A Mobil Világkongresszus minden évben február végén, március elején szokott lenni, és idén sem lett volna ez másként, február 24. és 27. között rendezte volna az eseményt a GSM Association, de az új koronavírus közbeszólt. A GSMA mindent megtett volna azért, hogy a globális járvány mellett is biztonságosan lebonyolítsa a kiállítást, de végül más döntés született.

A GSMA az utolsó pillanatig azt hangsúlyozta, hogy lesz Mobil Világkongresszus, mert attól függetlenül, hogy sorra mondták vissza a cégek a jelenlétüket, még rengeteg vállalat/startup lett volna, aki így is kivonult volna. A megfelelő óvintézkedések mellett a GSMA szerint meg lehetett volna tartani az eseményt gond nélkül. De végül megszületett a szervezet számára nagyon nehéz döntés, hogy mégsem lesz idén MWC. Korábban még arról lehetett hallani, hogy pénteken jelentheti be az állásfoglalását a GSMA, de végül úgy dönthetett, hogy minél hamarabb kell ezt közölnie az érintettekkel.

Galéria megnyitása

A GSM Association hivatalos közleménye:

„Az első Mobil Világkongresszus óta, ami Barcelonában volt 2006-ban, a GSMA összehívta az ipart, a kormányokat, a minisztereket, a politikai döntéshozókat, az üzemeltetőket és az ipar vezetőit az egész ökoszisztéma területén. Figyelembe véve a Barcelona és a fogadó ország biztonságát és egészséges környezetét, a GSMA törölte az MWC Barcelona 2020 eseményt a koronavírus kitöréssel kapcsolatos globális aggodalmak miatt. Az utazást és más körülményeket érintő nemzetközi problémák ellehetetlenítették a GSMA számára az esemény megrendezését.

A barcelonai érintettek tiszteletben tartják és megértik ezt a döntést. A GSMA és a barcelonai érintettetek továbbra is együtt dolgoznak és támogatják egymást, hogy az MWC Barcelona 2021 és a jövőbeli események megvalósulhassanak. Együttérzésünket fejezzük ki ezekben az időkben az érintettekkel Kínában és az egész világon.”

Ahogy az a szervezet által kiadott közleményben olvasható, az nem merült fel, hogy a Mobil Világkongresszus adott esetben egy későbbi időpontra kerüljön át ebben az évben. A GSMA szomorúan vette tudomásul a kialakult helyzetet, és bízik abban, hogy a következő MWC jövőre már gond nélkül megrendezhető lesz.

Attól függetlenül, hogy a Mobil Világkongresszus elmarad, valószínűleg a legtöbb gyártó be fogja jelenteni az új termékeit, friss fejlesztéseit, amiket most tervezett leleplezni. A Sony például már jelezte, hogy az eredetileg tervezett időpontban meg is tartja a sajtóeseményét, csak online fogja azt közvetítetni. Szóval bőven lesznek újdonságokról hírek a következő hetekben, csak nem annyira koncentráltan, mint ahogy az várható lett volna az MWC keretében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fox
fox
2020. febr. 13. 12:45
#1

Amúgy ezt a koronavírust nem lehet vérvétellel kimutatni? Mert ha igen, akkor nem értem miért kell spanyolba' lefújni egy kiállítást....

ceripapa
ceripapa
2020. febr. 13. 12:53

@fox Nope, nem hitelesek a tesztek. 1 hete japánba 2 manus átment a teszten 2 napra rá már lázasak voltak :D. ( gyors mutálodás miatt is gondolom nehézkes késobbiekben is müködő tesztet használni )

De ez kb olyan parasztvakitás mint a hőkamerás történet...
Miközben előtte 2 hétig fertözött a beteg...

Vissza az oldal tetejére