
2013. okt. 8. 19:29
#2

Legyen szerver oldali mentés, de működjön normálisan. Mondjuk lehet hogy túl sokat kérek(ünk).

pycur
pycur
2013. okt. 8. 18:35
#1

Nesze nektek onlájn játék. Az az igazi ha minden helyben van. Mert miért is kell online tárolni? Nincs rá semmi szükség. Sőt az se biztos hogy 10 év múlva ott lesz. De a memóriakártyán tuti! Amíg ki nem nyúvad :D Ezért arról célszerű mentegetni az adatot a pcbe. Ennyi.

Fratello
Fratello
2013. okt. 8. 19:12

Ez totál így van, nincs is mókásabb mint mikor a lokálisan tárolt karaktermentésemet hekzaeditorral megbabrálva 666-os szintűre felheggelt karakterrel osztom a hecsátokat multiban a kis csíra nyomiknak!!!! :P

(Kezded már sejteni miért van komolyabb multis játékoknál - pláne MMO-knál - kötelezően szerver oldali mentés?)

Vissza az oldal tetejére