Az már a Far Cry 5 előző kiegészítőjénél kiderült, hogy az alapjátékhoz képest alaposan lejjebb kell adni az elvárásainkból. A készítőknek itt már nem célja, hogy olyan komplex játékot adjanak, csak rövidebb formában, mint az alap volt, helyette inkább egy-egy érdekesnek tűnő helyzetet vesznek elő, amik vélhetően elég gyorsan megvalósíthatók néhány bevett formula felhasználásával.
Nincs ez másként a második kiegészítő, a Lost on Mars esetében sem. Alaptörténet annyira nincs, hogy még viccelnek is vele a készítők, mondván, csak úgy, mindenféle előjel nélkül kilyukadsz a Marsra, ahol el kell fogadnod a helyzetet és cselekedned kell.
Szóval, a Marsot ellepte egy furcsa, rákszerű idegen faj, akiket ha nem állítunk meg időben, akkor a Földet is le fogják igázni. Szerencsétlenségünkre a feladattal először mindenki kedvenc redneckje, Hurk próbál megbírkózni, kevés sikerrel. Annyira kevéssel, hogy szegény csak egy lebegő fejből áll, amikor megérkezünk, a testrészeit pedig a Mars felületén találjuk meg szétszórva. Természetesen leginkább a hímtagját hiányolja az úriember.
Mivel drága Hurk barátunk láthatóan segítségre szorul, felsugározza a vörös bolygó felszínére a tapasztalt pilótát, Nick Rye-t, és hamar kiderül, hogy végső soron egy Anne nevű mesterséges intelligenciát kell helyreállítanunk, aki aztán a robot hadseregével majd legyőzi az idegen lényeket. Persze a hanglejtéséből és a behízelgő stílusából sejthetjük, hogy ennél azért többre készül majd ezzel a bizonyos robot hadsereggel.
Innentől kezdve a feladat elég hamar egyértelművé válik: a Marson energiamagokat kell gyűjtenünk, amivel újra kell aktiválnunk antennákat, központokat és létesítményeket, hogy aztán Anne egyre inkább életre keljen, közben pedig lehetőleg szegény Hurk testrészeit is be kell gyűjtenünk. Hurk egyébként egy pillanatra sem hagy minket békén: kezdetben még távolról kommunikál velünk, aztán beleköltözik egy lebegő kis robotba (aminek a neve Brobot, nyilván), és állandó társunkká válik.
A redneck akcentusával és humorosnak szánt kommentárjaival viszonylag hamar tele lesz a kultúrember hócipője, de azért néha legalább betalál és egészen szellemes tud lenni. Ennek köszönhetően nélküle azért jóval unalmasabb lenne a játék, mert a marsi pálya nem túl nagy, és hát lássuk be, színek tekintetében sem túl változatos, mint ahogy a fentebb már ecsetelt feladataink sem éppen sokrétűek.
Alapvető változás, hogy a Marson alacsonyabb a gravitáció, és a játék elején egy jetpacket is megszerzünk, amivel egészen nagyokat tudunk ugrani/repülni.
Ez nem is árt, mert ha nem sziklán járunk, hanem a homokos talajra merészkedünk, akkor Tremors jelleggel előmásznak a földből a csúnya lények, és ha nem vigyázunk a harc hevében, és tovább járkálunk a homokon, akkor egyre csak több lesz belőlük. A másik fontos dolog a jetpackkel kapcsolatban, hogy ezúttal ténylegesen tornyokat kell majd megmásznunk (amivel ezúttal is viccelnek a készítők, habár ez talán lassan unalmas lesz), csak éppen ez inkább most ilyen platformerkedésben nyilvánul meg.
Az ellenfelek egyébként egészen változatosak, és ha nem kezeljük a mennyiségüket, akkor tényleg veszélyesek tudnak lenni, habár mindegyiknek van gyenge pontja, így ha azt támadjuk, akkor hamarabb kikerülnek a képből. Belőlük, valamint a menet közben található űrládákból zöld trutymót lootolhatunk, amiből aztán a 3D nyomtatóval készíthetjük el az újabb fegyvereket. Ezek egyébként viszonylag jól sikerültek, de vártam volna néhány igazán változatos, igazán humoros és elmebeteg megoldást is, melyek sajnos elmaradtak.
Kicsit azt érezni a kiegészítővel kapcsolatban, hogy az írók igazán ki akarták magukat élni, így rengeteg utalás, poén és geg van benne a Star Warstól elkezdve a Far Cry-sorozaton át mindent érintve, csak közben a tartalom maradt el. Ezzel együtt a Lost on Mars mindenképpen ajánlható a maga 5 óra környéki játékidejével annak, aki már megvette a szezonbérletet, és igazából a 10 eurós árával egyébként sem kiemelkedően drága, de leginkább csak annak érheti meg, aki semmiképp nem akar elszakadni a Far Cry 5-től.
