Globális Emotion UI 10.1 frissítési listát közölt a Huawei

A rendkívül változatos listán Honor modellek is szerepelnek a Huawei eszközei mellett.

Globális Emotion UI 10.1 frissítési listát közölt a Huawei

Kínában már egy sor korábbi Huawei és Honor készülék frissült az Emotion UI grafikus felhasználói felület legújabb kiadására, most pedig a vállalat arról közölt információt, hogy mely mobilok és táblagépek kapják meg nemzetközi szinten a közeljövőben az EMUI 10.1-et. A lista meglehetősen népes, és elsősorban felsőkategóriás megoldások találhatóak rajta.

A Huawei azért indította viszonylag nagy különbséggel a kínai és a globális frissítéseket egymáshoz képest, mert nemzetközi szinten még a Google Mobile Services csomag biztosításával együtt kell dolgoznia, míg a hazájában már csak a HMS-re koncentrál a frissítéseknél is.

Az Emotion UI 10.1 az alábbiakban felsorolt készülékekre már a Google szolgáltatásaival együtt fog eljutni – amennyiben ez gyárilag is biztosított volt –, nem kell attól tartania az embereknek, hogy ezek elvesznének az új rendszer telepítését követően.

Galéria megnyitása

Így fest a Huawei által közölt, elsőként globálisan EMUI 10.1-re frissülő tabletek és okostelefonok listája:

  • Huawei P30
  • Huawei P30 Pro
  • Huawei Mate 20
  • Huawei Mate 20 Pro
  • Porsche Design Huawei Mate 20 RS
  • Huawei Mate 20 X (4G és 5G)
  • Huawei Nova 5T
  • Huawei Mate Xs
  • Huawei P40 Lite
  • Huawei Nova 7i
  • Huawei Mate 30
  • Huawei Mate 30 Pro (4G és 5G)
  • Huawei MatePad Pro
  • Huawei MediaPad M6 (10,8 col)
  • Honor View 30 Pro
  • Honor 20
  • Honor 20 Pro
  • Honor View 20

A frissítések kapcsán meg lehet jegyezni, hogy a Honor modelleknél nem az Emotion UI, hanem a Magic UI érkezésére kell számítani, ami a 3.1-es verziószám alatt fut, de az újítások hasonlóképpen festenek ott is. Az Android szintjén ezúttal nem érdemes változásra számítani. De milyen fejlesztéseket vezet itt be egyébként a Huawei?

Az Emotion UI 10.1 annak ellenére, hogy egy kisebbnek tűnő, időközi frissítés, jelentős változásokat foglal magában. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a Huawei gőzerővel építi kifelé a saját szoftveres ökoszisztémáját, amivel a Google Mobile Services-nak próbál méltó utódot állítani, miután azt nem alkalmazhatja.

Elsőre persze a grafikus felület kisebb-nagyobb változásai szúrhatnak majd szemet a felhasználóknak. Vannak itt új témák, háttérképek, és az értesítési felület is módosult a gyorskapcsolókkal karöltve, az animációs rendszer pedig úgy lett átszabva, hogy gördülékenyebb hatást biztosítson.

Galéria megnyitása

Az újítások terén fontos a MeeTime néven futó, új videocsevegő platform, ami rendkívül sok lehetőséggel szolgál, nem egy szimpla kommunikációs app az emberek összekötésére. Biztosított az EMUI 10.1 keretében a Celia digitális hangalapú asszisztens szolgáltatás is, ami hangutasítások végrehajtására szolgál. És ott a Huawei Share, ami nagyon egyszerű és gyors tartalommegosztást tesz lehetővé a vállalat eszközei között.

Rendszerint kiemeli a kínai alakulat azt is, hogy a többképernyős kollaborációs munka segítésére is van friss eszköz, melynek hála a Huawei számítógépei például kiváló összhangban lesznek használhatóak a cég okostelefonjaival.

Galéria megnyitása

Pontos menetrendet a Huawei nem közölt arra vonatkozóan, hogy mikor jelentkezik majd a felhasználóknál az Emotion UI 10.1 frissítés, de a fent említett mobilok tulajdonosai a következő hetekben számíthatnak erre globálisan, így beleértve a hazai közönséget is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap