FELBUKKANT EGY ÚJ AMD AIB PARTNER, AKI EGY RADEON RX 6600 XT-VEL MUTATKOZOTT BE

A Peng Yu nevű AIB partner Kínában már megkezdte térhódítását, az azonban egyelőre rejtély, később egyéb régiókat is célba vesz-e.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. aug. 13. 14:27
Felbukkant egy új AMD AIB partner, aki egy Radeon RX 6600 XT-vel mutatkozott be

Az AMD csapata a jelek szerint egy új AIB partnerrel bővült, ugyanis Kínában felbukkant egy olyan Radeon RX 6600 XT videokártya, amelyet egy eddig ismeretlen vállalat nevével dobtak piacra. Erről elsőként a Baidu Teiba fórumon értesülhettek az érdeklődők, a Chiphell pedig szélesebb körben is hírét vitte az eseménynek.

Az eddigi információk alapján az új AIB mögött egy frissen létrehozott vállalkozás, a Peng Yu Digital Technology áll. Az eladó állítása szerint a szóban forgó videokártyát egy OEM partner, az XFX készítette, ám ez egyelőre – hírünk írásakor – hivatalos forrásból még nem nyert megerősítést. Annyi biztosnak tűnik, hogy a Peng Yu és az XFX között nincs kapcsolat tulajdonosi téren, maximum üzleti kapcsolatról lehet szó, hiszen két, egymástól független vállalatról van szó.

Galéria megnyitása

A Peng Yu már rendelkezik néhány márkanévvel is, amelyek közül a Vastarmor képviseli a videokártya piacot. Ezen belül két almárka is aktív, az egyik a Starry Sky, míg a másik az Alloy – az új modell előbbibe tartozik. A Starry Sky sorozatú Radeon RX 6600 XT a fotók alapján háromventilátoros felépítésű hűtést kapott, a ventilátorok körüli borítás pedig fekete, fehér és piros színekben pompázik, RGB LED alapú világítás viszont nincs rajta. A hátoldalon egy hátlapi hűtőlemez is jelen van, ami fémből készült: ez egyrészt biztosítja a nyomtatott áramköri lap merevségét, másrészt pedig javítja a hűtés hatásfokát, hiszen kisebb eséllyel alakulnak ki forró pontok, a termelődő hőt egyenletesebben lehet elosztani. Az új videokártya egyetlen nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó használatát igényli

A kínai kereskedő jelenleg 2999 kínai jüanért hirdeti a portékát, ami amerikai dollárban kifejezve 462 dollárnak felel meg – az AMD által megállapított MSRP 379 dollár. Az újdonság három év jótállással kerül forgalomba. Arról egyelőre nincs hír, hogy a Peng Yu hosszabb távon szeretne-e terjeszkedni Kínán kívül is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. aug. 13. 17:00
#1

Ez egy alapból elbaszott szar! PCI-e 4.0 8x? Normálisak ezek? Rengeteg gép még 3.0-ás, azokban meg xarul megy, tele a net vele. Árazás? Hülyék ezek?! Azok! Kiherélt megcsonkított xarkupac! 32mb infinity? Bolondok ezek?! Azok! 64mb simán jól jött volna! Garatula amd... 8Gb vram Fhd-ra még ok, fölötte kuka,de mivel ide szánták a kártyát hát ok bár a 3060 12-gb-al azért elég vicces, főleg ,hogy a 3070-en meg 8 van. Igazi hülye az amd ezzel a vga-val is! Fillérbaszás 1000-el! Jön a Direct Storage is, oda meg kell a sávszél, hogy tehermentesítse a cpu-t, erre meg odabasznak egy 8x sint. Még az esetlegesen megjelenő 6500/XT esetén csak csak elfogadható lehetne,de igy ennél a kártyánál! Hülyék ezek! A főmufti meg kapja be! Pancser balfaszok! Prociba jók nem mondom,de ez a vga agonizálás, faszkodás már kezd unalmas lenni!

Dragon3k
Dragon3k
2021. aug. 15. 17:32

@Mosdatlan_falusi Ez függ attól is, hogy milyen kategóriáról van szó, 3060-nak a 6GB valószínűleg már többször kevés lenne a 8GB egy ideális méret lenne, de a felépítés miatt 12 kellett rá, 3060ti szerintem teljesen rendben van 8GB-tal, 3070-nél beállítástól függően lehetnek esetek, hogy kevés a 8GB, de nincs kőbe vésve és szerintem a 3080 esetében a 10GB is elég lesz sokáig.

Vissza az oldal tetejére