Tavaly az Egyesült Államok már a kiemelt ellenségek közé sorolta a TikTokot és vele együtt a fejlesztés mögött álló ByteDance-t is, de végül megúszta tiltás nélkül a cég. Most pedig már arról számolhatunk be, hogy a jelek szerint próbálnak tenni az ellen, hogy túl nagynak tűnjön a cég az országok radarjain.
300 milliárd dollárra becsülték legutóbb a ByteDance piaci értékét, ami egészen félelmetes szám, ha azt vesszük figyelembe, hogy igazából a legismertebb terméke a TikTok. De egyébként megannyi más projekttel is foglalkozik a vállalat, és a tevékenységi köreit figyelembe véve kerül majd felszeletelésre, a szeletek pedig önálló üzleti egységekké fognak válni.
Több technológiai cég esetében is szó volt már korábban arról, hogy fel kellene szeletelni, de azok a törekvések leginkább azt a célt tartották szem előtt, hogy a piaci verseny élénkülhessen, és kisebb legyen a vállalatoknak a hatalma. Ez a mostani felszeletelés persze nem olyan szinten lesz, mint ahogy azt a szabályozók szívesen látnák, csak önálló üzleti egységeket fognak alkotni a főbb csapásirányok.
A ByteDance azért dönthetett a felosztás mellett, hogy a különböző területek nagyobb fókuszt kaphassanak. De egyes feltételezések szerint egy olyan ok is elképzelhető, hogy a cég ezzel védené a különböző divíziókat attól, hogy a TikTokot ért támadások minden más szegmensre is jelentős kihatással legyenek. De melyek lesznek majd az önállósuló üzleti egységek?
A TikTok értelemszerűen az elsődleges, emellett önállóvá válik a döntést követően a Nuverse, ami videojátékoknak a kiadására szakosodott, valamint a Lark, aminek a munkahelyi kollaborációs megoldások jelentik a specialitását, és a BytePlus is, ez pedig egy üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó divízió volt eddig. A Dali Education oktatási részlegét is különálló vállalkozássá teszi a ByteDance. A TikTok kínai variánsa, a Douyin is külön fog működni, nem a TikTokkal együtt üzemel majd tovább.
Azt is megtudhattuk, hogy a továbbiakban a hírgyűjtésre szakosodott Toutiao, valamint a videostreaminggel foglalkozó Xigua be lesz csoportosítva a Douyin alá. Így a kínai információs és szolgáltatás alapú üzelmek lényegében egy helyen lesznek majd a kisebb üzleti egységekre való felosztást követően is.
A vállalat struktúrájának az átalakítását követően több poszton is helycserék lesznek, illetve az új kisebb üzleti egységeknél értelemszerűen korábban nem létező pozíciók fognak létrejönni. Decembertől a vállalatnak új vezetője lesz Liang Rubo szermélyében, aki a ByteDance társalapítója, és Zhang Yiming társalapítót váltja az elnöki székben. Az már egy korábbi döntés eredménye, az viszont új, hogy Shou Zi Chew lemond a pénzügyi igazgató posztról, és kizárólag a TikTok vezetőjeként, a platform ügyeire fog koncentrálni.
Tavaly a ByteDane 34,4 milliárd dollárnak megfelelő bevételt termelt, szóval meglehetősen jól teljesít, nem alaptalanul tartják úgy, hogy a piaci értéke 300 milliárd dollár körül alakulhat. Csak a TikToknak magában több mint 1 milliárd aktív felhasználója van, ennyi ember látogatja legalább havi rendszereséggel a platformot.



































