A Mortal Kombat sorozat már sok mindent megélt az elmúlt évtizedekben és a történet szempontjából néha kicsit nehéz is nyomon követni a dolgokat. Az Earthrealm már számtalanszor a pusztulás szélére került, illetve menekült meg, de legutóbb a 11. részben Liu Kang Kronika legyőzése után, új erejénél fogva esélyt kapott arra, hogy megváltoztassa a történelmet és eseményeket tegyen semmissé.
A sztori folytatását elhozó Aftermath DLC-ben viszont hamar rájön, hogy nem tudja megváltoztatni a történelmet, mert elpusztította Kronika koronáját, amivel ez lehetséges lenne. Ezért pedig Shang Tsung kíván a segítségére lenni, ami elég érdekes párosítás.
Az új kiegészítő három új játszható karaktert hoz be. Az egyik Fujin, aki kardjával fog tudni vért és verejtéket ígérni a játékosoknak. A másik Sheeva, akinek gyengéd érintéseit, ha lehet, szeretnéd elkerülni. A harmadik pedig a RobotZsaru, akit nem neveznénk klasszikus MK hősnek.
Az új harcosokon kívül új helyszínek (Klassic Dead Pool és Soul Chamber) és új kinézetek is várnak a játékosokra. A Friendshipről nem is beszélve.
A kiegészítő május 26-án érkezik minden támogatott platformra.



























