Az EXPreview nemrégiben szellőztette meg, hogy hamarosan új GeForce GTX 1060-as sorozatú videokártya érkezik, amely a már forgalomban lévő 6 GB-os modellhez áll viszonylag közel. A rendelkezésre álló információk alapján az új videokártya az internet kávézókat veszi célba, ahol 1080p-s felbontás és 60 FPS-es sebesség mellett kell helytállnia a maga 5 GB-nyi fedélzeti memóriájával. Az újdonság első körben várhatóan csak és kizárólag Kínában jelenik meg, de ez nem zárja ki azt, hogy a Radeon RX 560D-hez hasonlóan néhány hónapon belül egyéb piacokon is feltűnhet.
Az első 5 GB-os GeForce GTX 1060-as videokártya fotóit a VideoCardz munkatársai kaparintották meg, akik egyéb információkra is szert tettek a friss modellel kapcsolatban. A Gigabyte műhelyében készített GeForce GTX 1060 5 GB WindForce OC külsejét illetően gyakorlatilag egy az egyben ugyanolyan, mint a GeForce GTX 1060 6 GB WindForce OC kiadás. Ez persze nem lehet meglepetés, hiszen a tegnapi információk szerint az új és a régi videokártyák között mindössze egyetlen memóriachipnyi különbség lesz, ami azt is jelenti, hogy a 192-bites memória-adatsín helyét így a 32-bittel szűkebb, 160-bit szélességű adatsín veszi át.
Ennek fényében az sem meglepő, hogy a GeForce GTX 5 GB WindForce OC ugyanúgy 1556 MHz-es alap- és 1771 MHz-es átlagos boost órajelet vet be, mint 6 GB-os társa, de ha a Gaming Mode helyett az OC Mode profilt választjuk, az alap órajel 1582 MHz-re, az átlagos boost órajel pedig 1797 MHz-re emelkedik. Az 5 GB-nyi GDDR5-ös VRAM 8008 MHz-es effektív órajelen ketyeg, de a szűkebb memória-adatsín miatt csak alacsonyabb, 160 GB/s-os memória-sávszélességet nyújt, 192 GB/s helyett.
A melegedő komponensek hűtését a szokásos kétventilátoros megoldás végzi, a hátoldalon pedig hűtőlemezt helyeztek el, hogy a hőeloszlás optimális lehessen, vagyis ne alakuljanak ki úgynevezett forró pontok. Az új videokártya stabil tápellátását egy hattűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül biztosíthatjuk, videó kimenetei között pedig két DVI-D, egy HDMI és egy DisplayPort csatlakozó sorakozik.





































