Érkezhet az ubuntus Meizu MX4

A Meizu csúcsmobilja jövőre elérhető lehet az Android mellett az Ubuntu Touch operációs rendszerrel is.

Érkezhet az ubuntus Meizu MX4

Egy stratégiai együttműködés keretében az Ubuntut fejlesztő Canonical, valamint a kínai Meizu összefogott, és a fejlesztők munkájának hamarosan kézzel fogható eredménye is lesz. Ha minden jól megy, rövidesen elkészülhet az a Meizu MX4, ami már az Ubuntu Touch operációs rendszert futtatja.

A Meizu és a Canonical partnerkapcsolata egyébként már egyáltalán nem újkeletű dolog. A két vállalat már dolgozott együtt, de mostanáig csak a demonstrációig jutottak el. Az idei Mobile World Congressen például kiállították a Meizu MX3-at, amin az aktuális Ubuntu Touch teljesített szolgálatot, az a telefon azonban végül ilyen formán nem került a boltok polcaira. Ezúttal, ha hihetünk a feleknek, nem állnak majd meg itt, és az MX4-gyel továbblépnek.

A megállapodás szerint az Ubuntu ráadásul a Flyme OS által nyújtott extrákkal is el lesz látva. A Meizu ráadásul igen jó viszonyt ápol az Alibabával is, ami amellett, hogy meghatározó szerepet tölt be a kereskedelmi életben, rengeteg felhő alapú szolgáltatással is rendelkezik. Ezeket pedig a Meizu aktívan használja is a Flyme OS-en keresztül, és vélhetően az Ubuntu érkezésével követve a Canonical is az Alibaba szolgáltatásaira hagyatkozhat.

Az Ubuntunak egyébként ez a projekt kiemelten fontos, ugyanis hiába dolgoznak már évek óta az okostelefonok és a táblagépek felé nyitáson, mostanáig semmilyen kézzelfoghatót nem sikerült alkotniuk. Pedig nagyon is érdekes lenne a koncepciójuk. A Canonical elképzelése az lenne, hogy egy olyan készüléket alkossanak, ami ki tudja szolgálni a felhasználót az élet minden terén, bármilyen platformra is legyen éppen szüksége az adott személynek. Az Ubuntu Touch elvileg futtatna minden olyan programot, amire egy asztali számítógép, egy noteszgép vagy egy okostelefon esetében szükség lehet, és a mobilt, amelyen mindez rajta lenne, elegendő lenne csak dokkolni az éppen szükségesnek vélt környezetbe. Így az emberek a munkahelyükön megkezdett munkafolyamatot egyszerűen tudnák otthon folytatni, de akár még a hazaút során is. Az állványába helyezett telefonhoz kapcsolódik monitor, billentyűzet, valamint egér is, így kényelmes lenne használni, és természetesen a dokkolást követően megváltozik a felhasználói felület az asztali Ubuntunál megszokottra.

Meizu MX3 és az Ubuntu Touch

A pontos részletek egyelőre nem tisztázottak. Az is elképzelhető, hogy nem egy mezei MX4 kapja majd meg az Ubuntut, hanem egy felspécizett hardvert készítenek erre a célra. Az új operációs rendszerrel ötvözött okostelefon valamikor 2015 első negyedévében kerülhet bevetésre, és jelen állás szerint úgy fest, hogy Kína mellett akár Európában is elérhető lehet.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward