Elrabolt világ – Négy szék között a pad alá

Rupert Wyatt útját nem találó műve egyszer minden további nélkül megnézhető, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Elrabolt világ – Négy szék között a pad alá

55 %
{{ average }} %
  • - Mi a foglalkozásod? - Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services - Service Deskjén vagyok Helpdesk Agent. És neked? - Ács.
Szerzői értékelés
Szerző
55
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

A rohamléptekkel átalakuló filmipar változásai egyre-másra vetik fel az újabbnál újabb kérdéseket. A milliókat megmozgató, nemritkán elképesztő indulatokat gerjesztő témák listája napestig sorolható. Egyesek arról értekeznek, hogy megengedhető-e a profit érdekében kiszolgálni a kínai állampárt elvárásait, és (ön)cenzúrával hozzájutni egy szelethez a gazdag piac ízletes-laktató tortájából. Mások a nőközpontú remake-ek és spin-offok mellett érvelnek – vagy éppen azok létezésének jogosságát vitatják. A kisebbségek alulreprezentáltságáról is gyakran esik szó, mint ahogy arról is, hogy vajon a Netflix és vetélytársai miképpen fogják átformálni az ágazatot. Végül, a megújulás, pontosabban, a régi történetekkel és franchise-okkal való szakítás kissé paradox vágyával is cikkek tömkelege foglalkozik. Mert, mialatt látszólag széles tömegek követelik a felújítás és folytatás-hullám csillapodását, a jegybevételi adatok alapján eseti-egyedi kivételektől eltekintve nem feltétlen éri meg kockáztatni.

A magam részéről remélem, hogy az általam jobb híján „vegyes felvágott jelenségnek” nevezett divathullámról is be fog indulni egy komolyabb diskurzus. Hiszen nehezen érthető, hogy az utóbbi pár évben miért érkeznek futószalagon a világos fókusz helyett több műfajba is belekapó, felszínes-pongyola alkotások.

Cikkünk tárgya, az Elrabolt világ is ebben a sajátos kórban szenved – igaz, azt el kell ismernünk, hogy a jellemzően teljesen koncepciótlan, csapongó sorstársaival szemben igen erős, egyedi atmoszférával bír. Rupert Wyatt disztópiájában ugyanis, bár az emberiség kénytelen kapitulálni a technikailag jóval fejlettebb idegen megszállók előtt, a vereséget nem követi népirtás. A köznyelvben csótányokként emlegetett lények ugyanis az ásványkincsekért jöttek. Ergo, semmiféle érdekük nem fűződik ahhoz, hogy öncélúan kegyetlenkedjenek, vagy szerves trágyának dolgozzák fel az őslakosságot. Ezért miközben ők irányítják az olajozottan zakatoló globális államgépezetet, és kötelezően beültetett implantátumokkal milliárdokat figyelnek meg, a csendben maradóknak nem esik bajuk.

Az alku egyszerűbb nem is lehetne. Ha tiszteletben tartod a rendszer kimondott-kimondatlan tabuit, szerény, ám biztos megélhetéshez jutsz, és ésszerű keretek között nem gördítenek akadályt a boldogulásod útjába. Sőt, amennyiben hasznosnak, vagy hűségesnek bizonyulsz, fejedelmi pompa a jutalmad. Viszont ha nyíltan köpsz a szabályokra, könnyen azon kaphatod magad, hogy egy másik planétára deportálnak. Esetleg a terrortaktikáktól sem ódzkodó rendőrök se szó, se beszéd addig vernek, míg jobb belátásra nem térsz, vagy bele nem halsz a sérüléseidbe. Ezzel persze természetesen rengetegen nincsenek kibékülve: egy titkos ellenálló-sejt tagjai arra készülnek, hogy egy jól időzített merénylettel lángra lobbantsák a felkelés a zsarnokságot elemésztő tüzét.

A nappal mobiltelefonok, és más okoseszközök adatait lementő technikusként gürcölő, de valójában kenyere javát csempészként kereső Gabriel Drummondot (Ashton Sanders) kezdetben nem igazán érdeklik a nemesebb eszmék. Egyetlen célja, hogy barátnőjével és legjobb cimborájával eljusson a legendás senkiföldjére, ahova nem ér el a dögök és pribékjeik keze. Ám ezt nagyban megnehezíti, hogy nem csak, hogy a rebellisek egyik vezérévé lett, halottnak hitt bátyja (Jonathan Majors) tűnik fel a színen, de még a parancsmegtagadásért felkoncolt apja egykori társa, a munkájának élő William Mulligan (John Goodman) nyomozó is kiveti rá a halóját. A tengő-lengő fiúnak ezért el kell döntenie, hogy hova húz a szíve – de semmi sem garantálja, hogy mindenki az, akinek látszik.

Egy olyan izgalmas és jól felépített teli alaphelyzetet kapunk tehát, ami ideális táptalaja lehetne egy filozofikus hangvételű sci-finek. Netán egy, a két oldal hétköznapjait és konfliktusait bemutató drámának, vagy egy feszült, politikai töltetű thrillernek. Esetleg, a forradalmárokra fókuszálva látványos csihi-puhikban bővelkedő akciófilmként is megállná a helyét. Ám, mert Wyatt nem tud, vagy nem akar választani, nem kettő, hanem négy szék között esik a pad alá. Mondanivaló, azt leszámítva, hogy hősnek lenni teljes önfeladást követel, és gyáva népnek nincs hazája, nem nagyon van. A drámai vonulattal már kevesebb a probléma, hovatovább, esélyesen ez a legjobban sikerült az összes közül. Torokszorító látni, ahogy más-más motivációjú átlagemberek a halál árnyékában sem térnek le a helyesnek gondolt útról. Ráadásul, még a pár mondatos mellékszerepeket is kiváló, tudásuk legjavát nyújtó színészekre bízták. A veterán Goodman, és a Holdfénnyel, illetve a Védelmező 2-vel bizonyító, a jövő nagy reménységének számító Sanders pedig magától értetődően csuklóból kirázzák karaktereiket. De roppant fájó, hogy az igazi, mély hatáshoz szükséges ellenpont szinte teljesen hiányzik. A megalkuvók jelzésszerűen is alig tűnnek fel, és nem derül ki, hogy hogyan tudnak reggelente a tükörbe nézni. Elvégre, javuk tudja, hogy fajunkra erőforrások híján a kihaláson, vagy a kőkorba visszasüllyedésen kívül nem várhat más.

A thrillerszálon ezzel szemben még sokat kellett volna csiszolni ahhoz, hogy hihető legyen. Egyrészt, az elnyomók a készítők igyekezetének dacára inkább tűnnek félamatőr, műkedvelő hobbi-zsarnokoknak, mint Sztálin, vagy Pol Pot intergalaktikus kiadásainak. A keleti blokk egyik ex-tagállamában élve némiképp megmosolyogtató, hogy a pöttyös múltú Gabrielre nem csap le a rendszer, és senkiben sem merül fel, hogy tetteivel árthat a rokonainak. Másrészt a szavak szintjén sűrűn előkerülő, végzetesen polarizált társadalomnak sem sok jelét látni. A lepusztultnak szánt nyomornegyedek egy átlagos külvárosi panelblokk-tömb szintjét hozzák: egyik-másik, a létminimum határán tengődve is fenntartható „szükséglakást” a hazai középosztály is megirigyelné. Harmadrészt, az összeesküvők rafináltnak vélt mestertervét még akkor sem lenne nagy kunszt idejekorán kitalálni, ha azt a marketingesek nem lőtték volna le az ismertetőkben.

A könnyedebb kikapcsolódást keresők sem találják meg a számításukat. Összecsapásokból, vagy vértől-adrenalintól tocsogó jelenetekből kevés van – igaz, ezeknél a minőség pótolja a mennyiséget. Viszont a jóval bátrabban adagolt CGI-effekteken meglátszik a mai viszonyok között szerénynek mondható, huszonötmillió dolláros költségvetés. Szerencsére az idegenek pont elég bizarrak ahhoz, hogy ne panaszkodjunk rájuk, ám az űrhajóik mozgás közben nem lógnának ki a híres-hírhedt The Asylum fércműveiből.

Így összességében, annak dacára, hogy az Elrabolt világ távolról sem élvezhetetlen, mégis csalódásként kell elkönyvelnünk. Kár érte: egy jóval határozottabb, álmai helyett tanult szakmája szabályait követő direktorral 2019 egyik üde-emlékezetes színfoltja lehetett volna.

Összefoglalás

Elrabolt világ – Négy szék között a pad alá

Elrabolt világ – Négy szék között a pad alá

Elrabolt világ – Négy szék között a pad alá
Szerzői értékelés
55
%
Egy érdekes alaphelyzetre épülő, ám határozatlan hibrid.
A színészgárda remekel, érdekes az alaphelyzete, és akad benne pár jól eltalált, drámai jelenet.
Túl sokat akar egyszerre, és emiatt felszínessé-hiteltelenné válik.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward