Az Enermax legújabb processzorhűtője klasszikus torony formátummal érkezik, hűtőtömbje előtt pedig csak egyetlen egy 120 milliméteres ventilátort helyeztek el, mégis képes hatékonyan lehűteni akár a 250 wattos TDP-vel működő processzorokat is.
Enermax ETS-T50A-BVT és ETS-T50A-WVS
Az új processzorhűtő összesen hét szabadalmaztatott technológiát vet be a siker érdekében. A ventilátor a már jól ismert Twister Bearing csapágyazást alkalmazza, amely halk működést és hosszú élettartamot ígér A ventilátor ezzel együtt DFR (Dust Free Rotation) technológiát is bevet, ami annyit tesz, hogy a bekapcsolást követően 10 másodpercig ellentétes irányba pörög a forgórész, így a felgyülemlett port eltávolítja – egyúttal LED öntesztet is végez –, majd beáll a PWM szabályzásnak megfelelő fordulatszámra, immár normál forgásirány mellett. A ventilátor által megmozgatott levegőt a hűtőtömbben kialakított csatornák terelik tovább, amelyek tölcsér alakot formálnak, és segítenek a légáram mintegy 15%-os növelésében, így a hűtőteljesítmény is jobb lesz.
A levegő útját a VEF technológia is segíti, amelynek lényege, hogy a lamellák oldala fedett, így a levegő csak hátrafelé tud távozni. Szintén a légáramlás formálását segíti a VGF (Vortex Generation Flow) megoldás is, ami a hőcsövek mögött elhelyezett kivágásokkal generál légörvényt a hőcsövek köré, így a hűtőteljesítmény javul. A ventilátorral ellentétes oldalra egy Air Guide névre keresztelt műanyag légterelőt helyeztek, így a távozó meleg levegő irányát szabályozhatjuk annak érdekében, hogy minél hamarabb házon kívül lehessen.
A processzorhűtő alapját öt darab 6 milliméteres átmérőjű hőcső adja, amelyek közvetlenül érintkeznek az adott processzor talpazatával, kialakításuk pedig aszimmetrikus felépítést eredményez, így a processzorhűtő nem kerül összetűzésbe a magasabb memóriamodulokkal. A hőcsöveket és a lamellákat fekete hővezető festéssel látták el, ami a korrózió ellen is védelmet nyújt.
Az új processzorhűtő 138,7 milliméter hosszú, 111,9 milliméter széles és 160 milliméter magas, tömege pedig 860 gramm. A termék fekete és fehér kivitelben érkezik: a feketén piros, kék és zöld ledekkel ellátott ventilátor kap helyet, ami háromféle színben világíthat, vagy éppen mind a 36 ledjét működtetheti – mindegyik módhoz háromféle „AutoPlay” effekt is jár. Természetesen a világítás kikapcsolható. A fehér processzorhűtőnél világítás terén már nincs ekkora bőség: csak fehér ledeket kap, de a három „AutoPlay” effekt most sem hiányzik.
Az új processzorhűtő mellé 3 grammnyi TC-5121-es hővezető pasztát mellékel a gyártó, processzorfoglalatok terén pedig az alábbiakkal kompatibilis az újdonság:
•Intel LGA 775/115X/1366/2011/2011-3,
•AMD AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2/FM2+
Az Enermax ETS-T50 AXE modellek július végén válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd.



































